2006. június 2. HASS ALKOSS KLUB - musical est

Ez a bejegyzés ezúttal nem Ibolyáról szól, hanem valami másról, ami szintén fontos lett nekem..

Köszi mindenkinek a tegnap estét!

2006. május 27. Szombathely -        

Na, szóval..akkor a beszámoló..vagy mi...

Úgy beszéltük meg a többiekkel, hogy ezúttal én nem megyek fel Pestre, hanem úgyis Fehéváron keresztül megyünk Szombathelyre, tehát majd felvesznek itt valahol. Meg is beszéltük még Joe/>-val előző nap, hogy pontosan hova jöjjenek, és hogy majd ha már úgy érzik, hogy fél órára lesznek attól a helytől akkor felhívnak, mert nekem nagyjából fél óra addig az út, szóval akkor fogok indulni. Így is lett. Bár némi csúszás történt, mert úgy volt, hogy fél 10-kor indulnak, de még bementek venni kaját a Mekibe Budaörsön, illetve bement Györgyi/>, aholis - micsoda véletlenek vannak (illetve véletlenek mint tudjuk nincsenek..) -, hát nem összefutott Ibolyáékkal! Ők is épp akkor indultak a koncira a zenekarral.

Úgyhogy kb. negyed 11-kor hívtak, hogy indulhatok. Oda is értem már háromnegyed előtt picivel a nagy négysávos lámpás kereszteződésbe, a megbeszélt helyre a Diófa vendéglő elé. Ekkor megállapítottam, hogy a Diófa felirat olyan miniatűr, hogy azt aztán tuti nem veszik észre, úgyhogy rájukcsörögtem, hogy inkább odaállok a kereszteződésbe, figyeljenek engem. És csak vártam, vártam, vártam...pedig Györgyi/> aszonta "már elviekben itt vagyunk Fehérváron". Gondoltam jó akkor 5 perc múlva itt lesznek. A fenéket, még fél óra múlva se voltak sehol. Nem is tudtam, hogy ilyen nagy Fehérvár, már elég hülyén mutathattam, ott a sarkon .

Aztán egyszercsak ismerős dudaszót hallok, de természetesen nem abból az irányból, ahonnan vártam. Odanézek. Zöld...hgr..najó, ők azok. Begördültek a parkolóba, elmesélték merre is jártak, merre is jöttek, bár én nem igazán értettem, amit magyaráztak, de hát jóvan, lényeg, hogy megvagyunk. 5-en mentünk: Joe/>, Györgyi/>, Csilla/> és a kislánya Viki, és én. Még Csilla/> kiszellőztette kicsit Vikit, mi bementünk a vendéglőbe folyó ügyeket intézni, meg a sofőrünk ivott kávét, nehogy elaludjon a hosszú úton.

Már fél 12 lehetett mire elindultunk Fehérvárról. Elég szeles idő volt, de azért elő-előbújt a nap. Úgy terveztük, hogy menetbe megállunk majd Kapolcs környékén merthogy a Művészetek völgye állítólag nagyon szép hely és hogy kirándulunk arrafelé egy kicsit. Na ezaz ami nem jött össze, alighogy kiértünk Fehérvárról, fekete felhők gyűltek az égre és szakadni kezdett az eső. De olyan szinten, hogy majdnem meg kellett, hogy álljunk, mert már alig lehetett valamit látni a szélvédőn. Asszem erre mondják, hogy "mintha dézsából öntötték volna", hát igen...szó szerint. Na, gondoltuk, elmossa az egész kirándulásunkat, meg még lehet, hogy a koncit is..Persze Csilla/> próbálta bebeszélni, hogy ez csak egy futó záporocska.   Hát nem tom, de mindenesetre elég lassan futott!

Aztán egyszercsak: fééééééééééény!!!  Kiértünk a felhők alól, és olyan szikrázó napsütés lett, hogy már kezdett melegünk lenni. Persze a Kapolcsi részt már elhagytuk, meg időnk se lett volna már hosszabban megállni, így csak egyszer álltunk meg odafelé Tüskeváron asszem, egy kicsit kiszellőzni, "füvet szedni", meg ez-az.  Aztán vissza a kocsiba, ami addigra már egy katlanná változott, úgy tűzött a nap. Nemsokára meg is érkeztünk Szombathelyre, innen már csak a Haladás pályát kellett megkeresni. Tettünk pár kört, de aztán végül meglett!

Kiszálltunk, és elindultunk a színpad felé, amit elég nehezen vettünk észre, mert mi a szabadtéren kerestük, ez meg egy sátorban volt. Így mentünk a hang után. Közben nézelődtünk, mert voltak kirakodók, meg kaja, pia ilyesmi. Azt hiszem Vas nép fesztivál volt, és annak keretében tartották a koncertet is. Mikor odaértünk a sátorhoz, még valami táncosok voltak épp a színpadon. Kívülről úgy tűnt, hogy tele van az egész nézőtér, de aztán befurakodtunk picit és látjuk ám, hogy csak egy szép nagy körben álltak az emberek, a színpad előtt meg egy bazi nagy üres kör tátongott.  Olyan érzésem lett, mint Gödön (ha valaki volt esetleg tavaly a Vadászfesztiválon az tudja miről beszélek). Na jóvan, akkor még nyugodtan elmehetünk felderíteni a wc-t, úgyis lesz helyünk bőven gondoltuk. Közben találkoztunk pár ismerős Ibolyás emberkével is. Már fél 3 volt, amikoris, ugye a koncertnek kezdődni kellett volna, de a táncosok még javában ugrabugráltak. Viki meg kikönyörögte Csillától, hogy hadd mászókázzon azon a valamin, azon a felfújható óriási csúzdaszerűségen, vagy min. Mivel teljesen nyilvánvaló volt, hogy itt nem csak 5 perc csúszás lesz, igy Vikike is jól járt.

Na aztán háromnegyed körül már kb másodszorra bemondták Ibolyáékat - azaz, most kezdett a zenekar beköltözni a színpadra. Jó, mostmár talán odamehetnénk. Oda is mentünk és jééé, az üres kör kezdett megtellni.  Mondjuk tocsogtunk a sárban meg beleragadtunk néha, de azért jó volt.

Még várakoztunk, ismét szakadni kezdett az eső, rendesen folyt a sátor oldalán, de ugyanakkor sütött is a nap, szóval valahol biztos volt szivárvány is, csak a sátorban ezt nem láthattuk. De legalább jött egy kis levegő, ugyanis a sátorban ebből nem volt éppen sok. Mire behangoltak a zenészek meg elrendeztek mindent, megintcsak eltelt vagy fél óra, megint bemondta a konferansz Ibolyáékat, de csak nem jöttek, na és hogy a most következő 10 percben mi történt a színfalak mögött azt nem tudom. De már nagyon türelmetlen volt a közönség.

És egyszercsak végre! Bejöttek, elkezdődött. Kigyúltak a fények is, aminek most nem igazán örültem, illetve egyiknek, mert totálisan a szemembe sütött és sokkal erősebb volt a fénye a többinél. Jó biztos úgy kellett lennie, én nem értek a világításhoz, de azért nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jól volt beállítva az a lámpocska.  Voltam már elég koncerten, de ez még egyiken se fordult elő, hogy zavarjon ilyesmi, ezért gondolom, de persze, lehet, hogy a hiba itt van bennem.  Ráadásul ez szinte egész végig égett, csak néha egy-egy pillanatra adott nyugalmat a szememnek, amikor elaludt, vagy épp Ibolya eltakarta, vagy Mirkó.. . Akkor meg persze zöldeket láttam a változatosság kedvéért az előzetes fény miatt, ettől aztán lassacskán a fejem is kezdett megfájdulni.  Viszont azért tudtam pár érdekes és használható képet is készíteni.

