HTML

2006. szeptember 2. - Újpest

"Bocsánatot kell kérnem a viselkedésemért gyerekek...tényleg..muszáj.." (O.I.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: szilvert  2006.09.06. 12:34 30 komment

2006. augusztus 20. - Kőbánya, koncert, tüzijáték, vihar...

Na, azt hiszem mégiscsak megkísérlem "papírra vetni" 2006. augusztus 20.-ai napunk történetét: 

Első utam Fehérvárról szokás szerint egyetlen unokatesókámhoz vezett, aki mint már oly sokszor, ismét volt olyan rendes és felajánlotta, hogy éjszakára ott maradhatok nála, így nem kell a konci után este még a vonatra sietnem. 

Ja azt még meg kell jegyeznem, hogy képzeljétek egy Koncz Zsuzsa hasonmással utaztam a vonaton. Mondta, hogy régebben még a haja is hosszú volt, és mindig is hasonlított hozzá. Hát sztem a kiköpött mása, sőt még a beszédhangja is olyan volt. Arra azért nem kértem meg hogy énekeljen.. :) 

Szóval megérkeztem Györgyihez. Megismerkedtem legújabb cicaszerzeményével és hihetetlen a fekete macsi is mekkorát nőtt már azóta, hogy utoljára láttam. Ettünk finomat, majd következett a zokni szárítási szertartás, amit most nem részleteznék, mert már egyszer megtettem :). 

Aztán nemsokára indulnunk kellett a megbeszélt találkahelyre a Szent Laci térre Kőbányára.
El is indultunk, szépen bezártuk az ajtót, mikor "jajj a kabátom!"... ajtó kinyit, ajtó becsuk, másik ajtó kinyit, becsuk, le a lépcsőn, amikoris "jajj az innim"...De aztán nem is késtünk olyan sokat :) 

Pedig nekem óráknak tűnt mire Kőbányára értünk, egy csomó busszal, villamossal, trolival, meg metróval. Vagy nem tom pontosan mikkel, de mindenesetre elég körülményes volt. 

Még útközben összeszedtük Joe-t, Évit, Györgyi egyik ismerősét Tündét, és Szilviát a Stadionok megállónál, majd innen együtt mentünk a Szent Laci térre, ahol a többiek már vártak. Aztán beültünk egy közeli cukrászdába fagyizni, beszélgetni (aztán egy másikba is más miatt), majd irány az Óhegy park és a konci.

 


Béla és Ági kocsival mentek, Béla elvitte asszem Emesét, Ági pedig Szilviát. Pontosabban Szilviáékat (bocsi Janka!) :) Mi pedig - wpetya kitűnő helyismeretének köszönhetően! - megtaláltuk a buszmegállót, ami szinte az Óhegy parknál tett le minket. 

A helyszínre érve láttuk, hogy ez is valami fesztivál féle, mindenféle sátrak, kirakodó árusok, lánchinta ugrálóvár, dodgem (ezt így kell írni?) stb. és sok-sok ember erre-arra.

Akadtak régi ismerősök is, kit csak messziről láttunk, kivel váltottunk is pár szót.

Sétáltunk még egy kicsit a konci előtt, összefutottunk Ms-sel, majd már a színpad elé érkezve Lucáékkal is. A hangulatom valahogy nem éppen volt a topon, de mint kiderült ezzel nem voltam egyedül. Talán megéreztünk valamit, ki tudja..

A koncerten jelen volt Pisti is, aki a szinpad oldaláról lelkesen figyelte az eseményeket.
Ami feltűnt, hogy több, feltehetően hivatásos fotós is dokumentálta az eseményeket. Ibolya egész jól tűrte a vakuvillogatatásokat, szerintem alapvetően jókedvűnek tűnt egész koncert alatt.
Ezúttal a basszusgitáros helyén új emberke volt, nevezetesen Fehérvári Attila, aki remekül beilleszkedett a csapatba.
Egyébként sokan voltak, sokféle ember, sokféle korosztály. A színpad és a közönség elég távol volt egymástól így Bencének sem lehetett könnyű dolga a pengető eldobásával, de természetesen egy különleges mozdulattal ezt is simán megoldotta. :)

 

 

 

 

 

 

 

Koncert közben Csilla többször is hátranézett és mutogatta, hogy milyen sötét felhők gyülekeznek az égen. Hát igen, mondták, hogy este lehet eső, ezért nem is nagyon lepődtem meg. Mire vége volt a koncertnek már besötétedett, olyan fél 9 körül lehetett. Ezután a színpad felett kb negyed órás tüzijáték következett.

 

Megnéztük, majd elindultunk valamiféle üdítőt venni. Ekkor szakadt el egymástól a társaság. Csilla sietett, rossz előérzete volt és hajtogatta, hogy azok nem a Nagy tüzijáték fényei, amik olyan sűrűn villognak a távolban, hanem azok bizony villámok. Nem hittünk neki. Mint később kiderült rosszul tettük. Mire visszamentünk a színpadhoz, a többieknek már nyoma sem volt, így gondoltuk, akkor mi is elindulunk hazafelé. Már a park végén járhattunk, mikor ránéztem a telefonomra, jött egy SMS otthonról, "itt (Fehérváron) már itéletidő van" címszóval, persze ehhez tudni kell, hogy aki küldte, hajlamos túlozni, tehát mindig legalább 5-tel el kell osztani, amit mond. Gondoltam most is, hisz itt még tök jó az idő.

Alighogy elolvastam csep...csepp... cseperegni kezdett az első, majd feltámadt a szél..Épp elő akartam venni a kabátomat a hátizsákomból, mikor aztán hirtelen lezúdult a jégeső és kirobbant a vihar. Ez egy pillanat alatt történt ez volt benne a legijesztőbb, nem is tudtuk mi van, nem láttunk semmit, mozdulni se tudtunk, csak fogtuk egymást, hogy együtt maradjunk, mert látni nem láttuk még egymást sem. Nem telt el fél perc sem, a ruhánk már csuromvizes volt, úgy néztünk ki, mint aki épp most szállt ki a fürdőkádból. Fél perc alatt!! Aztán percekig csak vártunk, kitört a pánik, "Úristeeen, meghalok!!". Na mit tegyünk, merre menjünk, mégsem maradhatunk ott, valahova be kéne menni. Úgy döntöttünk visszamegyünk a színpad irányába és közben majd beállunk valami sátorba. Aha, igen, ha lett volna, de visszafelé ahogy rohantunk az úton mindenhol csak menekülő kiáltozó embereket és feldőlt sátrakat láttunk. Tiszta világvége hangulat uralkodott. A legszörnyűbb az egészben a tehetetlenség volt, ott rohanni csuromvizesen ki tudja merre, és nem tudni mikor érhetünk valami biztonságos és meleg helyre. Rohadt hidegen fújt a szél és az nem épp kellemes, főleg ha az ember vizes ruhában van. Ekkor már csak 4-en voltunk, Györgyi, Évi, Tünde és én. Adrit elvesztettük útközben, emiatt is gyötört a lelkifurdalás, hogy ő meg szegény még ráadásul egyedül van ebben az ítéletidőben..

 

Visszaértünk teljesen a színpadhoz, és megláttuk az egyetlen ugyan fedett, de nyitott helyet a környéken, ez volt a dodgem, ahol már egy egész embertömeg gyülekezett, szinte be se fértünk. Odaszaladtunk, és onnan néztük mit művel a haragos természet. Fél szemmel tudatosan a düledező művészsátrat figyeltem. Aztán egyszercsak feltűnt egy ismerős fehér sapka, narancssárga ruha...ez Ms!!!!!! Gyors léptekkel épp hazafelé vette az irányt, ráadásul egyedül. Gondolkodás nélkül rohanni kezdtem a sárba, levágva az utat a fák között, hogy utolérjem és csak kiabáltam: "Msssssss, Mssssssss!!" Közben Györgyi meg utánam: "Szilvert, ne menj a fák közé, ilyen időben nem szabad!!" - hallottam. Igen télleg, ez igaz, de akkor már túl voltam rajta, és így legalább elértem Ms-t, aki az utolsó reményünk volt ebben a helyzetben. Szerencsére pont befértünk hozzá, és mindenkit a kapuig fuvarozott, minket Újpestre Györgyihez, aztán utána meg a többieket Budakeszire, és úgy ment haza Pátyra. Útközben még mindig szakadt az eső, nem láttuk a sávunkat sem, csak találomra mentünk, az útszélén kidőlt fák, és csak úgy hasítottuk a vizet. A kocsiban szomorúan vettük észre, hogy meghaltak a telefonjaink, de aztán nem is tudom már hogyan, egy pillanatra valahogy mégis sikerült valakinek a telójáról felhívni Adrit, akiért nagyon aggódtunk.

Kb fél óra alatt értünk Újpestre, felmentünk, gyorsan hazatelefonáltam a matávos telóról, aztán melegfürdő, és ruhaszárogatás következett, bár nem sok sikerrel. Még jó, hogy volt egy pótgatyám, mert a farmerben nem tudtam volna másnap hajnalban hazamenni. A kabátom rajtam se volt, mégis szarráázott a táskámban, azt sem lehetett felvenni másnap. A cipőmről nem is beszélve, amiben konkrétan állt a víz. Aztán hazaértek a fiúk is, azaz Györgyi tesója és unokatesója (a másik), akik a tüzijátékon voltak, szerencsére nekik sem lett semmi komoly bajuk. Nem sokkal ezután viszont a tv-ből értesültünk, hogy sajnos nem mindenkinek volt ilyen szerencséje.. 

Este még próbáltunk némi életet lehetni a mobiljainkba, sikertelenül. Meg próbáltuk felhívni az ismerősöket, hogy mindenki megvan-e, persze ez sem sikerült, mert a legtöbb szám a mobiljainkba volt elmentve. 

Aznap éjszaka semmit nem aludtam, de tudtam előre, hogy így lesz. Túl sok volt erre a napra az élményekből.. 

Hajnali 5-kor meg már keltünk, mert ugye nem áll meg az élet, Györgyinek dolgozni kellett menni, én meg jöttem haza Fehérvárra, szerencsére száraz csereruhában, viszont sajnos vizes cipőben..

Az állomás várójában míg a vonatra vártam figyelgettem az embereket, és mindenféle dolgok eszembe jutottak, a tavalyi tüzijáték, a tavalyi aug. 20. események, ahogy megéltem, megéltük, és az előző esti vihar képei, bevillant a kétféle Magyarország klip is, az egyik oldal és a másik..Furcsa érzés volt.. 

Ha jól emlékszem 8 után nem sokkal már itthon is voltam. Első dolgom volt, hogy próbáltam kinyomozni, hogy a többiekkel is minden rendben van-e. Szerencsére mindenki épségben hazaért. 

Aznap délután már nagyon szarul voltam, be is lázasodtam és borzasztóan fájt mindenem, a vesém, a hátam, a fejem, a végtagjaim, még a levegővétel is fájt. Így még soha életembe jártam, de ugyanakkor örülök, hogy csak ennyi bajom/unk történt..
Viszont most már jól vagyok, remélem ti is. A telefonom is a javulás útjára lépett, a kijelzője viszont végleg elromlott, jelenleg szervízben van. Ettől függetlenül elérhető vagyok, mert ideiglenesen a régi telómat használom, a szám ugyanaz. 

Nemsokára találkozunk Újpesten, remélhetőleg megint sokan, és sokkal jobb körülmények között! :)
Íme két kiscica, akik imádják a számítógépet, és mint kiderült rendszeres olvasói a blogomnak is. :))

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: szilvert  2006.08.27. 12:53 54 komment

2006. augusztus 17. - Balatonboglár

"..A kocertek során talán először volt alkalmam, hogy messziről is szemügyre vegyem a színpadot és a közönséget. Hát mit mondjak csupa kellemes élményben volt részem! Bármerre is néztem mindenhol ember, kortól nemtől függetlenül, és minden tekintet a színpadra szegeződött..
..Sötét volt, a színpad gyönyörűen világított, az idő kellemesen nyárias, még a szél is megállt, csak egy gyönyörü hang hasított bele az éjszakába, néha a közönséggel fűszerezve, de ez tette olyan csodálatossá és feledhetetlenné számomra. "Milliók áldása szálljon rád!!!" hangzott el a végén, majd hatalmas taps követte.."


Hát íme unalmasnak legkevésbé sem mondható két napunk története.
A beszámolót köszönöm Csillának! 

7.50 perc, én még Csepelen vagyok, de bízom abban, hogy Györgyi időben ér a Keletibe és megveszi a jegyeket.. Az álom hamar köddé vált, mert csörgött a telefon és Györgyi volt, hogy késni fog, ezek után már csak a remény maradt, - de mi sem bizonyítja jobban, hogy néha érdemes, - mert 8.15-re már a Keletiben voltam, 8.20-ra pedig már a jegyek is megvoltak. Rohanás a lépcsőn ami nem volt egyszerü, egy utazótáska, egy hátizsák és a lányom Viki társaságában, de azért sikerült.

A vonat 9.05-kor indult a Balcsira, így volt még elég időnk, hogy legyen helyünk is. Csak az maradt ki a számításból, hogy a vonat nem áll benn az állomáson, ezért felesleges volt rohanni így. Időközben befutott Adri és Györgyi is, és végre a vonat is megérkezett, amilyen gyorsan csak lehetett startoltunk is, hogy legyen helyünk. Szerencsénk volt, találtunk egy tök üres fülkét, igaz később akadt társaságunk is, de tökéletes volt. 

Kicsit totóztunk, hogy Szivertnek mit mondjunk, melyik kocsiban vagyunk, nagy nehezen kiderítettük hogy az utolsó, gyors telefon majd Fehérvárra érve csatlakozott hozzánk Szilvert is, és így már teljes volt a csapat, várakozásokkal teli irány a Balaton.

Az út ami rövidnek nem igen volt mondható, 3 óra 20 percig tartott, de mozgalmas volt, Viki a lányom gondoskodott arról, hogy ne unatkozzon senki. Mindenkinek eldugta az inivalóját, a fényképezőgépeket és ezzel nagyon jól szórakozott. Közben azért ettünk, ittunk és beszélgettünk. 