Egyébként nem tudom, hogy igazán csak ez a lámpa zavart-e, nem vagyok benne biztos, úgy érzem, ez amúgy se volt most egy olyan hű de bazi jó koncert. Nem tudom, hogy miért érzem ezt... talán, mert voltam Veszprémben meg Nagykanizsán és van mivel összehasonlítanom... A hangulata, meg úgy egybe minden az egész, most valahogy nem tett rám különösebb hatást, nem éreztem annyira a kontaktust sem (bár biztos volt aki igen), valami hiányzott... mindamellett persze azért jó volt újból hallani (ha már látni nem nagyon láttam). Azt is sajnálom, hogy mivel az a tánccsoport Ibolya előtt elhúzta az időt, így Ibolyáék megint nem játszottak el minden dalt, amit szoktak, így megint kimaradt pár: Nem a miénk az ég, Ölelj amíg lehet, Mi lesz velem, Embertelen dal, az Ördögön van-ról meg már ne is beszéljük. A Hibánál hallhattunk egy kis átköltést, mondjuk, hogy a csúnyábbik változatát, de csak egy helyen. A közönség is elég passzív volt, rajtunk kívül nem nagyon tapsoltak, pláne nem nagyon énekeltek. Kivéve persze a Magyarországot. Ennek a dalnak olyan ereje van, hogy akármikor akárhol előadja Ibolya mindig sikerül megénekeltetni a közönséget.

Mi is kimentünk, Csilláék vettek kaját, meg lufit Vikinek, majd benéztünk a sátor mögé, leültünk kifújtuk magunkat, aztán még császkáltunk erre-arra, és lassan elindultunk a kocsihoz.

Az az ötletünk támadt, ha már jövetben meghiusult a Kapolcsi kirándulás, akkor hazafelé bepótoljuk. Na igen, de az a Haladás pálya annyira ragaszkodott hozzánk, és vonzott minket, ("Jéééé, ez már megint a pálya??" ) hogy csak nehezen tudtunk elszakadni tőle. Bár ez a "koncertlakók"-tól nem is olyan meglepő ) (vagy lehet, hogy azt mondta, hogy zs...)
Aztán valahogy sikerült kikeveregnünk. A hazaút nagyon jól telt, sokat nevettünk, jött a "lejtős katica feeling", meg "kapaszkodtunk" is elég sokat, ugye Viki?
Vittem cseresznyét az útra, be is cseriztünk és totál cserisek lettünk. Meg beettünk még mindenfélét, mondhatni mindent csak normális kaját nem, mindegy az már megvolt délelőtt. De én még ezek után is egyszercsak kívánós lettem , nem tudtam mit, csak valami nagyon finit ettem volna, de nem tudtam rájönni, hogy mit, mígnem aztán kitaláltam, hogy igeeen, fagyiiiiiiiii!  Erre, csodák csodájára pont ott termett egy fagyizó az út szélén, úgyhogy rögtön meg is álltunk és vettünk 55 forintos fagyit!!!!!!!! Na ilyet se ettem már vagy 8 éve! El kellett mennünk Tüskevárra, hogy ilyen olcsó fagyit kapjunk! Kiültünk a teraszra... a csend és nyugalom ami ott volt gyerekek, nagyon kellemes volt.
Aztán immár felfrissülve folytattuk utunkat, ahogy terveztük Kapolcs felé, a Művészetek völgyénél, ott is megálltunk több helyen is. Asszem mondhatom az a környék a béke és a nyugalom szigete, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Vikinek sajnos közben elszállt a szép zöld lufija..."Gyere vissza!..." Györgyi/> pedig megtanulta, hogy ha nincs hurok, akkor maga a madzag nem megy rá a kezére   Felmentünk egy várromhoz is, ott hülyéskedtünk, meg fényképezgettünk, Györgyi/> és Viki bemutatták légtornászmutatványukat, ami láttán Csilla/> majdhogynem szívrohamot kapott.  Aztán sajnos lassan indulni kellett tovább, mert már kezdett sötétedni.

Fehérvártól ugyebár nekem kellett volna navigálnom, hogy hol is lakom, de hát olyan sötét volt...csupa ismeretlen hely... najó, azért csak hazataláltam. Ezúton is köszönöm, hogy, ha nem is háztól, de házig fuvaroztatok, és köszi Joe/> az egész sofőrködést, meg hogy ilyen szép helyekre vittél minket!

Amiket a koncertről írtam természetesen csak az én saját benyomásaim, én most ezt így éreztem, persze valaki meg lehet, hogy másképp. Ez csak 1 vélemény. Olvastam már róla sokkal pozitívabbat is. Ez van.

Na egy szó mint száz, bár a szombathelyi koncert nekem személy szerint nem fog a kedvenceim közé tartozni, az egész nap, a kirándulás nagyon jól telt és őszintén örülök, hogy ott lehettem veletek!
Jó kis nap volt. Lehetne még sok ilyen!


Majdnem elfelejtettem: "ami nincs az nekem nem fáj, nem fáj"


U.I.:GYERTEK PÉNTEKEN (JÚNIUS 2.) A RÁTKAI KLUBBA A HASS ALKOSS KLUB MUSICAL ESTJÉRE MINÉL TÖBBEN! OTT TALÁLKOZUNK!  PUSSSZ MINDENKINEK!

2006. május 6. Budaörs - „Ha nem bírod már elviselni azt amiben vagy, lépj ki mint egy rossz cipőből, ring……………..ez nem is aaaaz!”...

2006. április 22. Nagykanizsa - kívül vagy belül… de hát kérdés ez nekünk?

folyt. köv. hamarosan...azaz most

Na, hát akkor következzen valami kis beszámolóféleség a múlt hétvégéről. Igazság szerint mostanában elég sok dogom van, ezért nem volt időm eddig írni, meg mást is kell irogatnom, sulis dolgok stb, de azért mostmár valamit csak kéne írni.. 

Na szóval, már pénteken felmentem Pestre, mert Györgyivel elhatároztuk, hogy felderítjük a Margitszigetet, azon belül is a szabadtéri színpadot, de végülis nem nagyon láttunk belőle semmit, mert teljesen le van zárva. Mindegy, legalább kirándultunk egy jót , utána este pedig elmentünk a Hass Alkoss Klub rendezvényére a budai Jókai Klubba. 

Aztán eljött a szombat, a koncert napja.
Ahhoz képest ahogy elterveztük, egy kicsit megfogyatkozva indultunk neki nagykanizsai utunknak. Egész pontosan hárman: Györgyi, Bea, és én. Vonattal mentünk, és szállást foglaltunk egy éjszakára, illetve foglalt nekünk Szilvia/>, aki sajnos végül szintén nem tudott velünk tartani.

Fél 1-kor találkoztunk a Déliben, megvettük a jegyekeinket, majd felszálltunk a vonatra, ami fél óra múlva indult. Én már előre felszerelkeztem térképekkel, meg menetrendekkel, viszont a lényeget nem elfelejtettük felírni??? Hol lesz a szállás?? Hát persze, hogy elfelejtettük megnézni indulás előtt. Sebaj egy telefonnal kiderítettem mindent.  Útközben jól elbeszélgettük, zenét hallgattunk, meg ismerkedtünk Beával, mivel ő most először jött velünk koncertre! Sőt!!! Ez volt élete első Oláh Ibolya koncertje! Ezért nagyon izgatott volt és nagyon várta!

Fülkés kocsiban ültünk, egy darabig mienk volt az egész, de aztán nem sokára 2 mormota is felszállt, és végigaludták az utat. Illetve lehet, hogy csak úgy tettek, mert mikor halkan megjegyeztük, hogy ez az alvókocsi, vagy mi.., azt meg nem meghallották?  Na mindegy, vicces volt.