12.20 körül értünk uticélunkhoz, Balatonboglárra, némi tanakodás után, hogy az alagúton balra vagy jobbra, elindultunk jobbra ami zsákutcához vezetett, így visszaindultunk balra (Szilvert az első gondolat a jó, ha nem is igazán tűnik logikusnak) nagy nehezen legalább az állomásról kikeveredtünk, aztán némi segítséggel, de annál nagyobb kerülővel elértünk a megadott utcához, legalábbis azt hittük, de mint kiderült ott csak a térkép szerint volt utca, valójában a Balaton volt. Már azt hittük egy szigeten lesz a szállásunk! :) Tartottunk egy kis pihenőt, majd hátizsák fel, aztán ismét jobbra v balra most a balra melett döntöttünk ami jónak is bizonyult, mert végre megérkeztünk az utcába. Most már csak az volt a bibi, hogy nem találtuk az 5-ös számot, mert kicsit furcsák voltak a számozások. Aztán némi tanakodás és kérdezősködés után végre mégiscsak meglett. :) 

A tulajdonos felkísért a szobánkba, még váltottunk pár szót aztán elment, csak a lényeget felejtette el közölni, de erről majd később. A szoba aztán kárpótolt az utazásért, a sok gyaloglásért, mert csodálatos kilátása volt a Balatonra, saját stéggel, közvetlenül a parton, 5 m-re a víztől. 

Kicsit pihentünk, majd ebéd gyanánt elfogyasztottuk a maradék szendvicseket, átöltöztünk, hogy felfedezzük végre a környéket, de főleg magát a Balatont.Törölközö, úszógumi és irány a víz, bár nagyon hínáros volt, ezért úgy döntöttünk inkább átmegyünk a közeli strandra. Mivel a telkek el voltak kerítve egymástól a parton, az tünt a legjobb megoldásnak, hogy a köveken keresztül közelítjük meg a strandot. Hát elindultunk, kőre le magántelekre fel, úgy ötször egymás után, közben majdnem a vízben landoltunk a békák között, nagy erőfeszítések árán végre odaértünk a strandra. Ekkor ért minket a legnagyobb meglepetés: közvetlen út van a strandra, és persze ingyenes. Nade ezt az élményt kár lett volna kihagyni! :) 

Kerestünk egy jó kis helyet egy fa alatt, végre mehettünk fürdeni, igaz a víz itt is hínáros volt, de legalább meleg meg úgy a térdünkközepéig ért, ezért inkább pancsikáltunk, kivéve Vikit mert neki tökéletes volt.

Később aztán ettünk, hot-dog, hamburger stb. Úgy öt óra lehett, mikor eldöntöttük hogy most már ideje menni, ezzel egyidőben derült ki, hogy Rossi keresett minket telefonon, két órával ezelött, csak nem hallottuk. Nagy nehezen sikerült elérni és megbeszéltük vele, hogy a szinpadnál találkozzunk a parton 7 körül. Visszaérve a házhoz, most már ugye a rendes úton, zuhanyoztunk, átöltöztünk, majd elindultunk a kikötő, és a koncert helyszíne felé. A változatosség kedvéért a térkép otthon maradt, de hagyatkoztunk a megérzéseinkre ami jónak is bizonyult, mert eltévedés nélkül értünk a kikötőhöz.

A színpadon Baby Gabi énekelt olyan alig átlagosnak mondható közönség elött. Kicsit megálltunk, majd elindultunk a part felé. Az időzités tökéletes volt, mert Rossi pont velünk szembe jött. Mint kiderült, nagyon készült, hozott sok ismeretlen legalábbis számomra ismeretlen játékot, aminek nemhogy a nevét nem ismertem, de eleinte azt sem tudtuk mit is lehet velük kezdeni. Rossi hatalmas türelmének és segítőkészségének köszönhetően a végén már elég jól ment valamelyik játék mindenkinek. Adrinak a diaboló (vagy mi..), Szilvertnek a tányérpörgetés, Györgyinek az ördögbotozás. Viki is próbálkozott kitartóan, de Ő inkább a lányok bokáját célozgatta, hol több hol kevesebb sikerrel.

Játék után még sétáltunk egyet a parton, megnéztük a naplementét, ami csodálatos látványt nyújtott, majd a színpadhoz mentünk, ahol közben már minden készen állt a kezdéshez.

Köszöntünk az ismerősöknek, váltottunk néhány szót, aztán megszólalt a mikrofon, hogy felkonferálja a következő fellépőt a nézők nem kis örömére. A hangulatot fokozva arra kérték a közönséget, hogy először tapsoljanak, majd fülyüljenek, majd mindkettőt egyszerre, hogy méltó módon köszönthessük a pillanatokon belül a színpadra érkező Oláh Ibolyát és csapatát. A hangzásból ítélve nagy volt a tömeg. Végre megszólat az ismerős zene és kezdetét vette a koncert.

Ibolyán a színpadra érve látszott, hogy jó hangulatban van, és valamiért biztos voltam már akkor benne, hogy fergeteges másfél óra áll elöttünk, ami percről percre be is igazolódott.

Ibolya olyan volt mint egy energiabomba, pörgött, pörgött, magával ragadva a közönséget. A zenekar is jobb volt, mint valaha, meg egyszerűen minden......szóval el kell jönni és át kell élni, ezt másképp nem fogja senki érezni.

 

A színpad nagy volt és gyönyörű, ezért a koncert második felében Szilvert úgy döntött ezt mindenképpen meg kell örökíteni, így hátrament pár távolabbi képet is készíteni.

  

A koncert vége felé, már Viki nagyon fáradt volt, végig az ölünkbe volt felválltva Györgyivel, így a Papírkutya közben én is eljöttem Vikivel a színpad elejétől és elmentünk teljesen hátra a sátrakig. Leültünk egy padra, hogy itt várjuk meg a koncert végét. 

A kocertek során talán először volt alkalmam, hogy messziről is szemügyre vegyem a színpadot és a közönséget. Hát mit mondjak csupa kellemes élményben volt részem! Bármerre is néztem mindenhol ember, kortól nemtől függetlenül, és minden tekintet a színpadra szegeződött. Az aszatunktól nem messze egy alig két éves kisfiú táncolt. A "Nem kell" után Ibolya és a zenekar elbúcsúzott, de a tömeg nem hagyta annyiban, visszakövetelte a színpadra, és természetesen ahogy már megszokhattuk, következett a ráadás.

Bence után megjelent Ibolya is a színpadon, a Magyarország felcsendültével körülöttünk is énekelni kezdtek. Sötét volt, a színpad gyönyörűen világított, az idő kellemesen nyárias, még a szél is megállt, csak egy gyönyörü hang hasított bele az éjszakába, néha a közönséggel fűszerezve, de ez tette olyan csodálatossá és feledhetettlenné számomra. "Milliók áldása szálljon rád!!!" hangzott el a végén, majd hatalmas taps követte. 

   

És végül megszólalt búcsúzóul az "Édes méreg" és ezen lepődtem meg a legjobban hogy többen ezt is Ibolyával énekelték még a tömeg legvégén is. 

Míg el nem felejtem, sokszor kapott kritikát a hangosítás bár nem az utóbbi időben, de ez a koncert ebből a szempontból is tökéletes volt. Ott hátul is mindent tökéletesen lehetett hallani, és értettem Ibolya minden egyes szavát is. 

Aztán mint mindennek, sajnos ennek is vége lett, Ibolya felkonferálta a következő fellépőt a United-et majd elhagyta a színpadot. Mi Vikivel elindultunk megkeresni a többieket ami elég gyorsan sikerült, majd nézelődtünk még egy kicsit. Elmentünk a színpad háta mögé, ahol Ibolya dedikált. Volt akinek a kezében még az első cd-t láttam, igyekezett a színpad mindkét oldalán a kéréseknek eleget tenni.

A következő koncertbe még belehallgattunk, amit szerintem lényegesen kevesebb érdeklődö fogadott, majd elindultunk a kocsi felé. Rossi szerencsénkre a közelben parkolt és felajánlotta hogy „haza”visz minket. Kocsit cserélt így nagy meglepetéssel, és mégnagyobb sóhajtások közepette ültünk be új kocsijába. Most már biztos tudatban indultunk a helyes irányba, és pár pec alatt a háznál voltunk. Rossi feljött, hogy dumcsizzunk egy kicsit, mondván, csak egy picit, mert nemsokára indulnia kell, hisz  reggel dolga van otthon. A piciből aztán úgy hajnali 6 lett, mert úgy döntött mégiscsak ott marad éjszakára, reggel meg majd észrevétlenül kioson valahogy. Így is lett, ráadásul pont elfért ő is kényelmesen, mert a szoba hat személyes volt mi pedig csak öten voltunk. Ha jól emlékszem úgy hajnali kettőig beszélgettünk, aztán megpróbáltunk aludni, Szilverték még párnacsatáztak meg fényképeztek, ezt csak sejtem mert csak a vaku villanását láttam. Éjszaka egy két telefonra felébredtem, meg azt tudom hogy egyszer felhős volt az ég aztán sütött a nap, meg hogy Rossi már nincs az ágyban, valamikor elment. Végül a saját telómra ébredtem úgy 10 körül. 

Még magamhoz sem tértem amikor kopogtak az ajtón, a tulaj volt, Györgyi nyitott ajtót, mert én a zuhanykabin ajtaját fogtam, amit menet közben Viki szétszerelt, szóval a tulaj, hogy fél 11-ig azaz fél tizenegyig hagyjuk el a szobát mert jönnek takarítani ugyanis jön a következő csoport. Derült égből villámcsapásként ért minket a hír, ugyanis előző nap ezt elfelejtette velünk közölni.

Maradt fél óránk. Igaz Adri még aludt, gyorsan felébresztettük, pakolás úgy ahogy aztán leadtuk a kulcsot, a táskákat a földszinten hagytuk és irány a strand, ismételten az út felőli megközelítésben, reggelizni, ebédelni vagy valami hasonló. Ott ültünk délig talán, aztán visszamentünk a csomagokért és hála nekem (ez úton is bocsi a többiektől) átmentünk a kikötő felőli strandhoz. 

Lepakoltunk egy árnyas fa tövében, mi Vikivel elmentünk felfedezni a játékok birodalmát, addig a többiek a parton maradtak. Voltunk ugráló várban, találkoztunk egy bohóccal aki lufiból csinált különböző formákat. Viki rózsaszín kutyust kért és kapott, amire nagyon büszke volt. Visszaérve a többiekhez megkérdezték, mit kapott, ő azt válaszolta „Papírkutya”, nem hiába az a szám a kedvence. Aztán Viki Györgyivel kiharcolt még egy „vezetést” majd a parton kukoricáztunk még egy jót, mármint ettünk kukoricát, és mindannyiunk szívfájdalmára idő volt és pakolnunk kellett, hogy elinduljuk az állomásra. Útközben vettünk némi frissitőt mert nagyon meleg volt hiába fújt a szél. 

Az állomásra érve lepakoltunk és leültünk, nemsokára jön a vonat címszóval. Még jó hogy valaki időközben gondolkodott is, igaz Szilvert??? Mert Ő volt az egyetlen, aki felvetette, hogy mi van ha nem is erre a vágányra jön a vonat. Elmentek megnézni és milyen igaza volt, mi az 1-es vágánynál vártuk a vonatot és persze hogy a 3-asról indult.

Hátizsák fel irány a hármas, némi késéssel, de befutott a vonat és szerncsénkre egész jó kis helyünk lett. A hazafelé út a menetrend szerint elvileg sokkal rövidebb volt, de én legalábba duplájának éreztem. Szegény Szilvertet pont leszállás elött leöntötte Viki teával, amiért utólag is bocsi. Fehérváron elbúcsúztunk Szilverttől, majd Érden Adritől és végül 35-40 perces késéssel hármasban meg érkeztünk a Keletibe este 7 körül. 

Ismét csodálatos emlékekkel a szívemben búcsúztam a Balatontól, és bízom benne, hogy jövőre többen és tovább lehetünk együtt egy nyaralás alkalmával és persze természetesen Ibolya koncerttel fűszerezve!!! Köszönöm mindenkinek!!!

 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: szilvert  2006.08.19. 16:50 68 komment

2006. augusztus 5. - Taliándörögd, Klastrom, Művészetek Völgye fesztivál

"Este Taliándörögdön a Klastromnál Oláh Ibolya koncertezett, melyre akkora volt az érdeklődés, hogy a parkolók már kilenckor teljesen megteltek. Az énekesnő főként legújabb lemezéről hozott dalokat, de énekelt egy-két régebbi nótát is. A koncerten szokásos arcát mutatta: szemtelen és öntörvényű volt, viszont a produkciót és a hangzást illetően a profi jelzőt kell használnom, nincs mese.." 

(Bővebb a fesztiválról: IDE KATTINTTVA ) 
 

És íme Györgyi beszámolója a Taliándörögdi útunkról. Köszi!: 

Rám került a sor a taliándörögdi koncert beszámolójának megírásában, ezért próbálom összeszedni az emlékeimet, remélem többé-kevésbé sikerül. (Mennyivel egyszerűbb amikor az ember csak elolvassa a más által megírt beszámolót! ).  

Nagyon készültünk erre a koncertre, mivel még májusban a szombathelyi fellépés után tettünk egy kis kitérőt hazafelé jövet és szétnéztünk Kapolcson és a környező kis településeken, köztük Taliándörögdön is. Mindannyiunkat megfogott a táj szépsége, a csend, a nyugalom, na és természetesen maga a Klastrom is. Bár akkor öszintén szólva még nem tudtuk pontosan, hogy ez az. Most viszont már sokkal jobban képben vagyunk ezügyben, kiderült, hogy ez az épület tulajdonképpen a Szent András templom romja, azaz a Klastrom. Elhatároztuk hát, hogy ha tehetjük mindenképpen visszamegyünk oda, na és mikor lenne erre kedvezőbb az alkalom, mint egy Művészetek Völgye-beli Ibolya koncert napján!

Idejekorán nekiláttunk hát a szervezésnek. Tudtuk, hogy kedvenc sofőrünk, Joe ahogy több éve már, így most is korábban le fog utazni a helyszínre, így más megoldás után kellett néznünk. Meg is találtuk a megoldást, de sajnos a kommunikáció részleges hiánya miatt egy kicsit "túlszerveztük" a dolgot. Ne haragudj Petya! Látni ugyan nem láttunk benneteket, de azért remélem, hogy ti is rendben odaértetek! (Közben hallottam, hogy mi történt veletek! Sajnálom!) 