Jó 3,5 óra múlva végre megérkeztünk a nagykanizsai állomásra. Megcsodáltuk a gőzőst, majd elindultunk a szállásunk felé, illetve aszittük arrafelé..egy dalabig jó irányba mentünk, de aztán „Jobbra, aszongya a térkép jobbra a Zárda utca arra van!” Erre jobbra egy fia Zárda utca nem volt sehol, mint kiderült aztán az ellenkező irányba kellett menni, ugyhogy rossz a térképem!!

Najó az utca már megvan, de ott meg még a világért se lehet normálisan követni a házszámokat, nem páros-páratlan oldalak voltak, de még nem is sorba ment a számozás. Tiszta matematikai rejtvény volt az egész.  Lehet, hogy egy számsorozat kombinációval kellett volna kitotóznunk, hogy hol is van a 2. szám, de úgy döntöttünk inkább megkérdezzük a 3 idős nénikét a parkban. Ők helyiek voltak és csak egy köpésre a szállónktól, mégis majdnem veszekedés tört ki közztük, mikor feltettük nekik a kérdést. Aztán a győztes tanácsát megfogadva elindultunk valamerre, és csodák csodájára pár méter után feltűnt előttünk a diákszálló! Éjjen!!!! Megérkeztünk!

Egy 4 ágyas szoba volt lefoglalva, de csak 3-an mentünk ugye, így aszittük többet kell fizetni, de szerencsére itt nem per szobára számolták a díjat, hanem per kopf.  Így elég jó áron megúsztuk, és a nénike is nagyon kedves és segítőkész volt. Kívülről egy külön ajtón kellett bemenni a lakosztályunkba, ahol is míg a többi ajtón belül „Dohányozni tilos” volt, nálunk „...hány..ni tilos” szerepelt. Hát jó ezt megígértük.  Az ajtóbezárással adódtak kisebb zűrök, túlságosan is be lehetett zárni, de végül megtanultuk kezelni, illetve Bea megtanulta, ő volt a kulcsfelelős a továbbiakban. Nagyon jó kis szobát kaptunk, rendkívül csendes, békés, kellemes helyen egy szép tisza szobácskát zuhanyzóval wc-val együtt. Szóval a szállása igazán nem lehetett egy szavunk se! 

Eléggé elfáradtunk az úton, úgy végigdőltünk az ágyakon, mint akiket kiterítettek!  Kifújtuk magunkat, pihentünk, ettünk, majd lassan mehetnénk, nem? De, igen, igen!  Összeszedtük magunkat és célba vettük az Erzsébet teret. Útközben megálltunk egy hőlégballon felfújásnál, amit fel is engedtek kb 4 m-re a föld fölé, de tovább nem, mert ki volt kötve. Érdekes volt..

Nemsokára elértük a Városi napok valódi helyszínét, az Erzsébet teret. Nézelődtünk, egy halom ember, sörsátrak, kirakodóvásár..de hol a színpad, konkrétan a Nagyszínpad? Mert elvileg kellett volna lenni Kisszínpadnak meg Nagyszínpadnak, de mi csak egyet láttunk, ami igazából nagynak kicsi volt, kicsinek meg inkább nagy.. Aztán mivel a másik olyan kicsi volt, hogy fel sem tűnt nekünk, ezért úgy döntöttünk, hogy akkor biztos ez a nagy.  Valami népzene vagy én nem tom mi ment a színpadon, és még volt kb egy óra a kezdésig, ezért leültünk még iszogatni egy kicsit, meg felderítettük a wc-t.

Kb fél órával a koncert előtt, na már talán közelebb kéne menni. Közelebb is mentünk, de…mit látnak szemeink??? A színpad mellett balra egy pici sátorban valami jegyeket számolnak, és rajta a felirat: Oláh Ibolya koncert ÜLŐJEGY!!!!!!!!!!!!!!  Miiiii??????????????????????  Nem akartuk elhinni, hogy itt is, még egy ilyen fesztivál szerű szabadtéri ingyenes rendezvényen is??   Meg is kérdeztük, hogy ez most ugye csak vicc, mikor egész nap is voltak a színpadon koncertek, és egész eddig megvoltak az emberek szék nélkül, miért pont Ibolya koncertjére kell telerakni a színpad előtti részt székekkel, aki köztudottan utálja ha ülnek az emberek, pláne közvetlenül a színpad előtt…?  De a nőci felvilágosított minket, hogy ne is álljunk oda, mert a színpad előtti betonplacc bizony végig lesz rakva széksorokkal, akármi is lesz…Teljesen ledöbbentünk, és már csak reménykedtünk, hogy ha egyszer ingyenes amúgy a koncert, akkor nem nagyon fognak venni jegyeket, csak azért, hogy ülhessenek. Hát sajnos tévedtünk…

Amint kezdék behozni a felszereléseket a színpadra, megjelentek a biztonségi őrök és szalagokat húztak a színpad körül kb 6-7 méteres távolságban. Mi ugye belül voltunk, meg még elég sokan, de az őrök csak tessékelték ki a népet. Elhatároztuk, hogy semmiképp nem megyünk ki.

Közben ismerős arcokat pillantottunk meg a színpad oldalánál, Lucáék voltak, természetesen szintén a szalagon belül, odamentünk mi is, és egyesítettük erőinket!  Egyre többen odaálltak még mögénk, majd bő fél órás huzavona kezdődött a biztonsági őrökkel! Egyszerűen hihetetlen volt! Közben persze csak hozták, hozták be a székeket középre…és ültek le az emberek, megtellett az összes szék, de a színpad előtt még így is maradt egy kb 2 m-es üres rész is.

A biztonsági őrök meg csak „Lányok lécci menjetek a szalagon kívülre” vagy…”Vegyetek ülőjegyet!” „De mi csak itt a szélén szeretnénk meghúzni magunkat!” „Nem fogjuk bántani Ibolyaát megígérjük, becsszó!” „És tényleg itt maradunk oldalt, látni fognak tőlünk az ülők” „De lányok, nekem el kell számolnom a főnökömmel..lécci..” „Te meg hova viszed azt a sört?” „De egy rock koncerten ülni??!” „Ibolya ezt nem szereti, ha ülnek!” „Én is tudom, de lányok..” „Jó de ha Ibolya hív minket, akkor előre mehetünk?” „Nem.” „Aha..” És kb ez ment több, mint fél óráig, komolyan megfordult a fejemben, hogy emiatt csúszott a koncert.. Na végülis kiegyeztünk abban, hogy elénk tesznek 4 széket, arra 4 embert ráültettek, és azok mögött a székek mögött kell nyomorognunk vigyázállásba, mert hogy máshogy nem igen fértünk el..”Jó persze, ez nekünk tökéletesen megfelel, köszönjük szépen..tényleg ” Oké, lányok, akkor megegyeztük, mi is szeretjük ám az Ibolyát, csak tudjátok, a főnökeink..” „Igen, persze, de nekünk tökéletesen jó lesz itt oldalt a szalgon belül..köszönjük!”   

Végre végre, a kiegyezést követően elkezdődhetett a koncert, elindult a Még él még, bejött Bence, majd Ibolyaaaaa!  Végignézett a közönségen, székek és üresség elől, természetesen nem tetszett neki, majd nem sokára észrevett minket oldalt, elmosolyintotta magát és integetett, hogy menjünk be. De hát itt vannak a székek előttünk és megígértük, a bácsiknak…nem lehet..

Nem lehet?? Dehogynem! Mit nekünk egy 4 székből álló akadálypálya? Megindult az első emberke, akinek Ibolya a színpadhoz érkezésekor a tenyerébe csapott. Igen, megcsináltuk!  Fél perc múlva a színpad előtti ürességet, mosolygó, éneklő, csápoló emberek tömege töltötte meg. Mögöttünk persze a székesek..Ibolya: ”Kényelmes..?”

Ezek után aztán végleg elszabadult a hangulat, Ibolya fantasztikus energiákkal bombázta a közönséget. Ugrált össze-vissza, nagyon elemében volt, igazi bulizós hangulat kerekedett végül! Ott volt Pisti is, aki a szinpad szélén csápolta végig a koncertet!

A hangosítás, nem volt a éppen topon, bár lehet, hogy csak közvetlenül a színpad előtt voltak ilyen gondok. De a hangulat azt hiszem mindenért kárpótolt!

Ibolya most is azokat a  számokat énelekelte, amiket szokott, kivéve az Ördögöd van, az mostanában, egy ideje már nincs.. Ráadásnak pedig természetesen a Magyarország, és a Nem kell. Illetve, bocsánat, természetesen nem a Nem kell, hanem az Édes méreg!  Köszi a javítást Györgyi!

Koncert közben végignéztem az egyik biztonsági őr arcán.. döbbenet és csodálat látszott rajta, miközben Ibolyát figyelte. Gondolom neki is eszébe juthatott, hogy most ezért marha fontos volt az elején az a végtelennek tűnő kötekedés..

A koncert után a színpad mögé mentünk, Bea mindenképpen szerette volna dedikáltatni a CD-it, egyiket anyukájának, másikat saját magának. Ahogy mentünk a tömeggel, egyszer csak durranások, fények, tűzijátééééék! Györnyörű és viszonylag hosszú rendkívül látványos tüzijáték zárta a 2 napos Nagykanizsai Városi Napok rendezvényét. A végén a Városházán több perces görögtűz is volt, közben pedig az addig elég síri hangulatú zenét, felváltotta Oláh Ibolya Magyarország c. száma, ami gyakorlatilag feltette a koronát az estére. A végén már tiszta augusztus 20.-a feeling urlakodott a levegőben!  

Ezután még beszélgettünk kicsit a többiekkel, majd megnéztük mi újság a dedikálásnál, így kb 1 órával a koncert vége után. Hát Ibolya még mindig nem látszott ki a rajongók és persze az elmaradhatatlan biztonsági őrök gyűrűiből , akik nemcsak örizni védeni álltak oda, hanem autogrammot is kértek maguknak és gyemekeiknek.  Vártunk még, majd amikor kicsit oszlott a tömeg, Bea is odajuthatott végre Ibolyához.
És persze a mi Csillánkra is gondoltunk: Boldog névnapot Drága!  

Ezután elköszöntünk még Ms-éktől, majd hazafelé vettük utunkat, illetve ideiglenes szállásunkra.
Én szokás szerint legalább fél 3-ig nem tudtam aludni, hiába próbáltam. Reggel 6-kor meg már fenn voltam és nem tudtam visszaaludni, így egész hazaúton álmos voltam. Mindegy ez más az én problémám, bár nem mintha nagyon érdekelt volna mondjuk.
Reggel leadtuk a kulcsokat, kigyalogoltunk az állomásra, majd mivel még volt egy kis idő indulásig, leültünk picit, enni-inni. A hazaúton már nem volt olyan szellős helyünk a vonaton, mint odafelé, épp hogy találtunk ülőhelyet, de azért jó volt a hazaút is. Én Fehérváron leszálltam, bár alig ismertem meg az állomást, most, hogy így a másik irányból jöttem, és nem Pest felől.  Györgyi és Bea pedig mentek tovább a Keletibe. 

Sajnálom, de csak ennyi képem van, pedig szerintem készültek nagyon jó fotók is a koncertről, beleértve a közönséget is, szóval azok biztos jobban visszaadnák a koncert hangulatát, csak sajnos szerintem azok nem jutnak el hozzám egyhamar...de még ebben az évben talán, remélem , akkor majd pótolom, vagy itt, vagy...máshol

Addig is nézzetek be Lucához is, ő is ír beszámolót, meg talán nála lesz több kép, úgy láttam Anikó elég sokat fényképezett koncert alatt is.

Mindent összevetve nagyon jól éreztem magam ezen a hétvégén, és nem csak Ibolyának és a koncertnek köszönhetően. Köszi mindenkinek, aki akár csak egyetlen pillanattal is hozzájárult..

Ma 2 éve.. – a Mega1 véget ért, de valami elkezdődött.. 

Ma 1 éve.. – szintén elkezdődött valami..

Boldog Szülinapot Blogocskám!

2006. március 22. Veszprém – „azt hittem már nem álltok fel...Luca!”

Húúúúúúúúúúú, hol is kezdejem?

Najó, asszem a legelején…(akit ez a része nem érdekel, vegyen egy nagy levegőt és ugorja át..)

Szóval, pénteken felhívtam a jegyirodát, hogy érdeklődjek a konciról: ülős, állós, lehet-e előre jegyet lefoglalni stb. Hétfőre összeszedtük, hogy 7-et kéne rendelni. Jó megint felhívtam, és lefoglaltam a jegyeket a 2. sorba jobb oldalra – elvileg. Aztán egy kis kavarás történt, még egy jegy kellett, hát megint telefonáltam. Másnap kisült, hogy 2 jegy vissza. Mondanom se kell a jegypénztáros bácsika már a végén a hangomról tudta, hogy „ja igen Székesfehérvár 2. sor jobb oldal!”

Na hát eljött a 22.-e szerda. Bevallom nem szeretem a 22.-éket, nem egy szerencsés napom, na de hagyjuk ezeket a babonás dolgokat, annál is inkább, mert a tegnapi nap jócskán rácáfolt minderre. A koncert előtt még iskolában voltam, alig hazaértem már csengett a telefon, hogy Rossi nem sokára jön értem kocsival. Joe-ék pedig Pestről jönnek és majd találkozunk egy benzinkutnál. Végülis a nagy forgalom miatt nem így történt, nem vártuk be a másik kocsit, hanem Rossival mi előre mentünk, a biztonság kedvéért, mivel a lefoglalt jegyeinket csak 18 óráig lehetett átvenni. A városban aztán kicsit tévelyegtünk miközben kerestük a helyszínt, de Györgyi telefonos navigálásának és egy járókelőnek köszönhetően azért még pont sikerült odaérnünk 18 órára. Megpillantottuk az épületet, már messziről virított róla, hogy „Oláh Ibolya koncert”. Odamentünk, átvenni a jegyeket, a bácsi természetesen emlékezett, hogy mi vagyunk a fehárváriak így kapott is az alkalmon és kérte az utbaigazításunkat, hogy eltaláljon a fehérvári autókereskedéshez. „Huhh, most egy picit gondolkoznom kell..” „Nem baj itt vagyok éjfélig” „De ez ugye nem feltétele annak, hogy megkapjuk a jegyeket?”  Persze nem, de jót nevettünk aztán sikeresen elmagyaráztuk neki merre-hova. Közben, kb 2 perccel utánunk megérkeztek Joe-ék is, és msmesterék kocsija is épp akkortájt gördült be a parkolóba. Nem sokkal utánuk pedig megérkezett atasz meg Lucáék is.