Délután 3 órára beszéltük meg a találkozót Ágival a BAH csomópontnál, aki volt olyan kedves és időlegesen átvette Joe szerepét, vállalta, hogy levisz bennünket a kocsijával. Mivel csak pár éve élek Pesten nem ismerem túl jól a fővárost, csak halvány sejtéseim voltak az új indulási helyszín megközelítését illetően és mivel Csilla sem tűnt sokkal felvilágosultabbnak nálam, így mi korábban találkoztunk az Astoriánál és együtt vágtunk neki a "nagy útnak".

Minden simán ment, a megbeszélt időpont előtt negyed órával a helyszínre érkeztünk és mivel Ági szólt, hogy valószínűleg egy kicsit késni fog, nem zavartattuk magunkat, egy kerítés szélére leültünk "piknikezni".. 

Olyan fél 4 körül végülis befutott Ági és elindultunk Székesfehérvár irányába, hogy felvegyük Szilvertet, akivel már korábban megbeszéltem, hogy kb 20 perccel azelőtt fogom hívni, mielőtt az általa megjelölt helyre érünk. A gond csak az volt, hogy most nem a szokásos útvonalon (M7) mentünk, hanem a 7-es főúton. Így persze fogalmam sem volt róla, hogy mikor jön el az az idő. Ági segítségével azért többé-kevésbé sikerült időben értesíteni, így már teljes létszámmal folytathattuk az utat. 

Az út során nem volt semmi gond, egészen odáig, amíg Veszprémbe nem értünk. Itt ugyanis adódtak kisebb nehézségeink!   Joe instrukciói szerint a Tapolca felé vezető utat kerestük, megörültünk hát, amikor megláttuk a város irányába navigáló táblát. Elindultunk a megadott irányba, de egyszercsak hopp... elfogytak az irányt jelző feliratok és fogalmunk sem volt, hogy merre menjünk tovább. Megtettük kétszer-háromszor is ezt az utat, hátha elkerülte a figyelmünket valahol az a tábla, de nem, a Tapolca feliratnak se híre, se hamva nem volt, mi pedig még mindíg Veszprémben kóvályogtunk. Tanácstalanságunk közepette megláttunk egy Nagyvázsony felé tartó buszt, így hát gyorsan megfordultunk és üldözőbe vettük. Ennek köszönhetően végre megtaláltuk a helyes irányt! Innen már egyenesen vezetett az út Kapolcsra.

A település közeledtével emberek tömegét láttunk egyik faluból a másikba zarándokolni, vagy éppen stoppolni, autók parkoltak mindenfelé, hatalmas dugó alakult ki. Kapolcsra beérve már csak lépésben tudtunk haladni, ha éppen nem álldogáltunk egyhelyben negyedórákat.

A templom előtti buszmegállónál aztán Joe is csatlakozott hozzánk. Mivel még volt időnk bőven, leparkoltunk és elindultunk kicsit szétnézni a vásárba, valamint megkóstoltuk a Kobuci nevű szendvicsszerűséget, ami igen nagy sikert aratott (a hátrányai ellenére is )! Nagyon fincsi volt!  

Lassan sötétedni kezdett, lehűlt az idő, elmúlt 8 óra.Így hát visszamentünk a kocsihoz, majd tovább indultunk Kapolcsról Taliándörögdre, a koncert helyszínére. Kicsit távolabb letettük a kocsit. Joe instrukcióit követve miszerint a Völgyben esténként meg lehet fagyni ("Te hoztál pulcsit még ezen kívül? Igen, benn van a táskámban.....három...meg egy széldzseki" ) magunkhoz vettünk mindenféle meleg holmit (ez a kocsi mellett öltözés-vetkőzés úgy látszik már hozzátartozik az útjainkhoz ) 

Szóval letettük a kocsit (amit Ági később a fügékkel együtt végülis közelebb hozott) és innen már gyalog folytattuk útunkat a Klastrom felé. Jó érzés volt újra visszatérni ide, de ugyanakkor furcsa is, hisz a múltkor pont az volt az egyik különlegesség, hogy milyen csend van, nyugalom, sehol senki, csak mi voltunk az egész területen. Most viszont ezzel szemben dugók, hatalmas embertömegek mindenfelé a Művészetek Völgyében, és a Klastrom környéke is kivilágítva, tele autókkal, emberekkel. De a hely szépsége így is megmaradt.  

A színpad a Klastrom előtt volt felállítva, ahol már hangoltak a zenészek. Megdöbbenésünkre a színpad előtt lévő pár méter üres placc volt, amit hátrébb hosszú padsorok követtek, tehát ezt a koncertet is ülősre tervezték!

A színpad felé menet összefutottunk Ms-sel és Zedyvel, majd pár perces eszmecserét folytattunk a többiekkel "az alkohol szervezetre gyakorolt hatásáról", ami felettébb kellemetlen lehet, pláne koncert közben!  Meggyőztek, hideg van, elkel a "védőital". Hittem nekik. Hiba volt!!!

A színpad közelében megpillantottuk Lucáékat, csatlakoztunk hozzájuk. Közben a padsorok megteltek várakozó emberekkel, rengetegen összejöttek, mi pedig leültünk a színpad előtt lévő üres térre, a földre.  Egyre többen követték a példánkat, így ha (az egyébként elég magas) színpadról valaki letekintett a közönség soraiba, nagyjából olyan érzése lehetett, mint a várakozóan üldögélő óvodás gyerekek előtt álló óvónéninek.  

Hamarosan megszólalt a koncert kezdetét jelző helikopteres effekt, megjelent a zenekar, majd végül farmerben, fehér pólóban és egy sötétszínű kapucnis pulcsiban feljött a színpadra Ibolya.. 

Az első pár taktust követően természetesen felálltunk, és mögöttünk a földön ülő emberek ugyanígy tettek.  

A számok a megszokott sorrendben követték egymást, a színpadon és a közönség soraiban egyaránt nagyon jó hangulat uralkodott. Olyannyira, hogy a melegebb öltözet szépen lassan mindenkiről levándorolt.  

Ibolya is jó kedvűnek tűnt. A dalok alatt és a közöttük lévő szünetekben folyamatosan kommunikált a közönséggel, sokat bolondozott az első sorban lévő gyerekekkel. A kicsik a kezüket nyújtogatták felé, ő pedig először kezet fogott velük, majd pedig többször is "kapd el a lábam ha tudod" játékba kezdtek. Aranyosak voltak!  

A zenekar szuper volt, végig együtt "éltek" a színpadon Ibolyával, fél szavakból, vagy inkább szavak nélkül is értették egymást. Olykor ha egy-egy hiba csúszott a produkcióba, összeszokott csapatként szinte észrevétlenül segítették ki egymást. De hát ezt már tudjuk, megszoktuk, mégis mindig csak ámulok milyen remek, profi, és összeszokott csapat az övék! 

Cigis jelenetek ezúttal is voltak, sőt most nem csak Ibolya szívott egy-két slukkot, hanem időnként Bence is kedvet kapott hozzá. Sajnos most is hamar elrepült az a másfél óra és egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy a csapat búcsúzkodik. 

A ráadásdalok természetesen ezúttal sem maradtak el. A Magyarországot, s vele Ibolya énekét most is Bence gitárszólója vezette be. A közönség, ismerős-ismeretlen egymás kezét fogva és a magasba tartva, Ibolyával együtt énekelte a dalt. 

Viszont ezúttal voltak sajnos kivételek is, például a Szilvert mögötti "a lábukon alig-alig álló" társaság. Ők már a koncert közben is többször beordibáltak, a lassú számokat ezzel tönkretéve, és sajnos az állapotuk pont a Magyarország alatt érte el a tetőfokát, amikoris lökdösődtek, össze-vissza tántorogtak, ordibáltak, ezzel kissé kizökkentve bennünket a dal csodálatos hangulatából.

A záró szám szokás szerint az Édes méreg volt, majd Ibolya és a zenekar végleg búcsúzkodni kezdett. Hatalmas taps, ováció, majd a sötét, kiürült színpad láttán a tömeg lassan oszlani kezdett. 

A koncert utáni "kukoricás kalandunk" után maradtunk még pár percig, sétálunk a színpad és a Klastrom környékén, így lassan elértünk a művészsátorhoz és az előtte lévő asztalhoz is, melynél Ibolya dedikált, beszélgetett, meg fényképezkedett mindenkivel aki szerette volna. Nézelődtünk még egy picit, elbúcsúztunk a többiektől, majd kocsiba ültünk. 

Először Joe-t vittük el Monostorapátiba (ideiglenes szálláshelyére), majd elindultunk haza, hiszen hosszú az út még Fehérvárig, hát még Pestig!  A hazaút során meglepő módon szinte minden rendben volt (legalábbis jó ideig ezt gondoltuk), egyedül a kocsi klímarendszere őrült meg kissé. Szilvertet kiraktuk Fehérváron, majd az eddigi sikereken felbuzdulva abszolút magabiztosan haladtunk tovább Pest felé. Néha felmerült a gyanú bennünk, hogy mintha idefelé kicsit más úton jöttünk volna, de mivel az irány jó volt így gondoltuk, hogy nagy baj nem érhet minket..

Később jött a meglepetés. Budapestnek ugyan Budapest volt ahová érkeztünk, de hogy melyik részére, arról fogalmunk sem volt. Az egyetlen, amit biztosan tudtunk, hogy tutira nem ott vagyunk ahol kellene. Még egy utcanév táblát sem láttunk. És most merre tovább? Csilla később nagyjából rájött a megoldásra és valahogy elnavigált bennünket a Ferenc körútig, ahol elköszöntünk Ágitól majd nekiláttunk az éjszakai járat megállójának a felderítéséhez. Csilla ugyanis kitalálta, hogy menjek el hozzájuk és aludjak náluk. Eleinte nem igazán lelkesedtem az ötletért, hiszen a legnagyobb jóindulattal sem mondható el az, hogy Csepel és Újpest közvetlen szomszédságban lenne egymással, de aztán úgy gondoltam, hogy annyi őrültségre ráálltam már az elmúlt 1,5 - 2 évben, miért pont most tegyek kivételt. 

Fél 4 tájban értünk oda hozzájuk. A nagy alvásból mindössze 2 óra lett, mivel nekem korán reggel indulnom kellett haza (vidékre).
Fáradt voltam, de mégérte. Nagyon jól éreztem magam az elmúlt 24 órában.
Köszönet érte mindenkinek, aki hozzájárult!  
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: szilvert  2006.08.04. 23:27 64 komment

2006. július 26. - Siófok

"Akkor tudok igazán nagy élményt nyújtani a közönségnek, ha befelé, magamnak énekelek..
Az emberek ezt megérzik, és szeretik.."

Íme Csilla beszámolója erről a napról, köszi!:

Meggyógyultam,ugy ahogy ,de tekintsünk egy kicsit vissza miként lettem "beteg".
Szerda du.a megszokott helyen találkoztunk a Corvin áruház elött,a meleg már-már elviselhetetlen volt ezért vettünk hideg üditöt Györgyivel mielött megérkezett Emese,aztán nemsokára begurult Joe is,és indulás Siófok.
Elötte azért beugrottunk Székesfehérvárra hogy a csapat utolsó tagját is felvegyünk ami persze most sem volt annyira egyszerü.
Szilvertet már hívta Györgyi hogy perceken belül ott vagyunk,mire kiderült hogy Budai-nak Budai az út de nem Székesfehérvár,így némi késéssel de már teljes létszámmal indultunk a Balatonra.
Az idö hamar elrepült,gyorsan odaértünk és még el sem tévedtünk.
Leparkoltunk,kávé cigi meg minden,és persze vettünk Emesének füröruhát mert ugye vízparton vagyunk akkor mártózzunk is egyet.

A strand kijáratánál (csak mi akartuk bejáratként kezelni)) utunkat állta egy biztonsági ör ,mert nem volt belépönk ami 19 óráig kötelezö csak utánna ingyenes. 18.45 volt,elsétáltunk a pénztárig az is zárva volt,így minden akadály nélkül irány átöltözni és végre lehet csobbani. A víz nagyon tuti volt,meleg és mivel derékig ért még Én sem féltem hogy megfulladok.
Közben befutott Adri és Rossi is.

 

Egy órányi pancsikálás után elindultunk átöltözni mert a koncert pontos kezdését nem ismertük(igaz a színpad pár lépésre volt csak a parttól)de még visszamentünk a kocsihoz bepakolni a cuccokat,vesztünkre, igaz Györgyi?

 

Az utolsó pillanatban értünk vissza a partra akkor szólaltak meg a szirénák jelezve a koncert kezdetét. Ibolya fekete pólóban jelent meg a színpadon örült annak hogy meglehetösen sokan jöttünk össze. Most kivételesen körbenéztem néhényszor koncert közben és valóban nagy volt a tömeg és ami leginkább tetszett hogy sok kezet láttam a magasban,buliztak az emberek jól érezték magukat és ez a legfontosabb.

  

Ibolya a lassú számokat gyönyörüen énekelte,ahogy Szilvert is írta "befelé énekelt" és ettöl volt olyan tökéletes hogy az embert kirázza a hideg pedig folyik róla víz. Ez az az érzés amitöl számomra Ő több mint bárki más.

 

A zenekar is egyre fantasztikusabb,"élnek" a színpadon és összhangban vannak Ibolyával és ahogy nézi Őket az ember szerintem akarva akaratlanul is bulizni támad kedve.

 

 Bence! Nagyon tuti volt a szerkód!!!!!

 

Ibolya egyre lazább,nagyon tetszett hogy ugrál,táncol a színpadom és a végtelenségig tudja fokozni a hangulatot még....még.....még.....azt kívánva soha ne legyen vége.
Nem voltak új számok,söt minden a szokásos sorrendben hangzott el,de hogy hasonló volt -e bármelyik koncerthez azt nem lehet elmondani róla.

 

Fergeteges volt,a Magyarországnál sokszor már nem hallottam Ibolya hangját mert a közönség túlkiabálta úgy énekelte Vele együtt,az Édes méreg pedig még számomra egy másik dimenzióban szólt......Talán a Joe által az arcomba zúditott ásványvíz hozott vissza a valóságba.