Bementünk, büfé, beszégetés, ilyesmivel töltöttük el a maradék egy órát. („Nem nagyon voltak eszméletüknél a betegek..” )

Hát ránézésre nem túl sok embert láttunk, ezért aszittük nagyon kevesen leszünk.  Persze ez csak a látszat volt, mikor bementünk és leültünk a számozott székekre, már látszott, hogy szinte teltház lesz, de pár szék azért üresen maradt. Még a büfénél feltűnt, hogy B betű van írva a jegyünkre, ezt a rejtélyt nekem nem sikerült megfejteni, mivel hogy mi elvileg jobb oldalra foglaltunk és mikor átvettük a jegyeket a kis papír színpad-térképen is ott volt a helyünk. Hát a B az nem lehet más csak a Jobb oldal, nem?  B mint Jobb oldal Na mindegy, valamit összekeverhettek, de nem érdekes, sőt még örültem is neki, hogy végülis ott ültünk ahol ültünk. Márameddig ültünk…

Miután mindenki elfoglalta a helyét, megszólaltak a szokásos hangok, szirénák, majd bejött Bence, a gitáros katonai sapkában, bejöttek a zenészek, és végül természetesen Ibolya is feltűnt a szinpadon. Farmergatyát és barna garbót viselt.

Kezdetben látszott rajta mennyire zavarja megint ez a szék téma, vagyis, hogy ülnek az emberek, ezt többször szóvá is tette. Úgy a negyedik szám körül, pont azon gondolkoztunk, hogy most már fel kéne állni, mert ez így nem mehet tovább, amikoris Anikó hátrafordult és kérdezte, hogy nem megyünk-e ki egyet ugrálni. Na több se kellett, Luca vezetésével hipp-hopp a szinpad bal szélén termettünk és innentől kezdve ott ugráltuk, tomboltuk végig a koncertet. Nesze neked számozott székek!

Ekkorra már Ibolya is olyannyira telve volt energiával, és próbálta azt a mozdulatlan közönségre ráragasztani, hogy az valami fantasztikus! Nem is tudom igazán leírni, komolyan mondom, a gyors számoknál ugrált, rohangált, toporzékolt a színpadon, rázta a haját, szinte kiabált a színpadon, egyszerűen hihetetlen volt! Egy kész energiabomba! Ahogy átadta magát a zenének, mint aki teljesen magán kívül van!

Nem is tudom láttam-e már valaha ekkora energiával tombolni Ibolyát a színpadon. És ez egyáltalán nem ment az éneklés rovására, sőt!!!! Asszem ez lehet az az őserő, és őstehetség együtt, amiről még Soma beszélt annak idején a Megasztárban. Egyszerűen nincs hozzá fogható énekes előadó Magyarországon, aki ezt így végig tudná csinálni, ráadásul bő másfél órán át, ebben egészen biztos vagyok! Multkor azt mondta Ibolya, minden koncin szokott fogyni vagy 3 kilót , na akkor most sztem mininmum 6-ot fogyott! Nem csoda, hogy a garbója is majdnem lemelegedett róla a nagy ugrálásban. Meg is kérdezte, hogy „nincs valakinek véletlenül egy kölcsönpolója?”

Néha megszólított egy-egy embert a közönségből, egyszer meg az egyik lány az első sorban kiabálni kezdett valamit, amit Ibolya nem értett, ezért odatartotta neki a mikrofont. A lány erre fel is állt, odahajolt, majd így szólt: „Látod eljöttünk, mert mi mind nagyon szeretünk téged és itt vagyunk veled!”  Ezután meg taps taps taps.. Szerintem nagyon jól esett Ibolyának, és látszott, hogy meglepődött, valósznűleg, ott, akkor, egyáltalán nem erre a mondatra számított, talán kicsit zavarba is jött ettől..

A számok között most sem sokat beszélt, hát ez mint tudjuk nem igazán az ő asztala , de ígéretet tett: „esküszöm, járni fogok ilyen őőő beszédőőőőő órára, vagy hogy hívják ezt, beszédszakkörre, van olyan??"

Kétségtelen, Ibolya kitette szívét lelkét, hogy megmozdítsa a közönséget, viszont ez sajnos csak nagyon lassan sikerült.  Ahogy jöttek sorban a számok, egyre többen csatlakoztak hozzánk, és egyre jobban kezdtek csápolgatni az ülők is, de a közönség egy része még így is mozdulatlan maradt.  Nem értettem, egyszerűen nem…hogy lehet mozdulatlanul és rezzenéstelen arccal végignézni, amit Ibolyka a színpadon művelt???........

Aztán egyszer csak a Nem kell végén bejelentette Ibolya, hogy ennyi volt, vége. Persze mi tudtuk, hogy még két szám hátra van. Két olyan szám, ami nékül nem érhet véget egy Ibolya koncert. Így is lett. Kimentek, majd „Vissza, vissza!” és ekkor visszajött Bence a gitáros. Leült a dobogóra, gitárszólóba kezdett. A közönség néma csendben, feszült figyelemmel hallgatta, vajon mi is kerekedik ki ebből..

A gitárszólójába én belehallottam valami népdalt is, most nem tom megmondani melyikre gondolok (persze valszeg csak hasonlított rá ) aztán ahogy a vége felé már egyértelműen felismerhető lett mindenki számára, hogy ez bizony a Magyarország lesz, akkor egyszerre kitört a taps! És hát persze, hogy a Magyarország!!! Ekkorra már szinte az egész első - második sor állt, és együtt énekeltük Ibolyával ezt a csodálatos dalt. Sőt ahogy Ibolya elkezdte énekelni, egyre többen álltak fel a többi sorból is itt-ott, nagyon jó volt látni. Akik meg ülve maradtak még a végén is..hát erre nem tudok mit mondani..valszeg nem sokat láthattak tőlünk, de úgy kell nekik..

A Magyaroszág után pedig végleg elszabadult a hangulat (vagy hogy kell ezt mondani.. ), kb mint tavaly a Vida-dombon! Mindenki aki állt, közvetlenül a szinpad elé tömörült és ott ugráltuk végig az Édes mérget. Ez persze a zenészeknek is nagyon tetszett, ők is előrejöttek egészen a színpad szélére, még a billennyűs Mirkó is, de szerintem a dobos is jött volna, ha tudta volna hozni a felszerelését.

A végén még poén volt az előre-hátra meghajlás , valamint Ibolyka és a zenészek csoportos örömtánca.

A koncert után amíg mi kifújtuk magunkat, Ibolya már rég lement az alsó szintre és dedikálás kezdődött. Mire mi odaértünk már ott ült és aláírogatott, ki se látszott a rajongók gyűrűjéből, csak a nevetéseket lehetett hallani, remek hangulat volt! Addig beszélgettünk a többiekkel aztán amikor kicsit oszlani kezdett a tömeg, közelebb mentem nézelőni, hallgatózni. Ibolyka nagyon elemében és nem utolsó sorban humoránál volt, kétségtelenül ért hozzá, hogyan kell maga köré vidám, mosolygós arcokat varázsolni! Mindenkivel beszélgetett, viccelődött, sőt fényképezkedett is mindenkivel, amit ráadásul ezalkalommal különösen élvezett. Sőt, majd nem elfelejtettem, a zenészek is sorbaálltak autogrammért!  A végén meg még énekelgetett is Ibolyka meg nekiállt táncolni a rajongókkal, kész showműsor volt!

Aztán végül jó egy óra dedikálás és bohóckodás után elköszönt az emberektől, majd mosolyogva távozott. Ezután mi is elbúcsúzkodtunk, és ki-ki hazafelé vette útját. Ezúton is köszönöm összes sofőrünknek (Rossi, Györgyi, Joe), hogy háztól házig szállítottatok minket! És természetesen nagyon örülök, hogy ott lehettem ezen a nagyszerű koncerten! Felejthetetlen élmény volt!

.

Végül 2 kérdés azoktól, akik még ott voltak:

-Emlékszik valaki, hogy melyik számnál mentünk ki a színpadhoz?

-Szerintetek elhangzott a koncerten az Ördögöd van? (Pedig az eddig mindig volt..Vagy annál mentünk ki és valahogy azért esett ez ki nekem? Az biztos, hogy a Még él még, Eddig baby, és a Hiba volt az első három szám, és ott még ültünk, na ettől kezdve nem tom a sorrendet..)

.

HOLNAP (24.-ÉN) IBOLYA AZ AKTÍVBAN!!!!!!

2006. márc. 15. Békéscsaba – „most pedig következzen a Szék c. szám..”

Ezúttal Szilvia ajándékozott meg minket a tegnapi békéscsabai koncertről szóló beszámolójával. Köszönjük!

2006. március 04. Szentes – „ahol álmomban jártam... Magyarorszááág”

.

Kedvenc Unokatesókám volt olyan szerencsés, hogy pár barátunkkal együtt részt vehetett szombaton az 5. Szentesi Télbúcsúztató Karnevál keretein belül rendezett Ibolya-koncerten.

Kérésemre megajándékozott minket csodálatos beszámolójával is.

Köszönjük!  

.

.

Íme Györgyi/> írása: 

„Sziasztok!
Na, akkor következzen az ígért beszámoló!
Szombaton délután 2 órakor indult a vonatunk a Nyugati pályaudvarról Szentes felé. Az újságárus előtt összefutottam Brigivel, így együtt próbáltuk felkutatni Évit, aki már a vonaton várt ránk és foglalta a helyeket, majd hamarosan megérkezett Szilvi(a) is. Teljes volt a létszám, indulhattunk a koncertre!
A vonatút gyorsan eltelt, beszélgettünk, ismerkedtünk, hamarosan elérkezett Kiskunfélegyháza és az átszállás ideje. Ez persze nem ment zökkenőmentesen... Rohannunk kellett, hogy elérjük a csatlakozást és persze mikor máskor, mint most kinyílt a hátizsákom és egyenként potyogtatni kezdtem a benne lévő dolgokat. A szaladástól és a röhögéstől kifulladva ugyan, de végülis elértük a vonatot, felszálltunk és már indultunk is tovább. Szentes határánál készülődni, öltözködni kezdtünk, majd egy kanyarnál a gravitáció ismét megmutatta mire képes, de ezúttal nem tárgyakat vonzott magához.
Megérkeztünk, taxit hívtuk, majd elfoglaltuk a szállásunkat, ami egy 4 ágyas apartmanban volt.
3/4 7 tájékán érhettünk a koncert helyszínéhez, ahol találkoztunk Zsuzsival és Andival, valamint Zsuzsi férje is eljött. A Sportcsarnokban igazi karneváli hangulat fogadott. A plafonról mindenfelől lampionok és lufik lógtak, éppen busójárás zajlott, amit a gyerekek táncbemutatója, végezetül pedig a jelmezverseny eredményhírdetése követte.

8 óra - 1/4 9 tájékán végre felkonferálták Ibolyát, megszólalt a már ismerős sziréna, helikopter és lövések hangja és kezdetét vette a koncert. Ibolya a fekete kapucnis pulcsijában, kapucnival a fején (ez kb az első 2 szám erejéig rajta is maradt), pólóban, bársonygatyában és a narancssárga cipőjében jött a színpadra.

.

A közönség első két sorát szinte kizárólag gyerekek alkották, akik Ibolya láttán azonnal elővették a papírjaikat, cd borítójukat autogramért nyújtogatva. Autogramot ekkor természetesen nem kaptak, de kárpótlásul Ibi odament hozzájuk és megfogta a kezeiket.

Mi a színpad jobb felén a 3.-4. sorban álltunk.
A számok a megszokott sorrendben követték egymást, a közönség a dalok közötti szünetben egyfolytában a Magyarországot kántálta, követelte. Ibolyának jó kedve volt, sokat bohóckodott, bolondozott a színpadon, pózolt a kameráknak, fényképezőgépeknek, aranyos volt. A zenekar ezúttal is kitett magáért, fantasztikus hangulat kerekedett.

Sajnos ismét hamar eltelt az idő, a koncert vége közeledett. Ibolyáék búcsúzkodtak, a közönség ráadást követelt. Ezúttal is az egyik szám ami a végére maradt az Édes méreg volt, amit kissé sajátos formában hallhattunk, majd következett a várva-várt Magyarország. Ibolya felkonferálta, majd kissé meghökkenve vette észre, hogy jobb oldalán egy férfi áll egy hatalmas csokor virággal a kezében. Helyesbített: "Nem, akkor most következzen egy virág!"
Ezután következett számomra a koncert legkülönlegesebb "pillanata". Felcsendültek a Magyarország dallamai, majd a közönség (ismerős vagy ismeretlen, nem számított) egymás kezét fogva és a magasba tartva énekelte együtt Ibolyával a dalt.
Hatalmas sikert arattak!

A koncert véget ért, a tömeg oszlani kezdett. Ibolya és a zenekar a színpad szélénél autogramot osztogatott. Mi még kicsit maradtunk, beszélgettünk, na és végre Brigi is dedikáltathatta a lemezét!

A hazaút az apartmanig kissé hosszúra, de annál jobbra sikeredett. Eleinte megpróbáltunk felhajtani valami szórakozóhelyet, ahová kicsit beülhetünk, de ez nem nagyon akart összejönni, így egy ideig bolyongtunk még, betértünk ide-oda , majd végül közös megegyezéssel valóban haza indultunk mondván, hogy akkor majd otthon bulizunk.
3 óra körül nyugovóra tértünk, majd hajnalban különös hangokra ébredtünk. Először egy fura zenekar rögtönzött nekünk egy nem kívánt ébresztőt, majd nem sokkal később valakinek kényszere támadt, egy csendesnek nem nevezhető ostoros bemutatót tartani. Köszi!
Kicsit beszélgettünk még, majd jött a taxi, indulnunk kellett az állomásra. A hazaút mondhatni zökkenőmentesen, de eléggé sajátos hangulatban zajlott.
Évi, Brigi, Szilvi! Köszönök Nektek mindent, nagyon jól éreztem magam Veletek!”

.

Györgyi, minden olvasó nevében köszönöm, hogy megosztottad velünk élményeidet, és ezáltal egy picit mi is ot lehettünk Veletek!

.

Sőt, én külön hálás vagyok, mert neked köszönhetően egy egészen különös élményben lehetett részem:

Tegnap este már épp lefekvéshez készülődtem, amikoris megláttam, hogy érkezett 3 hozzászólás ide a blogomba. Megörültem neki, mert rögtön gondoltam, hogy „dejó végre megérkezett a tudósítás”

Aztán megnéztem és tényleg! Elolvastam. És elolvastam mégegyszer, annyira jó volt, már úgy éreztem ott vagyok veletek és én is átéltem az egészet, de még csak ezután következett a java! 

Lefeküdtem aludni és amire nem számítottam: bizony álmomban én is ellátogattam Szentesre.  Ott voltam a koncerten és egy az egyben átéltem, amit az este olvastam. Ott voltam a harmadik sorban, lufik mindenfelé, előttem gyerekek aláírásért nyújtózkodnak, Ibolya narancssárga cipőben, virágot kapott, és ami a legcsodálatosabb volt, hogy hallottam a Magyarországot, és a „koncert legkülönlegesebb "pillanata"” egy az egyben lejátszódott az álmomban! Minden kéz fenn volt a magasban, és ott akkor éppen nem számított senkinek, hogy ki kicsoda micsoda, honnan jött, hova tartozik...

Mindenestre szűkebb körben értelmet nyert az érzés, amit a Magyarország közvetít... 