 

A koncert után folytatódott a zene különbözö sátrakban,mi pedig elvégeztük ami ilyenkor szokás,csak sokan voltak így leültünk a parton míg vártuk a többieket.
Két dolog volt zavaró,az egyik hogy a szúnyogok agyon akartak csípni,a másik pedig hogy kiváncsiak voltunk mi van a stég végén abban a nagy fényáradatban????  Györgyi, Szilvert és én elindultunk,ugyan látni nem láttunk semmit de hallottuk a többiek hangját Luca,Ms hogy a vízben vannak és hívtak hogy menjünk fürödjünk mi is egyet. Először csak óvatosan a lábunkat áztattuk egy darabig, majd egy kicsit messzebbre merészkedtünk. Látni persze nem láttunk semmit,aztán egy hatalmas víztömeg zúdult a nyakunkba innen meg már mindegy volt hogy meddig voltunk a vízben,mert csurom vizesek voltunk.Én szerncsére a nadrádomat legalább a parton hagytam,de Györgyi......legalább a telefont a parton hagyta. A panoráma csodálatos volt,az égen ragyogtak a csillagok,a part fényben úszott,csak néha talát fejbe egy kóbor labda ami aztán más fején landolt sikeresen.

Eltelt úgy fél óra, Szilvert közben elment megkeresni Joe-t és Emesét, mi pedig azon tanakodtunk hogy el kéne indulni csak kérdés mikor és merre????? Befelé valahogy egyszerübb volt mint kifelé. A víz most is kellemes volt, a sötétbe pedig rejtelmes is.
Egyszer megláttuk ismét Szilvertéket a parton, és mivel Joe-nak és Györgyinek is hajnalban dolgozni kell menni, és még valahogy haza is kell előtte érni, nem volt kérdéses hogy most már tényleg jobb ha megyünk. Elbúcsúztunk a többiektől és a kocsi felé vettük az irányt,kissé hüvös lett az idö a nagy meleg után,mire oda értünk már majdnem mindenki röhögött ki ezen ki azon.
A kocsinál aztán sikeresen átöltöztünk ki ebbe ki abba,és hazafelé vettük az irányt.

Hát innen eredt az én jó kis torokgyulladásom ,de azért megérte,igaz Györgyi???? Arra a következtetésre jutottam hogy Györgyi jobban szeret ruhában minsem fürdöruhában fürdeni,és hogy legközelebb a fürdörucit magamnál tarom.

A hazafelé út is gyorsan eltelt, Fehérváron nem tévedtünk el csak azt hittük,de számomra még mindig olyan az a város mint egy labirintus. A telefonom a kocsiba maradt de az már egy másik történet.

Jó kis buli volt és remélem jövöre ugyenokkor ugyanitt!!!!!!!!!!!
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: szilvert  2006.07.27. 15:39 55 komment


Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: szilvert  2006.07.18. 14:50 25 komment


16. MEGA 3 Szfvár - 17. OLÁH IBOLYA Margitsziget - 18. PINK Hősök tere

A Margitszigeti koncert utáni nap.
Nem sokat aludtunk éjszaka, egyrészt mivel eleve éjjel tértünk nyugovóra, másrészt mivel a kismacsi úgy gondolta, hogy nem szeretné ha reggel sokáig aludnánk.
Miután felkeltünk, bekapcsoltuk a számítógépet, hogy megnézzük, mi hír a neten. Illetve megnéztük volna..mert a képernyőn az ikonok nem akartak előjönni, a háttérképnél lefagyott, nem is tudtunk vele semmit csinálni, akárhányszor akármit próbáltunk. Nem csak egyszerű lefagyásról volt szó.. Persze ennek is pont ilyenkor kell bedögleni mikor mindenképpen szükség lett volna rá nemsokára, ha megérkezik MS. Na mondom ez nem lehet igaz, mindenképpen meg kell szerelnünk! Már magunk se tudjuk hogyan, de valahogyan mégis sikerült! Akaraterő kérdése biztos. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért ebben nagy szerepe volt Györgyi tesójának, aki telefonos irányítással segített nekünk. Végül újratelepítettük az egész gépet!!!

Ezzel el is ment majdnem az egész délelőtt, aztán MS is megérkezett. Megbeszéltük, amit meg kellett beszélni, a kiscica pedig (aki azóta egyébként kis hősként veszélyes kalandokon is átesett) ismét nagy sikert aratott.

Elszaladt az idő, lassan indulnunk kellett a megbeszélt találkára a többiekkel a Nyugatihoz. Mivel eléggé késésben voltunk, MS elvitt minket kocsival (köszi!!). Na persze egy picit azért így is késtünk..
Móni és Petya már ott vártak minket, de még így sem mi voltunk az utolsók, hisz Joe még sehol. Így elindultunk és valahol máshol, kicsit odébb  ő is csatlakozott hozzánk. 

Már 6 - fél  7 körül kiértünk a Felvonulási térre a Kapcsolat koncert helyszínére. Pontosan nem tudtuk hánykor lesz Pink, biztosak voltunk benne, hogy nyilván a legvégén, de gondoltuk még szétnézünk előtte. 

Ahogy közeledtünk, a Hősök tere, Felvonulási tér tájékán nagy plakátokkal és egyéb ötletes megoldásokkal jelezték, hogy ki is lesz ebben az évben a Kapcsolat koncert fő sztárvendége. 

Aztán belevetettük magunkat a tömegbe. Most a Felvonulási tér túlsó oldalán volt felépítve a színpad, tehát nem úgy, mint 2 éve a Stingen, hanem pont szemben. Így most valahogy, legalábbis számomra könnyebbnek tűnt olyan helyre jutni, ahonnan látni is lehet valamit. Ezúttal a kivetítők is működtek rendesen, és azt mutatták, amit kell. A hangosításra sem lehetett panaszunk, sőt! És ezúttal nem volt hatalmas üres tér meg széksorok a színpad előtt, hanem rögtön a színpad előtt az álló, csápoló közönség következett. 

Szóval becéloztuk a színpadot, és haladtunk előre, egyre beljebb a sűrűjébe. Egyszercsak elértünk egy kerítéshez, egy lekerített részhez, amin belülre csak úgy lehetett belépni, ha megválunk a nálunk lévő összes üvegtől, magyarul az mehetett be, aki kibírja a tikkasztó hőséget a tömegben, étlen-szomjan még a következő kb. 4 órában. Egy kis tanakodás után (és miután belenéztünk Petya szatyrába ) úgy döntöttünk, hogy mi bizony nem ebbe a kategóriába tartozunk, és inkább keresünk valami számunkra alkalmasabb helyet. 

Mikor odaértünk egyébként a Nox állt a színpadon. Nem is volt rossz, hallottam olyan számokat tőlük, amiket amúgy nem ismertem és volt köztük pár, ami még tetszett is. Elmondták, hogy ez a Ragyogás turnéjuk legutolsó állomása, de ide technikai okok miatt most sajnos nem tudták azt a látványos show-t elhozni, ami egyébként a turnéjuk állomásait jellemezte. 

Egy kicsit hallgattuk őket onnan középről, aztán mikor véget ért a koncertjük, a konferansz felszólította a közönséget, hogy a Kapcsolat jelképekét most mindenki egyszerre engedje el a lufikat, amiket előtte osztogattak. Így is történt, több ezer lufi emelkedett a magasba egy időben. Itt megint eszembe jutott az Ibolyások 2 évvel ezelőtti lufis akciója... hát most nem lett volna valami könnyű dolga Ibolyának, hogy észrevegye a rajongóit a sok ezer lufi között..hmm a szervezők ellopták az ötletet..
De mindenesetre látványos volt.

Aztán felkonferálták a következő fellépő együttest a The Tarantinos-t, amely - mint az nevéből is sejthető - a Quentin Tarantino filmjeiben felbukkanó zenékkel szórakoztatta a közönséget. 

Ekkor goldoltuk mostmár tényleg keresünk valami jobb helyet, így elindultunk oldalra, kikerülve a zárt kört, utána pedig egyre előrébb a színpad felé. Találtunk is egy olyan helyet, ahol kicsit szellősebb volt, a színpad és a kivetítő is egész jól látszott és a patkára még le is lehett ülni egy kicsit megpihenni.


A Tarantinos után, az est két műsorvezetője, Szántó Dávid és Rákóczi Ferenc a Danubius rádióból elkezdte hangpróbáztatni a közönséget, hogy így ordítsanak, úgy hullámozzanak, meg hasonlók. És mindez bő 20 percen keresztül!!!!  Aztán kiürült a színpad, beraktak valami zenét, miközben az óriáskivetítőkön a közönséget mutatták és hogy-hogynem egyszercsak megpillantottuk Ibolyát is, aki láthatóan szintén nagyon jókedvű és izgatott volt!

Az est főszereplője, a 26 éves Pink végülis kicsit megvárakoztatta a közönséget, és csak fél órával a Tarantinos levonulása után, néhány perccel 21 óra előtt kezdte meg a koncertjét.
De az ezt követő 2 óra mindenképpen megérte a várakozást! 

Pink vakítóan szőke hajjal, és szokás szerint feltűnő, színes ruházatban, határozott léptekkel lépett színpadra, majd nagyszerű zenekarával rögtön a közepébe csapott, és az I'm Not Dead című legújabb dalával kezdte a programot.  

A kitűnően éneklő és fantasztikus színpadi produkciót nyújtó, a közönség kedvében járó amerikai enekesnőt nagyszerű csapat kísérte. A szólógitáros és a színes bőrű dobos teljesítménye a magas átlag fölé emelkedett. Egy hölgy pengetett a második gitáron, s nagyszerű volt a zongorista is. 

A közönség (nem éppen az előzetes hangpróbának köszönhetően..) óriási ovációval fogadta a művésznőt és csapatát.

Pink láthatóan nagyon jól érezte magát a színpadon, ugrabugrált, táncolt, hol meg leguggolt, letérdelt, leült a hangfalra vagy éppen a földre. Egyszer még hanyatt is vetette magát, lábait égnek dobva.  Olykor panaszkodott a melegre, de ez egyáltalán nem ártott a produkciójának. Élénk piros-sárga-zöld ruhája valósággal virított a feketében játszó zenekari tagok között. 

A koncerten hallhattuk az I'm Not Dead c. új lemez szinte minden dalát, valamint a korábbi sikerekből is elég sokat, pl. Don't let me get me, Trouble, Just like a pill stb.

Természetesen nem maradhatott ki a Family Portrait sem, amit én személy szerint nagyon vártam. Hihetetlen volt, hogy az a csaj, aki az imént még mint egy őrült olyan lendülettel ugrált és énekelt a színpadon, kb egy perc néma csend alatt, a közönségnek hátat fordítva, fejét lehajtva mennyire átszellemült, és ezután teljes átéléssel énekelte el a dalt. Fantasztikus volt!! 

Ismert, hogy Pink nagy tisztelője Janis Joplinnak, így talán nem meglepő, hogy elhangzott a fehér blues királynőjének többek között a Me and Bobby McGhee, valamint a Piece of my heart című dala is egy - az énekesnő emlékére előadott - Janis Joplin egyvelegben.

És ami az egész koncert tetőpontja volt: egy meglepetés dal. Pink kedvenc énekesnőjének és egyben barátnőjének leghíresebb száma. Linda Perry (4 Non Blondes): What's Up.
Pink megkérte a közönséget, hogy énekeljék vele a dalt, na nem mintha eddig nagyon kérni kellett volna  de ezek után olyan hangerővel és lelkesedéssel énekelt a közönség, hogy hihetetlen! Ahogy Pink egy pillanatra felemelte a kezét, a közönség ezt is átvette, végigcsápolva az egész számot. És nem csak az első sorokból, hanem ahogy hátranézve elláttam a tömeg végéig, az a több százezer ember, egyszerűen mindenki! A hangulatot, ami ekkor kialakult, nem tudnám megfelelő szavakkal jellemzni, de az érzés még mindig bennem van és számomra egész biztosan felejthetetlen is marad! 

EGY KIS IZELÍTŐ A KONCERT HANGULATÁBÓL (2 VIDEÓ): IDE KATTINTVA

Lassan sajnos a vége felé közeledett a koncert, már le is vonult Pink a színpadról, de persze nem eresztettük el csak olyan könnyen. A közönség szűnni nem akaró ovációjára visszajött és következtek a ráadásszámok, legvégül pedig a Get the party started c. slágerrel zárult a koncert.

Kis időbe telt mire a koncert után összeszedtük magunkat, de még ekkor sem értek véget a meglepetések. A sötét égbolton fényes, közel fél órás tüzijáték vette kezdetét, egy kis levezetőként így a bő másfél órás koncert után.

A tüzijáték végén elindultunk kifelé a tömegből, ami elég lassan ment, de azért egyszer csak kiértünk a Hősök tere szélére, ahol egy kis beszélgetés és pár életmentő(!) falat elfogyasztása után - egy csodálatos élménnyel gazdagodva - már valóban hazafelé vettük útunkat. 

Az az igazság, hogy én nem voltam oda eddig különösebben Pinkért, vagyis nem, ez nem jó kifejezés, helyesebb ha azt mondom, hogy nem igazán ismertem, csak a rádióból ismertem felületesen a számait, amik ugyan tetszettek is, de ennyi. Akkor kezdtem el egyáltalán kicsit jobban érdeklődni felőle, amikor Ibolya elénekelte tőle a Family Portrait-t a Megasztárban. Most viszont már egész máshogy tekintek rá, sokkal többet kaptam ezalatt a koncert alatt, mint amit vártam. Csak bámultam leesett állal, hogy hogy nem tudtam én eddig, hogy ez a csaj mire is képes valójában, milyen fantasztikus ereje és kisugárzása van. Na hát ennyit tesz egy élő koncert.

Mindenkinek javaslom, hogy ha tehetitek, járjatok minél többet élő koncertekre, akárkiről is legyen szó, mint előadó, mert élőben sok minden kiderülhet, sok minden más, sok minden jobb, élvezetesebb lehet, és egy élő koncert hangulatát nem pótolhatja semmi.