Nem tudom élőben milyen lehetett, valószínűleg fantasztikus élmény, mert így is az volt! Egyébként nem nagyon szoktam Ibolyával álmodni csak ritkán, ahhoz képest, hogy naponta követem az útját, nem sokszor. De így, hogy szó szerint ott éreztem magam egy koncerten, ilyen még nem fordult elő.

Mindenki szokott éjszaka álmodni és biztos tapasztaltátok már ti is, hogy mikor utána felébred az ember, sokszor valóban olyan, mintha megtörtént volna. Nos ennyire valósnak tűnő, illetve inkább érződő álmom nekem talán még nem is volt soha! Mosolyogva ébrettem fel, csodálatos élmény volt - mégha csak álom, akkor is!  Egy különleges álom.

Képek később, ha lesznek, akkor lesznek...mármint a konciról, mert az álomképek megmaradnak nekem, de mindenesetre kíváncsi vagyok mennyiben hasonlítanak a valósághoz..

Nahát, mit mondjak, eléggé hasonlítanak!!!

.

2006. február 24. Eger – „Köszönjük, hogy el tecccett jönni!”

„Murphy mindent elkövetett, hogy elrontsa az egriek jókedvét, támadást indítva a technika ellen. Ibolya és fantasztikus zenekara zsenialitásán azonban elvérzett. A tipikus pub-buli színpadánál nehéz dolga akadt a leesni készülő gombostűnek. Taps, sikolyok, forró hangulat jellemezte a színházi produkcióhoz képest más felfogásban megrendezett koncertet.” (msmester/>)

Gyöngyös után Eger következett. Már pár napja náthás vagyok, múltkor elkaptam Györgyi/>től, az optimizmusával együtt. Én az örök pesszimista. Ez tarthatatlan állapot, vissza kell neki adnom feltétlenül! Szóval szokás szerint mentem a vonatra, indulás Pestre, Györgyi/>hez. Beszélgetésre nem igazán sok időnk maradt, mivel hamarosan már indulni is kellett a megbeszélt talihelyre, a szokásos Blahára, ahol már a kocsi várt minket. Illetve nem is, mert sofőrünk, Joe/> futott be utoljára, de sebaj, addig legalább elintézhettük folyó ügyeinket.  

A kocsiban most nem egészen a megszokott ötösfogat csücsült, mert Emese/> sajnos nem tudott jönni, de remélem, hogy ahol volt, ott nagyon jól érezte magát! Szóval azért így is öten utaztunk a kocsiban: Joe/>, Györgyi/>, Csilla/>, Joe/> egyik ismerőse Kati, és én. Érdekes módon mindenki rögtön evéssel kezdte az utat, és még a múltkori szotyi vége is elég jól kitartott.  

Eredetileg az egri Sportcsarnokban lett volna a koncert, de az utolsó pillanatban a szervezők technikai okok miatt mégis áttették egy kisebb, hangulatos helyre, a Grooce Cafe & Groove Dance Hall nevű szórakozóhelyre. 

Egészen simán odataláltunk ahhoz képest, hogy nem tudtuk, hol a helyszín, csak halvány sejtéseink voltak róla. Pontosabban talán Györgyi/>nek és Joe/>-nak lehettek, mert nekem foggalmam nem volt, merre járunk. Az út vége felé már be is sötétedett, ami tovább nehezítette a tájékozódást, de azért végül megtaláltuk a Dobó teret, ahol Györgyi/> átvett még 2 jegyet, annak a személynek és partnerének részére, akik csak az utolsó pillanatban telefonáltak neki, hogy kéne jegy a koncira, így korábban, mikor Egerben járt még nem tudta nekik megvenni. Jó, oké, jegyek átvéve, mostmár tényleg célozzuk be a helyszínt, mert már negyed 7 van! Mikor már úgy éreztük közel vagyunk, letettük a kocsit, kiszálltunk, dödörögtünk egy sort, mert rohadt hideg volt, majd némi érdeklődés, a járókelők meginterjúvolása utána végre feltűnt előttünk a helyszín. Már messziről ismerős arcokat véltünk felfedezni, akik integetve közeledtek felénk: Szilvia, Brigi, Évi és kisfia. Üdvözöltük egymást, majd Eszter/>rel és apukájával is épp a bejáratnál találkoztunk. Györgyi/> ezek után nagy jegyosztogatásba kezdett. Bár még így is maradt nála néhány.. Furcsa volt, hogy Ms-ék még nem érkeztek meg, de aztán némi navigálás után ők is befutottak, akárcsak atasz-ék, akinek ezúton is köszönöm, hogy kölcsönadta a felvételeket. 

Körülnéztünk, kicsit megvizsgáltuk a helyet, felderítettük a fontosabb helyiségeket is. Majd mivel sajnos többen már székeket vittek a színpad környékére, így ezt egy kicsit orvosolva – nehogy má ilyen helyen ülő konci legyen alapon – közvetlenül a színpad elé álltunk, jelezve, hogy itt bizony az ülők valszeg nem sokat fognak látni, ha csak fel nem állnak.

A színpad egyébként nem nagyon nevezhező színpadnak, talán egy lépcsőfokkal lehetett magasabban, mint a talaj, és szó szerint karnyújtásnyira volt a közönség a zenekartól és Ibolyától. Már oda voltak készítve a hangszerek, minden alkatrész, kellék, hangszer szépen ott pihent. Szegénykék ekkor még nem is sejtették, mi vár rájuk nemsokára!  

Már nem is kellett sokat várni és megszólaltak a szirénák, az ágyuk, a lövések, kigyúltak a fények, majd Ibolya és a zenekar is a színpadon termett. Most nem volt füstgép, és nem volt akkora látványos fénytechnika, mint a múltkor, de a hatás azért így is megvolt. 

Egyébként L - alakban volt elrendezve az egész színpadocska az egyik sarokban. Mi bal oldalon voltunk, én a legszélén közvetlenül a keverőpult mellett, így leginkább Locsmándi Bence a szólógitáros és Ibolya volt a közvetlen látóteremben. Először nem tudtam elképzelni, hogy fognak elférni ezen a pici helyen, mert szerintem nem igazán volt több hely kettőjük számára, mint 1 négyzetméter/>! De aztán, ha szűkösen is de megoldották. 

Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom volt vagy 60 fok a helyiségben, már alapból is! Hát még a koncert alatt! Egyre és egyre csak fokozódott! Talán érthető, hogy elég nagyot néztünk eleve mikor Ibolya bejött hosszúujjú mackófelsőben, hát még akkor, mikor pár szám után végre lemelegedett róla és kiderült, hogy alatta volt még egy réteg hosszúujjú!  

Ja igen, a közönség!  Hát itt aztán volt mindenféle korosztály, a színpad előtt ugráló pici gyerekek, a hátam mögött ősz hajú idős néni, és mindenki végigtapsolta a koncertet. Miaz hogy! Olyan hangulat kerekedett, amit elég nehéz lenne most elmesélni. Ember ember hátán, jókedv, tombolás, buli a köbön! 

Egyszer csak váratlanul a dobos szót kért, meg egy kis kulcsocskát a dobhoz, mert valami történt a felszereléssel. Ez a probléma szerencsére hamar megoldódott, majd következett a nagyobb baj, amikor is elég büdös égett szagot kezdtünk érezni. Mi lehet ez? Némi tanakodás után kiderült, hogy leégett a gitár erősítője, szegény Bence egyszer egyik, másszor másik gitárral játszott, volt, hogy a szintetizátoros bejátszotta az ő szólamát, szóval a tehnika ördöge akárhogyis próbálkozott, nem tudott kifogni egy ilyen remek felkészült bandán, akik bár nem rég óta zenélnek együtt, de már fél szavakból, nézésekből is megértik és kisegítik egymást, ha szükséges. A kialakuló remek hangulatot sem tudták nemhogy elrontani, de megzavarni sem a sorozatos technikai hibák.  

A számok gyakorlatilag ugyanabban a sorrendben hangzottak el, mint a múltkor, egy-két szövegbeli eltérés volt ugyan, amikor Ibolyának nem volt kedve az eredetit énekelni, hanem itt-ott kicsit durvított rajta.  

Egyszer azt hiszem a Nézz vissza c. szám alatt olyan hosszan és annyira kedves tekintettel nézte az egyik pici lánykát, aki a színpad szélén álldogát, hogy azt képtelenség szavakkal leírni..Szerintem a műsor legmeghatóbb pillanata volt. Őszintén sajnálom aki a koncert hevében esetleg lemaradt erről a pár pillanatról.. 

Kb másfél óra volt, de rendkívül hamar eltelt. Egyszer már csak azt vettük észre, hogy Ibolyáék búcsúzkodnak, ennyi volt. De persze ilyen könnyen nem szabadultak, pont amikor a hagulat a tetőfokára hágott?! Mindenkiről patakokban folyt a víz! A vége felé megérkezett Pisti is, aki bevetette magát az akkorra már ugráló, csápoló tömeg közepébe és eszeveszetten tombolni, örjöngeni kezdett ő is. Mikor Ibolya kérdezte ki az, mindig leguggolt, nehogy meglássa, majd egyszercsak mikor Ibolya megkérdezte: „Kinek van ilyen faszállító hangja?” rámutattak Pistire a körülötte állók, ekkor aztán Ibolya is eléggé meglepődött, ahogy a tömeg közepén meglátta össze-vissza ugráló párját! Nagyon aranyos volt!  

Most már télleg menni készültek, de a közönség sehogy nem akarta elereszteni őket. A szűnni nem akaró tapsot végül Ibolya szakította félbe, amikoris így szólt: „Akkor most következzen amire mindenki várt: Magyarorszáág!” Hát én megmondom őszintén nem gondoltam, hogy ebben a felfokozott hangulatban elénekli a Magyarországot, és már előre sajnáltam, hogy most nem lesz (tapasztalatból gondoltam, mivel tavaly a Vidadombon hasonló hangulat uralkodott és akkor végül nem hangzott el a Hazám). De nagyon örültem, hogy most nem maradt ki a Magyarország, mert kétségtelenül az est fénypontja volt, ahogy a közönség hangosan, felemelt kézzel együtt énekelte Ibolyával ezt a csodálatos dalt. Közben egész furcsa érzés fogott el, hisz melegem volt, annyira, hogy már szinte nem is éreztem, de ugyanakkor az élmény hatására többször kirázott a hideg.. 

Persze hiába énekelte el Ibolya a Magyarországot, anélkül semmiképp nem távozhatott ezután sem, hogy a lemez címadó dala is fel ne csendüljön. A közönség kórusban követelte az Édes mérget! A kérésnek természetesen eleget tettek, így az Édes méreg lett a zárószám. Mi még hallgattuk volna tovább, ment a „vissza vissza” , de többször már sajna nem jöttek vissza. Vége lett.. 

Utána lassan ürült ki a terem, mi odamentünk a bárpulthoz kicsit kifújni magunkat, beszélgetni meg iszogatni, hisz ebben a hőségben már a kiszáradás szélén álltunk. Én - a beteg - mindenkinek a poharába beleittam, de hát ők erőszakoskodtak! ) (A bacilusokkal együtt asszem végül tényleg az optimizmusomat is sikerült átadni nekik. Úgyhogy jelentem szilvert újra pesszimista. )

Kis idő múlva kijött a menedzser, meg a zenészek is, lehetett autogrammot kérni, beszélgetni velük. Évi kisfia kapott is az alkalmon és az összes zenekari tagot kifaggatta, begyűjtötte az aláírásokat több példányban mindenkitől, aranyos volt nagyon! Ibolya nem tudom, hogy dedikált-e valahol, én mindenesetre nem láttam. Mikor kb 1 órával a koncert után elindultunk kifelé, akkor találkoztunk csak szembe vele. 

Hazafelé az autóban megbeszéltük a konci élményeket. Illetve megbeszélték a többiek, mert én valamiért egész úton csendben voltam..

Sokan azt mondják ez a koncert ezerszer jobb volt, mint a Gyöngyösi, én mégis úgy érzem: nem, nem volt jobb. Egyszerűen csak más. Mindkettőnek meg volt a maga varázsa, kihez ez áll közelebb, kihez az. 

Mindenesetre: „Köszönjük, hogy el tecccett jönni!”

Kedves Látogatóim!

Szeretettel köszöntök mindenkit a blogom új lakásában!  

Sajnos a tv2-es blogrendszert, így az Ibolyás visszapillantót is erősen megváltoztatta – negatív irányban – a tv2 pár nappal ezelőtt. Ezért úgy döntöttem elköltözöm onnan, de csak abban az esetben, ha valahol sikerül felélesztenem az eredeti blogomat, természetesen mind tartalmilag, mind formailag. 

Úgy érzem ez most, itt sikerült. Illetve ennél jobban nem hiszem, hogy sikerült volna máshol. Már több helyen próbálkoztam, de egyszer hozzászólást nem sikerült betennem, egyszer archívumot, egyszer ez, egyszer az nem stimmelt. Most úgy tűnik a fontosabb dolgok megvannak, a bejegyzéseket is átköltöztettem és a kinézete is kísértetiesen hasonlít az én blogomhoz.

Néhány változás: 

- Az archívum kicsit máshogy működik mint eddig, azaz hónapok szerint. Jelenleg ha valaki rákattint a 2006. februárra, akkor minden eddigi bejegyzés lejön, mivel az utóbbi 3 napban (azaz februárban) költöztettem át az eddigieket. 

- A hozzászólások időrendben visszafelé olvashatók, tehát a legkorábbi van legalul, a legrégebbi, valamint a bejegyzésem pedig legfelül. Ezen kívül meg lehet adni az emil és/vagy webcímeteket is, ha van. De majd úgyis megtapasztaljátok. 

- Ami az eddigi hozzászólásokat illeti, nem vesztek el, hisz a tv2-es blogot sem töröltem ki, és ha majd egyszer az életbe nagyon sok időm lesz, akkor a hozzászólásokat is átköltöztetem ide. 

- A blog színe itt-ott picit megváltozott, ezen még lehet, hogy fogok ügyködni. 

- Mivel ez az új rendszer nem számozza a bejegyzéseket, én magam fogom számozni, valamint visszamenőleg a bejegyzések eredeti dátumát is fel fogom tűntetni pár napon belül. 

- A tv2-től sokan átköltöztek máshova (vagy törölték blogjukat), olyanok is, akiknek linkjei megtalálhatók voltak a bal oldalamon. Ezeket a linkeket (már akinek tudom az új címét) frissítettem, tehát most már mindegyik működik. 

Na asszem, nagyjából ennyi. Élj sokáig blogol.hu!!!

Ezután itt folytatom az írkálást, és szeretettel várok mindenkit!  

Végezetül pedig egy nagy puszi minden hűséges olvasómnak!

Szilvert

U.I.: Bár ígértem, de mivel most a költözéssel voltam elfoglalva, sajnos nem tudtam bővebb (személyes) beszámolót írni Gyöngyösről ide sem, „csak” azt ami az OIRO-n is megtalálható (bár egyeseknek az is túl bő volt.. ), de – valószínűleg már csak Eger után - mindenképpen bepótolom! (azaz picit kiegészítem az előző bejegyzést)