Sajtótájékoztató a koncert előtt 

Vakító szőkeség, rockerlányhoz képest elegánsan öltözve, újságírók számára kellemes csevegőpartner - ez derült ki Pinkről, a vasárnapi Kapcsolat koncert amerikai sztárvendégéről szombat esti röpke húszperces sajtóértekezletén. Villámkérdésekre válaszolhatott, de oldott stílusával pillanatok alatt elnyerte a jelenlévők rokonszenvét. Kérésre Janis Joplin Mercedes Benz című dalát rögtönözte, amelyet nagy ovációval fogadtak a jelenlévők. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy tartja a kapcsolatot rajongóival, hiszen ő maga is állt már sorba sztárokra várakozva. Megjegyezte, hogy Budapestből ezúttal még semmit sem látott, hiszen pár órája érkezett. 

Szólt arról, hogy budapesti koncertje mindenképpen kapcsolódik a szeptemberben induló világturnéjához, annak főpróbájaként is tekinthető, hiszen azokkal lép fel most is, akikkel ősszel turnézik majd.  

(stop.hu) 


Pink Budapesten TV interjú 

Nemrég a TV-ben is volt egy exkluziv riport Pinkkel a koncerttel kapcsolatban, ami szintén nem sokkal a koncert előtt készült. Ebből a riportból is sugárzott, hogy mennyire közvetlen, laza, vidám ember is ő valójában. Mikor megkérdezte a riporter, hogy hogyan készült a koncertre, viccesen ennyit mondott: "Elmentem nyaralni, a tengerparton süttettem magam, ezért vagyok ilyen szép barna " Többek között megtudhattuk még azt is, hogy eddigi pályája során még soha nem lépett fel ennyi ember előtt, ez lesz (vagyis volt) az eddigi legnagyobb koncertje, de egyáltalán nem izgul, mert tudja, hogy nagy show-t fognak csinálni és élvezni fogja a színpadon töltött időt. Sokkal jobban feszélyezi inkább, hogy interjúkat kell adnia, ugyanis nem szereti hallgatni a saját beszédhangját, ezért inkább énekel.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: szilvert  2006.07.12. 17:58 39 komment

16. MEGA 3 Szfvár - 17. OLÁH IBOLYA Margitsziget - 18. PINK Hősök tere II.

A következő beszámoló, - mint ahogy a címe is mutatja - 3 nap 3 koncert eseményeit meséli el Szilvert, azaz az én szemszögemből, saját pozitív és negatív élményeimmel együtt. Már most szólok, jó hosszú lesz, és sok-sok képpel...Mondjuk az eddigiek is mindig hosszúak voltak, de mivel ez 3 eseményről szól, következésképpen kb 3x olyan hosszú, mint szokott..
Mivel a három dolog egy bejegyzésben rengeteg lenne, így szétszedtem 3 felé: ebben a bejegyzésben szó lesz a margitszigeti Ibolya koncertről, az előzőben olvashattok a fehérvári Mega3 koncertről, aztán nemsokára megírom és felteszem a Pink konci beszámolót is még egy külön bejegyzésben. Mindenképpen szeretnék írni mindháromról, de mint tudjátok az összecsapott beszámoló az nem az én stílusom. Mostanában úgyse nagyon lesz konci, legalább így el lesz osztva ez a beszámoló is több napra.


2006. június 17. - Oláh Ibolya ás zenekara koncertje a Margitszigeten 

(az aláhúzott szavak LINKEK! Kattints rájuk, ha érdekel..)

Nagyon meleg napra ébredtünk. Persze aznapra esőt is mondtak így lehetett izgulni nehogy essen délután és este, mert akkor másnap lett volna megtartva a koncert. Ami ugye mint tudjuk a Pink koncert napja, és az se nekünk, se Ibolyának nem lett volna nyerő.

Dél körül elindultam otthonról az állomásra. Megérkeztem, és már látom is, hogy a gyorsvonat, amit kinéztem magamnak 45 percet késik. Na örülök..Erre felszálltam egy személyre, ami Fehérvárról indult, de az is csak fél óra múlva, így azon üldögéltem mire bemondják, hogy az is 20 perc késéssel indul. Közben letelt a 45 perc és megérkezett a gyors, ugyhogy úgy döntöttem azzal megyek mégis, hisz azzal így még mindig előbb odaérek. Mondanom se kell majdnem elolvadtam a vonaton, olyan meleg volt. Ezúttal Kelenföldön szálltam le, nem a Déliben, mivel most nem jár a 2-es metró és így valami katasztófális onnan a közlekedés, túl bonyolult. Szóval így sokkal egyszerűbb volt a 49-es villamossal a Kálvin térig, onnan meg a 3-as metróval Újpestre. Györgyi hívott is közben, hogy hol vagyok már, mert ő a 3 helyett már 2-kor otthon volt, én meg 3-kor még rég valamelyik vonaton, de azért 4 körül nekem is sikerült megérkeznem a lakására. Indulásig ettünk, ittunk, beszélgettünk, meg ismerkedtem Györgyi tündéri kiscicájával, aki annyira, de annyira aranyos, és olyan picike!

Aztán idő volt, indulni kellett, természetesen ugye a Margitsziget irányába. A Margit hídtól nem messze egy pizzériában beszéltünk meg találkozót a többiekkel 6 órára, hogy a koncert előtt még tudjunk egy kicsit dumcsizni. Mire odaértünk már ott voltak páran az ajtó előtt. Üdvözöltük egymást, majd bementünk. Mint kiderült asztalt kellett volna foglaltatni előre, de sebaj odaülhettünk mégis az egyikhez, mert csak negyed 8-tól volt lefoglalva. Beszélgettünk, iszogattunk, kiosztottuk a jegyeket (de kié az a kettő..? ), CD-t cseréltünk (szegény Györgyi..), és hát történtek meglepő dolgok is..legalábbis számomra..

..a 2 kis ártatlanság

Aztán egyre többen lettünk, szállingóztak a többiek és a végén már alig fértünk el egy dupla asztalnál. (Csilla, Györgyi, Joe, Emese, Bea, Béla, Ági, wpetya, Rossi, zsuzsi, Bianka, Adri, meg én). Rendeltünk is pizzát meg némi italt, de az a pincér... szerintem valami nem egészen stimmelt nála..

Aztán negyed 8 körül mennünk kellett, így el is indultunk a "tett helyszínére", gyalog. Mentük is egy jódarabig már a Margitsziget feléig begyalogolhattunk, de aztán itt elbizonytalanodtunk, hogy oda fogunk-e érni időben, mert még elég messze voltunk, az idő meg csak fogyott. A társaság fele gyalogolni akart, a másik meg nem, így kettéváltunk. Persze pont jött a busz, aminek hátránya, hogy kicsit kinyomtuk egymás belét olyan zsúfolt volt, viszont így mi előbb odaértünk a Szabadtéri Színpad elé, ahol még pár rég nem látott ismerős is csatlakozott hozzánk (Szilvia+párja Csaba, Brigi, Évi+kisfia Milán). Na azért a többiek is megérkeztek végülis még időben, és mi voltunk olyan rendesek, hogy megvártuk őket a bejárat előtt és csak együtt mentünk be.  

A bejárat előtt gyűlekezett a közönség egy része, nézelődtek, bámészkodtak, kisebb társaságokban beszélgettek, de voltak olyanok is, akik csak ott a helyszínen vették meg a jegyüket, mert még a koncert előtt is nyitva volt a jegypénztár. 

Aztán bementünk. A fedett helyen szintén összefutottunk pár ismerőssel, találkoztunk Makkáékkal, és Lucáékkal is. Páran vettek még ezt-azt a büfében asszem, mi meg vártuk őket, hogy lassan már be, vagyis inkább ki kéne menni elfoglalni a helyünket.

"komolyan mondom, hogy tiszta hülyének nézett.."
"elhiszem.."

Kimentünk, leültünk a helyünkre, jobb oldal jobb széle 16-17 sor. Figyeltük, ahogy érkeztek az emberek és ahogy tellik a nézőtér. "Nézd ott van Ibolya...."

Egy kicsit fényképezgettem a gyűlekező közönséget, meg a - még üres - színpadot a koncert kezdete előtt. Közben MS-t is megpillantottam a keverőpult közelében, szokás szerint ezúttal is munkában. Remélem az eredménye majd eljut hozzám is valamikor..ugye?..

A végleges közönség kb félház lehetett, inkább elöl voltak többen. Meg hát a kezdéskor, mikor kiderült melyik székek maradtak üresen, akkor lehetett még helyezkedni, így a többség próbált előrrébb orientálódni, minél jobb helyekre. A közönség soraiban feltűnt Geszti Margit is (BMG).

Pár perc csúszással kezdetét vette a koncert. Természetesen a Még él még-gel kezdtek ezúttal is, a sziránák, ágyúk, helikopter és egyéb hangeffektusok és fények kíséretében megérkzett Bence a színpadra, majd a zenekar többi tagja, és végül Ibolya is énekelni kezdett! Az üres színpad egy pillanat alatt megtelt zenével, fényekkel, élettel! Nagyon klassz látványt nyújtott! 

Ibolya fekete hosszú ujjú pólót és egy kissé "megereszkedett ülepű" nadrágot viselt.

Mi már korábban elterveztük, hogy mindenképpen fel kéne állni a koncerten és valahova előrrébb menni, de aztán végülis ahogy közeledett a koncert és egyre több infó derült ki a helyszínről, és a szigorú biztonsági szabályokról, egyre reménytelenebbnek láttuk ennek az esélyét. Mikor viszont ott voltunk élőben a helyszínen és elkezdődött a koncert valahogy annyira egyértelmű volt minden, annyira egyértelmű volt, hogy már az elején felülünk a székek támlájára és onnan aztán nem is lesz megállás a színpad széléig..

Ibolya észre is vett minket rögtön és odaintegetett, aztán később szólt is, hogy menjünk közelebb.
Makkáék addigra már lementek oldalra előre, és nemsokára mi is elindultunk lefelé. Először csak oldalra álltunk, mert nem akartuk zavarni az ülőket, de aztán látva, hogy senki nem szól ránk, egyre közelebb és közelebb merészkedtük a színpadhoz, és velünk a cuccaink is egyre előrébb vándoroltak.

Mivel nagy színpad, nagy nézőtér, hogy mindenki jól lásson, ezúttal volt kivetítő is, amin néha a koncertet mutatták, néha pedig az adott számhoz illő képsorokat. Ibolya megköszönte és elmondta, hogy a színpadi látvány Kentaur munkájának eredménye. 

Nemsokára, azt hiszem harmadikként, az Eddig baby után következett sokunk kedvence, a Hiba c. szám, ami kétségtelenül megalapozta a koncert további hangulatát. 

Ezután Ibolya felkonferálta a színpadra első vendégét, nevezetesen a Megasztárból már jól ismert barátnőjét, Kandech Evelyne-t, és közösen adták elő a Belső bolygót, Ibolya természetesen ezúttal is gitárral, ahogyan az lenni szokott. Majd Ibolya lement és Evelyne következett egy önálló dallal, de azt sajnos nem tudom, hogy mi volt. (ha vki tudja írja meg lécci!) 

Evelyne után ismét Ibolya vette birtokba a szinpadot és jöttek sorban a számok az 1. és a 2. platinalemezről vegyesen. Nem csak az állók, de az ülő közönség is elég lelkesen tapsolt, ahogy láttam. Ibolya persze most is biztatta a nézőket, hogy ki lehet csavarozni a székeket, dobják el nyugodtan, álljanak fel, ha kedvük van és jöjjenek közelebb. Meg is lett a hatása, folyamatosan szálingóztak az emberek, és egyre többen csatlakoztak hozzánk! 

Aztán egyszer..volt egy pillanat... a koncert egyik felejthetetlen pillanata - azt hiszem többünk számára - mikor hátranéztünk és láttuk, hogy egyszerre nagyon sokan állnak fel a nézőtéren, és csak jönnek-jönnek lefelé a lépcsőn az emberek folyamatosan, mindenhonnan egyszerre, mintha hirtelen valami mágnes húzná őket a színpad felé. És hipp-hopp az egész színpad környéke megtelt lelkesen csápoló, mosolygós emberkékkel. Nagyon jó érzés volt látni..

Az emberek közelsége láttán Ibolya is egyre többször jött ki a zenekartól egészen a színpad széléig és szórakozott, bohóckodott az emberkékkel, mindig akit épp kiszúrt magának. Még a koncert eleje fele, valahonnan, ha jól láttam az első sorból egy nő feldobott a színpadra Ibolyának egy aranyos kis plüssmacit.

Aztán nem sokára Ibolya színpadra szólította következő fellépő vendégét Bíró Eszter musicalénekesnőt, aki egyébként a Budapest Klezmer Band énekesnője is. Ibolya elmondta, hogy a Zsüti gálán ismerte meg Esztert még tavaly és nagyszerű énekesnőnek tartja. Szimpátiájuk és egymás iránt érzett elismerésük kölcsönösnek bizonyult: Ibolya távozása után Eszter is elmondta, hogy a Megasztárban egyértelműen Ibolya volt az, aki kezdettől fogva kitűnt a többiek közül és aki a műsor alatt az ő kedvencévé is vált.

Eszter két önálló dalt énekelt, és egy duettet Ibolyával. Elsőként, egy törökös hangzású dalt hallhattunk, nevezetesen Ofra Haza, izraeli énekesnő - egyetlen Európában is elterjedt - slágerét, az Im nin alu-t, amely stílusát tekintve etno pop (izraeli népzene modern stílusban). Ezután leült a zongorához és következett egy Norah Jones szám, az említett énekesnő egyik talán legismertebb száma, a Don't know why.

Majd ezt követően Eszter meglepő módon a zenekar tagjaival együtt vonult le a színpadról.
Vártuk, hogy most vajon mi lesz..mire egyszercsak Ibolya egy szál maga újra megjelent a színpadon. Ráadásul nem is akárhogyan! Ezúttal elegánsan, cilinderben, frakkban és egy sétapálcával a kezében. Ez a jelmez totál meglepetésként ért, de olyan jó érzés volt ismét így látni, mármint valahogy máshogy, mint egyébként a koncertjein megszoktuk, valahogy úgy, ahogy annak idején a Megasztárban..

Járkált erre-arra, pörgette a sétapálácáját, mondogatott ezt-azt, össze-vissza.. láthatóan egy kicsit zavarban lehetett. "Mindig is ettől tartottam.. hogy egyszer ez lesz, hogy nekem kell ide kiállni.. egyedül.. és valamivel kitölteni az időt, amíg...szóval valami értelmeset mondani. Na és ez az ami nekem nem megy.."

Tehát Ibolyának kellett valami monológgal szórakoztatni a közönséget, amíg Eszter átöltözött. Mindenesetre, nagyon aranyos kis közjáték volt, és jó felvezető a következő számhoz, ami egyértelműen az est fénypontja volt azt hiszem sokunk számára. Megszólalt a zene és Eszter mint egy "felmentőseregként"  feljött Ibolyához a színpadra, hasonló öltözékben, cilinderben, frakkban, sétapálcával a kezében. És ekkor kezdetét vette az igazi show!  A Chicago c. musicalből adtak elő egy számot, Roxie Hart és Velma Kelly kettősét, a Nowdays c. számot, ezúttal magyarul (Élsz). Énekeltek, táncoltak, bohóckodtak, szóval nagyon édes volt a koreográfia, és láthatóan, érezhetően teljes volt az összhang a két énekesnő között. 

Ibolya és Eszter a dal végén egy - egy géppisztollyal a kezükben egy sorozatlövéssel "lelőtték a zenekar tagjait"...de utána Ibolyának azért sikerült őket "feléleszteni", főleg a basszusgitárost..

Attól kezdve, hogy Ibolya megjelent cilinderben a színpadon, azzal a kis közjátékkal együtt és maga a musical duett, ez az egész így együtt egy kicsit visszahozta azt a megasztáros hangulatot, ahogy már bő 2 éve Ibolyát megismertük a műsorból. Legalábbis bennem hasonló érezések jöttek elő, mint annak idején a képernyőn keresztül, és tudom ezzel nem vagyok egyedül. Aki tehát a rock mellett egy kis megasztáros feelingre vágyott Ibolyától, most ezt is megkaphatta!

Ibolya még mindig fantaszikus ebben a műfajban is, hozzáteszem anélkül, hogy ugye valaha is tanulta volna, akár az éneklést, akár a mozgást. Ezúttal is tökéletesen megállta a helyét és semmivel sem maradt alul a képzett musicalénekesnővel, Eszterrel szemben, sem a dal eléneklését, sem az előadásmódját illetően. Sőőőőőt....!

Ezután, ha jól emlékszem a szokásos Keresztes Ildikó dalok következtek: Nem a miénk az ég, Ölelj amíg lehet, Nem tudod elvenni a kedvem, Tűnj el. Nagy élvezet volt hallgatni, pláne mivel mostanában ezek a dalok a koncerteken eléggé hanyagolva vannak.. Az első kettő már szinte rendszeresen kimarad mindig valami miatt, de ezúttal szerencsére mind a négyet hallhattuk!

Nem sokára felkonferálta Ibolya a következő vendégművészt, Szűcs Norbit, aki mint tudjuk a 2. lemez készítésében is részt vett. Norbi gitárral a kezében érkezett a színpadra, egy AC/DC számot hallhattunk tőle, a You shook me all night long c. dalt. Tulajdonképpen nem tudom, hogy ez duett akart-e lenni, de végülis mondhatjuk, hisz az elején Ibolya is énekelt pár sort, meg a refrénnél is együtt énekeltek, aztán a szám második részében Ibolya hagyta kibontakozni Norbi gitáros improvizációs képességeit és leugrabugrált a színpadról.

Sajnos már csak pár szám volt hátra..nem tudom pontosan mik meg milyen sorrendben, de nem is ez a lényeg.. 

Na, ami most eszembe jut még, hogy az Ibolyavirágnál milyen képsorok voltak a kivetítőn..  Valami virágosrétet mutattak, apró pici fehér virágocskákkal, de volt egy ami nagyobb volt a többinél, és más volt a fajtája, csakúgy mint a színe! Na ugye kitaláltátok milyen virág volt? Igen, hát persze, hogy....
....pipacs! Hát ezt mondjuk nem nagyon értettem.. az ibolya egy kicsit logikusabb lett volna!

Aztán végül jött az 1. lemez nagy slágere, a Nem kell. Ekkorra a színpad előtti tér már teljesen megtelt álló, csápoló, ugráló emberkékkel. A dal végén következett az Oláh Ibolya és a zenekar féle egyedi meghajlás: előre majd hátra.  Ezután levontultak a színpadról, de a közönség szűnni nem akaró tapsa és "Ibolya, Ibolya, Ibolya" skandálása után természetesen következett a ráadás.  Visszajött Bence egy szál gitárral, leült, majd játszani kezdett.

Ez gondolom improvizáció, de valahogy mindig felfedezek benne egy népdal motívumot, ami állandó, nevezetesen a Láttál-e már valaha csipkebokor rózsát kezdetű dalt. Ebből aztán egyszercsak valahogy mégis mindig kikeveredik és eljut a Magyarország dallamához. Mikor a közönségnek leesik, hogy mi is jön, azaz felismerik a dalt, mindig óriási ováció tör ki és ez is egy olyan pillanat a koncerteken, amit nagyon nehéz szavakba öntenem. Csak egyszerűen jó érzés, kiráz a hideg meg ilyesmi..                                             

Hát még mikor Ibolya énekelni kezdi..

Hát még mikor a közönség egymás kezét megfogva és a magasba emelve vele együtt énekli a dalt.. 

Hát még mikor az acapella rész jön.. 

Bár ez mondjuk most sajnos nem érte el azt a hatást, amit még el tudott volna érni, ugyanis az acapella rész gyakorlatilag élőben a dal csúcspontja, de Ibolya itt is "átadta a mikrofont" a közönségnek, ezzel megfosztva tőlünk annak az élményét, hogy kristálytisza hangját zenekar nélkül is élvezhessük..Mondjuk ez csak részletkérdés, hatása azért jócskán volt így is és óriási sikert aratott a dal! 

Ezután következett a finálé, vagyis a legutolsó dal, a 2. lemez címadó dala, az Édes méreg, amikoris felvonult a színpadra az este összes fellépője és egy vidám közös énekléssel zárult a koncert.

 

Ibolya, Evelyne és Bíró Eszter többször kijöttek megint a táncplaccra is és ott énekeltek, ugráltak, táncoltak! A közönség szintén tombolt, hangulat a tetőfokon! Szóval nagy buli volt!

 

 

A dal végén még volt közös meghajlás, majd sajnos valóban véget ért a koncert..
Még ott maradtunk pár percet a színpad előtt megosztani egymással élményeinket, üdvözöltük MS-t, na meg készítettünk még pár képet..

 

Sajnos többeknek sietni kellett haza, de maradtunk azért páran még egy picit beszélgetni. Majd lassan mi is hazafelé vettük utunkat, gyalog, mivel az utolsó busz is elment már, ami egyáltalán a Margitszigeten járt. De nagyon kellemes volt az idő, jól is esett ez az éjszakai levezető kis séta.  Na jó mondjuk eléggé elfáradtunk mire végül hazaértünk, de kit érdekel? Egy ilyen koncert után...ez a koncert volt szerintem az eddigi egyik legjobb Ibolya-koncert! De miért is? Talán azért mert különleges volt, nem a megszokott, hanem egy kicsit más, több.. A látvány.. a dalok.. a vendégek.. a meglepetések.. a hangulat.. minden....meg hogy olyan sokan ott voltunk az Ibolyások közül, bármerre néztem mindenfelé találkoztam ismerős arcokkal, ez is sokat számított, és jó érzés volt.. 

talán Ibolyának is..

A képek egy részét köszönöm Tomisnak és Bélának!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: szilvert  2006.06.26. 11:26 64 komment

16. MEGA 3 Szfvár - 17. OLÁH IBOLYA Margitsziget - 18. PINK Hősök tere I.

A következő beszámoló, - mint ahogy a címe is mutatja - 3 nap 3 koncert eseményeit meséli el Szilvert, azaz az én szemszögemből, saját pozitív és negatív élményeimmel együtt. Már most szólok, jó hosszú lesz, és sok-sok képpel... Mondjuk az eddigiek is mindig hosszúak voltak, de mivel ez 3 eseményről szól, következésképpen kb 3x olyan hosszú, mint szokott..
Mivel a három dolog egy bejegyzésben rengeteg lenne, így szétszedtem 3 felé: ebben a bejegyzésben szó lesz a fehérvári Mega3 koncertről, aztán nemsokára megírom és felteszem az Ibolya és a Pink konci beszámolót is még 2 külön bejegyzésben. Mindenképpen szeretnék írni mindháromról, de mint tudjátok az összecsapott beszámoló az nem az én stílusom. Mostanában úgyse nagyon lesz Ibolya konci (pontosabban olyan amire megyek), legalább így el lesz osztva ez a beszámoló is több napra.

Na akkor lássuk..


2006. június 16. Mega3 koncert, Székesfehérvár

Az előzőekben már írtam egy picit a koncert előtti bizonytalanságról, a kezdési időponttal kapcsolatban. (A városban össz-vissz 2 plakát van, de a kezdési időpont még véletlenül sincs ráírva, a neten néhol 21 óra néhol 22 óra szerepelt, a jegyre pedig a változatosság kedvéért 20 óra van ráírva, erre ma mikor akartam venni jegyet, ez a kérdés fogadott: "változás van, 18 órakor lesz, így is kér jegyet?"  Na kösssszépen...egyelőre nem is vettem... - 2006.06.14.)

Nos, ha hiszitek ha nem, ezt még mindig lehet fokozni.. Mikor közöltem a családdal, hogy 18 órakor lesz, bebizonyosodott, amitől tartottam: ez az időpont nekik nem jó, meg különbenis ilyen szervezés láttán el is ment a kedvük eléggé. Engem viszont ezek után is hajtott a kiváncsiság, hogy márcsak megnézem mi sül ki az egészből a végén. Így megállapodtunk, hogy csak magamnak veszek jegyet. Este kicsit bogarásztam az interneten ezügyben és mi találok???: Június 16., 20 óra Bp. Művészetek palotája, Mega3 koncert!!!  Aha..szóval akkor ezért hát a változás! De..itt 18-kor, ott meg 20-kor, hmm érdekes... (tavaly csak a koncert volt vagy 3 órás és utána még 1 óra dedikálás.) Eleve hogy lehet egy napra 2 koncit szervezni, és ráadásul csak ilyen szűk kezdési különbséggel?  A "Csillagokat látsz" megasztár turné hivatalos állomásai között nem is szerepel a Művészetek palotája, Szfvár viszont annál inkább! Akkor meg miért Szfvárnak kéne alkalmazkodni Bp-hez, és nem fordítva???  Nem értettem..

15.-én, csütörtökön, azaz a koncert előtti napon gondoltam akkor azért mielőtt elindulok a jegyet  megvenni, megkérdezem telefonon egy másik jegyárusító helytől is, hogy ők is úgy tudják-e, hogy 18 órakor lesz. Szóval délelőtt felhívtam őket. Egy nagyon közvetlen csajszival akadtam össze szerencsére, aki töviről hegyire elmesélte nekem az egész gubancos történetet. Megerősítette a 18 órás kezdést, és megtudtam azt is, hogy eredetileg fordítva lett volna.. előbb a pesti konci és utána a fehérvári, de a fehérvári szervezők erősködtek, hogy itt legyen előbb, mert féltek, hogy hátha nem érnek ide a megasztárosok. Na itt hibáztak!!! De erről majd később..A csaj szerint is egy csomóan majd 20 órára fognak jönni, mivel ugye a jegyen az szerepelt és senki nem tájékoztatta a vásárlókat a változásról (bezzeg ha benéztek volna a blogomba! ). Délután azért megvettem a jegyemet.

Eljött a másnap, a 16.-a, a koncert és "mellesleg" az utolsó vizsgám napja. Reggel 8:30-kor kezdődött a vizsga, angol nyelven és szóbeli!!! Amitől én rettegek, mert szóban nem vagyok valami jó, pláne angolul..Volt vagy fél 12 mire rám került a sor, de végülis magam se tudom hogy, valahogyan 4-est kaptam! Jó, gondoltam akkor most már jöhet a 3 konci egymásután ünneplésképpen!

17 óra körül el is indultam a tett helyszínére a Jégcsarnokba, gyalog, így kb fél óra oda az út. Ahogy közeledtem már elég gyanús volt, hogy nem látok nagyon embertömegeket meg kocsitömegeket, mint ahogyan tavaly, meg tavalyelőtt, pedig már 17:30 felé járt az idő. A bejárat előtti tér is tök üres volt, nem volt semi tolongás, várakozás, ahogy az ugyebár lenni szokott, hanem rögtön lehetett bemenni, ahogy szálingózott a közönség. Hát bementem én is, ellenőrizték a jegyemet, majd a kezembe nyomtak egy képeslapot, amin a megások voltak, mondván, hogy "a koncert után a dedikálásnál alá tudod velük iratni". Egyébként ez a része nem változott, az ingyen képeslapon kívül lehetett megint mindenféle megasztáros kütyüket vásárolni az előtérben, képeslap, poszter, naptár, jegyzetfüzet, vonalzó, kulcstartó stb, természetesen jó drágán!


Lementem a jégre a színpadhoz. Akik voltak a tavalyin azoknak mondom, hogy most nem hosszában volt a színpad elrendezve, hanem a jégpályán keresztben. Ez tényleg praktikusabb így, mert ha nagy tömeg van, így mindenki jobban láthatja a színpadot, mert jobban körül lehet állni. Most viszont tökre mindegy volt, hogy hol van az a színpad, mert a tömeg az sajnos elmaradt.. A tavalyi közönségszámnak csak igen pici töredéke volt jelen a csarnokban. Így egész jó helyem volt, konkrétan a 2. sorban álltam jobb oldalt és amúgy eléggé szellősen álltak az emberek, nem kellett nyomorogni, mindenki látott hallott mindent anélkül is, hogy kinyomtuk volna egymás belét. Családias hangulat... Ami viszont nem változott a tavalyihoz képest az a hőmérséklet. Legalább 60 fok volt az átlaghőmérséklet bent.

Előttem általános iskolás gyerekek álltak és beszélgettek, hogy majd ki kitől fog autogrammot kéni, nagyon izgatottak voltak. A kezdés pontos volt, mármint a 18 órához képest. Csodálkoztam viszont, hogy még sehol nem látom Rossiékat, pedig szóltam nekik a változásról és úgy volt, hogy majd keressük egymást és ott találkozunk. Már elkezdődött a műsor és ők még sehol.

Szóval, kigyúltak a fények, elkezdték. Egy közös dallal nyitották meg az estét a fellépők, először Rúzsa Magdi és Varga Feri sétált fel a színpadra, majd sorban a többiek és elénekelték a Mindenki c. LGT számot. Ezután jöttek külön-külön, nem egészen kieseési sorrendben, de mondjuk, hogy majdnem. Egyébként teljes volt a létszám, ott voltak mind a 12-en.

Természetesen szerettem volna fényképezni, vittem is fényképezőt, a tesóm gépét, azt szoktam használni általában. A körülmények is kedveztek volna, hisz jó helyemnek köszönhetően tökéletesen és közelről láttam mindent, a fények, a látvány is elsőosztályú volt, és megjegyzem a hangosítást is tökéletesen oldották meg. Erre előveszem a gépet, próbálok fényképezni, kattintok - systemfehler...  áááááááá, ez nem lehet igaz, hogy pont most romlik el ez a hülye gééép. Szerencsére később kiderült, hogy nem a gépet érte baj, hanem csak a kártyája romlott el, azért ez még a jobbik eset. Nagyon dühös lettem, hogy pont most, amikor ilyen jó képeket tudtam volna csinálni... és egyetlen fotóm se lesz az eseményről..  De aztán most már máshogy látom, úgy vagyok vele, hogy ha már mindenképpen el kellett hogy romoljon, akkor örülök neki, hogy inkább itt romlott el és nem mondjuk másnap Ibolya koncertjén, vagy mondjuk nem előtte a Hass Alkosson. Tehát ez még a három közül a legkisebb bosszankodást okozta nekem, pedig nem kicsit voltam dühös így sem. Majd talán rakok fel utólag képeket - ha kapok esetleg valakitől..

Elsőkét Oláh Szabolcsot hallhattuk egy számmal. Ekkor megérkezett Mókus és Zizi (Rossi egyik lánya) és odajöttek hozzám Aztán nem sokára Rossi is megérkezett, párja Gábor pedig asszem valahova hátrébb leült.

Következett Széles Izabella, Hoffmann Mónika, Varga István, és Puskás Péter. Ők mind egy-egy számot adtak elő azt hiszem. Náluk egyébként nem úgy volt, hogy egy valaki a konferansz, mint tavaly Bella Levi, vagy tavaly előtt Aczél Gergő, nem, itt egymást hívták a szinpadra, mindenki az utána következőt. Puskás Petit én amúgy sem birtam annyira a folytonos rángatózása meg hamissága miatt, de most még így is negatívan csalódtam benne. Meglepett, hogy milyen számot adott elő, valami unalmas, lassú számot, ami ráadásul olyan eléggé semmilyen volt. Furcsa volt tőle, aki mindig pörög, ilyet hallani, és ráadásul úgy konferálta fel, hogy a saját száma!

Aztán megszólalt: "most következik valaki akit óriási tapssal és sikítozásokkal fogtok fogadni és nagyon-nagyon szeretitek" ..Na gondoltam, ki lehet akit így konferálnak be, biztos csak valami közönségkedvenc, biztos a Kontor, vagy a Szabó Eszter, vagy talán már most a Rúzsa Magdi? Szóval már mindenre felkészültem csak erre nem: "Baktai Anikóóóóóóóóóóóóó"  Hát kicsit röhögnöm kellett.   Ezzel lement az első 6, vagyis hát az utolsó 6 megasztáros, attól függ honnan nézzük.

Ezután a többiek már valóban kiesési sorrendben jöttek, következett Bocskor Bíborka, aki szintén nem a szívem csücske, most sem lett az, de azért egy picivel jobb lett róla a benyomásom, mint a képernyőn keresztül. Kontor Tamás már azt hiszem 2 számot énekelt, az egyikhez segítségül hívta Oláh Szabolcsot is. Egyébként nagyon tetszett a közönségnek Kontor rózsaszínű gitárja!  Ezt pengette akkor is, amikor a színpadra jött a következő fellépő, Szabó Eszter a Proud Mary című számmal. Nekem nagyon tetszett, fantasztikusan adta elő! Amúgy már picit látszik rajta, hogy terhes, kicsit meg van hízva úgy láttam.

Már csak az első 3 helyezett volt hátra, tehát következett Póka Angéla, aki ezúttal raszta séróval jött a színpadra. Rögtön fürkészni kezdte a közönséget, és egyszercsak felkiáltott: "Itt vannak a blogosaim, egy nagy tapsot kérek szépen a blogosaimnaaaak!" Szóval látszott rajta mennyire örül, hogy ott vannak a rajongói. Aranyos volt.  És ahogy énekelt..fantasztikus micsoda hangja van! Először elénekelte a Tankcsapda számát, majd következett a Nothing Compares c. dal, de ekkor egész egyszerűen nem szólalt meg a mikrofonja kb az első vesszak végéig és csak nézett értetlenül a hangosítókra, hogy most mi van. Aztán behoztak neki egy másikat. Arra számítottam, hogy ezek után újra kezdi majd a számot, de sajnos nem így történt..

Jött Varga Ferenc, aki - elvileg - a 2006-os év legjobb férfi hangja. Hát nem voltam tőle különösképpen elájulva. Főleg mert énekelhetett volna jobb számokat is, a másik meg a közjáték, amit levágott ott a közönséggel. Kb. 3 számot énekelt, de aszittem már sose megy le a színpadról. Minden szám után eljátszotta, hogy akkor most a fiúk ordítsanak, akkor most a lányok, akkor nem volt elég hangos, akkor most versenyezzenek az ülők és az állók, aztán a jobb meg a bal oldal, hogy ki tud nagyobbat ordítani. Na az ilyennel engem ki lehet kergetni a világból! Főleg amikor nyilvánvaló, hogy már szinte mindjárt Pesten kéne lenniük, akkor ilyen baromsággal húzza az időt! Ezalatt Rúzsa Magdi eggyel több számot tudott volna előadni mondjuk. Hát nem tom..mindenesetre többet ért volna..

Na de azért már egyszercsak csoda történt és végre felkonferálta Magdit!  Bevallom már a műsor eleje óta erre vártam. Ezzel nem is lehettem egyedül, sőt meg is lepett, hogy mennyire nagy különbség volt ahogy a közönség a többi 11 megást fogadta és ahogyan ezt az egyet. Óriási különbség!! Itt kezdett igazán forró hangulat lenni, és itt kezdtem úgy igazán élvezni a koncertet! 4 dalt énekelt Magdi, elsőként a Most élsz-et Máté Pétertől, majd Janis Joplin-tól a Cry c. számot, ami az egyik kedvencem! Eszméletlen jó volt!!!!!!!  És ekkor következett, amit nagyon szerettem volna élőben is hallani, de megmondom őszintén nem gondoltam, hogy a megasztár turnén is előadja, pláne azt nem, hogy ilyen viszonylag kisebb közönség előtt is! De igen, mégis: Ederlezi, Cigányok ideje, a szerb népdal magyarul és szerbül, amivel engem a legjobban megfogott a megasztár alatt.  Egyszerűen gyönyörű volt, élőben felejthetetlen élmény!! Köszönöm, hogy elénekelted Magdi!  A végén elmondta, hogy mennyire sajnálja, hogy nem lehet most ott az édesanyja, és hogy ő (mármint az édesanyja) írta ennek a dalnak a magyar szövegét.

 

Végezetül pedig előadta a High way to hell c. AC/DC dalt, amivel annak idején bejutott a döntőbe, sőt az elődöntőbe is, mivel ugye a válogatáson is ezt énekelte, többek között.

A műsort egy közös dal zárta, na vajon mi? Nehéz kitalálni...Igeeen, nyert!  A Csillagdal, vagyis ugye a Csillagokat látsz. Meglepő módon itt már nem volt teljes a létszám, a 6 legjobb volt csak jelen az utolsó dalnál. Miért? Hát mert a többi 6 megás már rég úton volt Pest felé, hisz már fél 8 volt..így oldották meg a helyzetet. Ott úgyis az utolsó 6 kiesettnek kell kezdeni, tehát amikor Pesten kezdődik a műsor, a 6 legjobb még javában úton lesz. Így aztán holmi dedikálásban már reménykedni sem lehetett. De a közönséggel senki semmit nem is közölt ezügyben, mármint, hogy miért volt ilyen összecsapott az egész, miért zavarták le alig másfél óra alatt a 3 órás koncertet és miért nem volt utána dedikálás, mikor még érkezéskor is azzal hitegették a jónépet. Egyedül Póka Angéla mondott egy mondatot a legvégén "A blogosaimnak üzenem, hogy ne haragudjanak, de sietnünk kell nagyon.."
És akkor ennyi.

Mondanom se kell a kisgyerekek persze mentek oda a kordonhoz papírral meg tollal a kezükben autogrammért, de sajnos a biztonsági őrök szigorú tekintetén kívül mással nem igen találkozhattak..

Tudomásul véve a helyzetet, elindultunk mi is kifelé, hogy legalább levegőhöz jussunk. A bejárat előtt ingyen Colát osztogattak, de jól is jött a konci után. Kinn még beszélgettünk, az emberek meg csak álltak értetlenül és néztek a sötétített kisbusz után, amivel a maradék 6 fellépő szélsebesen elhajtott. Ugyanakkor láttunk kocsikat, amik csak akkor érkeztek (fél 8-kor), mondván ugye, hogy a jegyre 20 óra van kezdésnek írva. Tehát volt kavarodás..

Mi közben találkoztunk egy Szabó Eszter hasonmással, Mókus egyik ismerőse, és valóban a megszólalásig hasonlít Eszterre, főleg arcra.

Aztán szép lassan elindultunk a hazafelé vezető úton, és mikor elértünk Rossiék járgányához, felajánlották, hogy hazavisznek. Úgyhogy hazavittek. Ezúton is köszi nektek Rossi!

Sajnálom, hogy így alakult, mert ha a szervezők nem cseszik el a dolgokat, lényegesen több közönség lett volna, és akkor sokkal több dalt hallhattunk volna, lett volna dedikálás is, egyszóval nem kellett volna így összecsapni az egészet. Így Bp sokkal jobban járt.. ott nyilván jóval hosszabb és nyugodtabb volt a konci, pedig az benn sincs a turné állomásai között..Ha úgy lett volna ahogy eredetileg, hogy Bp-en van korábban és itt később, úgy azért tisztességesebb lett volna..Ha már mindenképpen egy napra egy időbe kellett tenni a kettőt..

Na jó, persze így is nagyon örülök, hogy legalább volt, és hogy ott lehettem és hallhattam a legfrissebb megásokat is egyszer élőben.  Az Ederlezi-ről nem is beszélve, ami számomra az est fénypontját jelentette.


Nemsokára jön az Ibolya és a Pink koncert beszámoló is, azok már valóban sok-sok képpel, ahogy az elején ígértem.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: szilvert  2006.06.22. 17:39 39 komment


Programajánló jövő hétvégére: MEGASZTÁR 3 - OLÁH IBOLYA - PINK




2006. június 16. péntek 21:00 - MEGASZTÁR 3 koncert Székesfehérváron

IDŐPONT VÁLTOZÁS!!!

Legutolsó infóm szerint: 18:00

(A városban össz-vissz 2 plakát van, de a kezdési időpont még véletlenül sincs ráírva , a neten néhol 21 óra néhol 22 óra szerepelt, a jegyre pedig a változatosság kedvéért 20 óra van ráírva, erre ma mikor akartam venni jegyet, ez a kérdés fogadott: "változás van, 18 órakor lesz, így is kér jegyet?"  Na kösssszépen...egyelőre nem is vettem...a család egy részével mentem volna, de így..nekik nem jó...vagy megyek egyedül, vagy nem megyek..

De most márcsak meg kéne nézem, hogy ki lesz ott egyáltalán 18 órakor, hisz a többség már eddig megvette a jegyét és azoknak aztán halvány lila gőzük nincs, hogy változás van...még azon a 2 plakáton se lehet átírni, hisz eredetileg sincs rajta időpont..Hmmm...ez megintcsak egy érdekes konci lesz, kiváncsi vagyok a megásokon kívül lesz-e ott valaki még 18 órakor... szerintem az emberek 20 órára jönnek oda, aztán majd leshetik csalódottan a fellépők hátát... van egy olyan érzésem, hogy ez egy elég családias konci lesz...a nagy Jégcsarnokban ... Én mindenesetre asszem veszek 1 jegyet magamnak, odamegyek 18 órára, de ezek után kíváncsian várom, hogy mi lesz, és végülis mikor is lesz valójában...bár szerintem az is előfordulhat, hogy bejelentik, hogy elmarad.. Hülye szervezés!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!  )
Helyszín: Székesfehérvár, Jégcsarnok, Raktár u. 1.
Jegyár: 2490 Ft

Jegyek kaphatók: lásd a plakáton



További időpontok, helyszínek:

június 17. szombat: Szeged, Városi Sportcsarnok
június 18. vasárnap: Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
június 22. csütörtök: Szekszárd, Városi Sport- és Szabadidő Központ
június 23. péntek: Veszprém, Március 15. Utcai Sportcsarnok
június 25. vasárnap: Vác, Városi Sportcsarnok
június 30. péntek: Szolnok, Tiszaligeti Körcsarnok
július 1. szombat: Debrecen, Hódos Imre Rendezvény Csarnok
július 6. csütörtök: Komárom, Monostori Erőd
július 7. péntek: Salgótarján, Városi Sportcsarnok
július 8. szombat: Gyula, Városi Sportcsarnok

(Forrás: megasztar.hu)


2006. június 17. szombat 20:30 - OLÁH IBOLYA és zenekara a Margitszigeten
Helyszín: Budapest, Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Jegyárak: 2900 Ft, 3900 Ft, 4900 Ft, 6900 Ft, 9900 Ft
Jegyek kaphatók: a Broadway jegyirodáiban



Nincs még nevük. Illetve az egész formációt úgy harangozzák be: Oláh Ibolya és zenekara. Amelynek "frontembere" az ország sokak szerint legnagyobb énekesnője. A hangszereket pedig a legjobb zenészek közül válogatott fiúk szólaltatják meg. 

A dalok egyszerre zeneszámmá változnak, hangszeres élettel telnek meg, ahol a dalkirálynőt a zene hercegei veszik körül. Egy fényből épült utazó palotában, ahol a megszólaló hang minősége méltó megszólaltatóihoz és az elképesztő látványhoz.


Tudjuk, hogy Oláh Ibolya személyisége megosztja a zenehallgatókat. Nagyon sokan szeretik, sokan rajonganak érte, s vannak akik nem tudják elfogadni. Ez utóbbiak, ha véletlenül odatévednek a Gyöngyösön indult országos koncertkörút valamelyik állomására, csak szembesülnek egy lírai dalokkal is megtűzdelt belevaló rock-koncerttel, ahol minden látványelem és élmény-anyag fellelhető, ami egy nagyszerű, egész estés produkciótól elvárható, ahol történetesen éppen a kétszeres platinalemezes Oláh Ibolya énekel, aki mellesleg tavaly augusztus 20-án médiatörténelmet írva az összes nagy csatorna képernyőjén az egész országnak elénekelte a "Magyarország" című himnikus dalt. A dalt, ami most a koncerten is elhangzik egy másik hangszeres felfogásban, melynek során egy acapella részlet teszi lehetővé, hogy az énekes hangjának lemeztelenített tisztasága megalapozatlan véleményük átgondolására késztesse a kétkedőket.
Akik pedig szeretik Ibolyát biztosan eljutnak valamelyik koncertjére. Ők ott végre megnyugodhatnak: kedvencük a legjobb úton halad álmai beteljesülése felé. Ezenközben pedig minden eddigi elképzelésüket felülmúló élménnyel lesznek gazdagabbak. 


Bíró Eszter, Kandech Evelyne, Schmidt Barbara és Szűcs Norbert is fellépnek Ibolya budapesti koncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A sok meglepetést ígérő produkció 20:30 órakor kezdődik (esőnap: másnap, azaz 18-án 20:30). Bíró Eszter a Budapest Klezmer Band énekesnője, s nem mindennapi külföldi karrier után nemrég tért vissza a magyar színpadokra (pl. Lucifer - Shaw, Az Operaház fantomja). Az ő műfaja és Ibolya stílusa között tátongó szakadék miatt különleges csemegét ígér kettejük közös - meglepetés - produkciója. Szűcs Norbert Ibolya második lemezének több dalát szerezte és hangszerelte, Kandech Evelyne és Schmidt Barbara pedig mindenki számára ismert a Megasztár 1 döntőjéből, különleges egyéniségük és tehetségük miatt esett rájuk a szervezők - és Ibolya - választása. Önálló dalaik mellett közös éneklésre is számíthatunk tőlük.
A zenekar a koncertkörútról már jól ismert zenészekből áll majd: Locsmándi Bence (gitár), Herr Attila (basszus), Milosevits Mirkó (billentyűk) és Delov Jávor (dob). A koncert elsősorban a 2. platinalemez anyagára épül, de elhangzik néhány dal az első lemezről is, s hát várhatók a meglepetések...

(forrás & cikkrészletek: olahibolya.hu, msmester)


2006. június 18. vasárnap 18:00 - PINK koncert (Kapcsolat napja) a Hősök terén
Helyszín: Budapest, Hősök tere
INGYENES!

Belül mindannyian rózsaszínűek vagyunk!

Alicia Moore 1979. szeptember 8-án a pennsylvaniai Doylestownban született. Egyetlen fehér kislányként szerepelt egy fekete gospelkórusban, énekelt punkegyüttesekben, majd 16 évesen egy tehetségkutató versenyen fedezték fel tudását. Hamarosan lemezszerződést kötött vele a LaFace Records, mely BabyFace és L. A. Reid R&B kiadója.

Becenevét onnan kapta, hogy gyermekkorában nagyon gyakran elpirult, s így a társai "Pink" -nek nevezték el. Azóta Alicia ebből már megalkotta a saját védjegyét - főleg azóta, amióta barátnőivel, Christina Aguilerával, Lil' Kimmel és Myaval előadták a "Lady Marmalade" című egykori sláger feldolgozását a Moulin Rouge főcímdalaként.

Debütáló lemezén, a "Can't Take Me Home" -on, mely az Egyesült Államokban kétszeres platinaalbum lett, két olyan dal is helyet kapott, melyek aztán megjárták a slágerlisták élmezőnyét.

2002-ben a 22 éves hölgy stílusváltással jelentkezett, mivel vadonatúj lemezén a "Missundaztood" -on minden olyan zenei irányzatot egyesített, melyek akkori kedvencei közé tartoztak. Így a korong igen széles stílusskálán mozog: a 14 felvétel között találunk rockos, country-s és soulos felvételeket is, meg még sok minden mást... Rögtön az első dal, a groove-os, rockos "Get The Party Started" - amit kislemezre is kimásoltak - elővetíti, mire készüljünk fel az albumnál, s alátámasztja, hogy Pinket nyugodtan sorolhatjuk az új dívák közé. A "Get The Party Started" az egyik azon nyolc felvétel közül, melyeket Alicia legjobb barátnője, Linda Perry (4 Non Blondes) írt.

Pink már tinédzserként énekelte a 4 Non Blondes slágereit az ún. Open Mike Nights-ok alkalmával szülővárosának kis klubjaiban. "Ugyanazt a kalapot hordtam, mint Linda, és hasonló csizmákat, mint ő. Hangzásban is igyekeztem utánozni" - emlékszik vissza az énekesnő. 2001 elején aztán felfedezte a telefonkönyvben Linda elérhetőségét. "Felhívtam, s egy 15 perces üzenetet hagytam a rögzítőjén megfenyegetve, hogy terrorizálni fogom, ha nem hív vissza" - meséli Pink az első közeledési kísérletét. Linda nem váratott magára sokáig: "Hé, te teljesen meg vagy őrülve. Gyere el!" - mondta neki. Azóta a legjobb barátságban vannak. Ez az egész egy nagyon kreatív kapcsolat nagyszerű végeredményekkel. Olyan sikereket, mint a "Get The Party Started", szinte percek alatt összehoztak. A két lady hónapokon keresztül szinte el sem szakadt egymástól, dalokat írtak, filozofáltak és tetováltatták magukat.

A "Missundaztood" elkészítéséhez Pink más slágergyárosokkal is szövetkezett: Scott Storch (The Roots, Dr. Dre), Dallas Austin (TLC, Madonna) és Damon Elliott (Bone Thugs 'N Harmony) tevékenyen segítettek a feltörekvő sztár albumának munkálataiban.

Amikor a "Don't Let Me Get Me" című felvételében az L. A. Reid és Britney Spears közötti titkos üzletet teszi nevetségessé, akkor nem a sértődöttséget kell keresni Pinkben, hanem a büszkeséget és a magabiztosságot, amely mutatja a második nagylemezének fejlődését.

Hogy a kisasszonynak nagy szerencséje van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a "Misery" című száma, melyben az Aerosmith énekesével, Steven Tylerrel énekel duettet. Hab a tortán, hogy Richie Sambora, a Bon Jovi világhírű gitárosa ragaszkodott ahhoz, hogy ehhez a dalhoz ő játszhassa fel a gitárhangokat.

A "Can't Take Me Home" ellentételezéseképpen Pink a "Missundaztood" -on sokkal többet mutat be magából és az életéből. A "Family Portrait" és a "My Vietnam" című dalok teljesen egyértelműen életrajzi elemeket tartalmaznak. Ezek olyan pillanatok a múltjából, melyek a jövőjét is meghatározzák, meghatározták: "A szüleim állandóan veszekedtek. Ez volt az életem folyamatos sötét árnyéka. Magamat hibáztattam emiatt, szóval ezzel az érzéssel nőttem fel" - mondja Pink. Az ő esetében mindez egyfajta ellenállásban nyilvánult meg a világ felé. A lány egy skateboardos punk lett, kerülte az iskolát, ehelyett a Pizza Hutnál, a McDonald's-nál, a Wendy's-nél és különböző benzinkutaknál dolgozott. Sosem tartott sokáig, amíg valami okot találtak, hogy kirúghassák. "Ha már tiniként Janis Joplint, Hendrixet és Nirvanát hallgatsz, akkor nem tudsz a parancsoknak engedelmeskedni."

Az édesapja, egy vietnámi veterán, lassan a példaképévé vált a kislánynak. Az ő segítségével tért vissza később Pink a normál élet keretei közé. Támogatást is kapott tőle egy ideig, majd aztán lassan kivonult az apa az életéből.

"A legjobb, ami az elmúlt években történt velem, az az, amikor egy 45 éves asszony és a lánya autogramot kértek tőlem, s a furcsaság az volt, hogy nem a fiatalnak kellett. Nem fantasztikus ez valahol?"


Pink új albuma - I'm Not Dead

A többszörös platinaalbummal büszkélkedő, Grammy-díjas Pink legújabb, negyedik nagylemeze 2006. április 3-án jelent meg "I'm Not Dead" címmel, és minden megtalálható rajta, amire csak szükség van ehhez a hivatáshoz: stílusbeli megújulás, meglepően erős vokál, kitűnő dalok és egy nagyon személyes kis füzet arról, hogy az énekesnő hol járt eddig és merre tart. Pink csúcsformában van: brutálisan őszinte és érzelmesen dallamos. Az album megvillantja funk-oldalát, ugyanakkor rock and rollosabb, mint valaha, ami tagadhatatlan bizonyítéka annak, hogy az énekesnő a blues és a rock világában is otthon érzi magát.

Az  "I'm Not Dead" egyben Pink eddigi legőszintébb lemeze. Akár a szakításról, gyermekkorról, kudarcra ítélt szerelemről, hamis barátokról vagy a sztárocskák világáról legyen szó, Pink szókimondóan, nyíltan vallja meg érzéseit.

A lemez első kislemezdala, mely már most hangos a botrányokról, a "Stupid Girls" címet kapta, és már hallható a hazai rádiókban. Az új videoklipben, melyet az elismert rendező, Dave Meyers készített (többek között Missy Elliott, az Outkast, Mariah Carey, Kelly Clarkson, Lil' Bow Wow kliprendezője), Pink a Paris Hilton, Jessica Simpson és Lindsay Lohan-féle cicababákat figurázza ki. A klip mindent megmutat abból az utálatból, amit az énekesnő érez a felszínes popkultúra és a saját imidzsüket építő fiatal lányok iránt. Ma mindenhol kihívást jelent a nőknek, hogy jobbak legyenek az ölebet hurcolászó pornósztároknál, akiket a média annyira ünnepel manapság. A video a fitneszőrült, kalóriaszámláló, plasztikázott mellű, emberi Barbie-babákat gúnyolja ki.

 "A  "Leave Me Alone, I'm Lonely" olyan dal volt, melyet imádtam írni, mert szeretem Butch Walkert, akivel együtt készítettem" - mondja Pink. "A dalban úgy érzem, hogy teljesen össze vagyok zavarodva, és szükségem van egy helyre, ami csak az enyém, ahová elvonulhatok. Valószínűleg minden lány átéli ezt."

"13 éves koromban dühös és keserű voltam, de nem mutattam ki a fájdalmamat. Magányosnak éreztem magam, össze voltam zavarodva, és folyton azt kerestem, hogyan tudnék ebből kitörni. A "Conversations with my 13 Year-Old Self" megírása felért egy terápiás kezeléssel, már a témáról való gondolkodás is sokat segített. Visszamentem az időben, gondolkodtam magamról így 26 évesen, és rájöttem, valójában csak egy ölelés hiányzott. Ha találkoztam volna a 13 éves Aliciával, szembeszállt volna velem, és elküldött volna melegebb éghajlatra, de ha megragadom és megölelem őt, felenged és napokig csak sírt volna."

"Az  "I Have Seen The Rain" azért nagyon különleges, mert édesapámmal együtt vettük fel. Ez volt az első dal, amit megtanultam tőle. Vele és egy akusztikus gitárral nőttem fel, és én is - mint az apám - énekes és dalszerző akartam lenni, ám neki soha nem sikerült megvalósítania ezt az álmát. A légierőnél dolgozott, harcolt Vietnámban, és azt gondoltam, milyen fantasztikus lenne, ha megoszthatnám vele a tapasztalataimat, élményeimet, hiszen félig neki köszönhetem, hogy itt vagyok, és zenélhetek. Bementünk együtt a stúdióba, ő nagyon izgatott és szerény volt. Nagyszerű volt a kemény legényt, Jim Moore-t így látni, fantasztikus élményben volt részem."

A következő dalról, a "Dear Mr. President" -ről így vall az énekesnő: "New Yorkban voltam, ahol épp Martin Luther King-nap volt. Nagyon fáradtnak, kimerültnek éreztem magam, néztem a híreket, és mindennap elolvastam a New York Times-t. Belefáradtam abba, hogy a "kerítés" két oldalán álló politikusokat hallgassam, ahogy vitatkoznak. Innen jött a dal ötlete. A kész nótát megmutattam a menedzseremnek, aki azt mondta, hogy készüljek fel, hogy egész hátralévő életemben figyelni fognak, de én azt gondoltam, hogy ez az egyik legfontosabb dal, amit valaha írtam. Felkértem a The Indigo Girls-t, hogy énekeljenek velem, és örökké hálás leszek nekik azért, hogy voltak olyan bátrak, és kiálltak mellettem."

Az  "I'm Not Dead" című új lemez producere maga az énekesnő volt, minden dal írásában részt vett, és tehetséges közreműködőkkel vette körül magát: Billy Mann producer/dalszerző, Max Martin és Luke Gottwald, Butch Walker énekes/dalszerző, Mike Elizondo slágergyáros és a már említett The Indigo Girls nevű duó. Az elkészült album egyszerre tartalmaz rock and roll, soul és funk nótákat, és 100%-os Pink-lemez.

Pinknek van oka az ünneplésre. Nemrég volt az esküvője Costa Ricán Carey Hart motocross bajnokkal, akivel már hosszú ideje jártak együtt, valamint nemrég jelent meg új albuma, melyre büszke lehet. "Pink már rég nem egy hajszín csupán" - szellemeskedik a 26 éves lány, aki újabban szőkében pompázik. Ez egy életforma, melyet ő képvisel, egy jó adag szuper dallal. Vagy ahogy Alicia Moore, alias Pink mondja: "We're all pink on the inside!" - Belül mindannyian rózsaszínűek vagyunk!

 (forrás, cikk: Show Time Budapest)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: szilvert  2006.06.10. 19:27 94 komment

süti beállítások módosítása