2011. augusztus 20. - Szekszárd, két AIDA egy napra :)
Korán mentünk mondván megnézzük Szekszárd látványodsságait, kicsit körülnézünk a városban délután. Mindenek előtt azonban a helyszínt felderítjük, mert nem tudtuk elképzelni, hogy egy ingyenes szabadtéri Aidán mégis hogyan történik a helyfoglalás, meg akartuk nézni mire számíthatunk. Délután 2 körül érkeztünk a helyszínre. Egy nagy rét, körben fák. A színpad, rajta Aida díszletek, mellette a zenekar. A rét üres, csak a technikai sátor állt a közepén.
Eléggé kitikkandunk az úton, gondoltuk keresünk egy kávézót és iszunk valamit. A rét mellett az út túloldalán meg is találtuk a kávézót, amelyet aztán végül elég sokszor útbaejtettünk a nap folyamán. Ahogy közelebb értünk, megpillantottuk az egyik kinti asztalnál a darab néhány szereplőjét, köztük Merebet, táncosokat, na és persze Aidát, akinek nevetését már messziről hallani lehetett. Ibolya úgy érzem nagyon örült, hogy látott minket régi ismerős arcokat, s kicsit meg is lepődött, hogy ilyen messze elmentünk. Azt mondta mikor megpillantott: "Nahát sziasztok! Jöttetek megnézni? Ó már milyen régen..."
Bementünk rendelni, majd mi is leültünk kint egy másik asztalnál. Nem sokkal ezután zenét hallottunk, felismertük az Aida dalainak részleteit, s egy-egy sor ének is elhangzott. Éppen ráláttunk a rétre, de a színpadot takarták a fák. A hang viszont tökéletesen hallatszott. Csak nem próba lesz? Gondoltuk. Később kiderült hogy de. :) Egyszer csak megérkezett Szurdi Miklós is, Xantus Barbara és még páran oda a kávézóba, szóltak az ott lévőknek, majd a színpadhoz indultak.
A színpad addigra már megtelt élettel, táncosok, evezősök, akik az első jelenetben szerepelnek, már mind ott voltak. És.. igen, tényleg, kezdődött a konkrét próba. Kis kitérőkkel mi is visszamentünk a rétre, ahol egy-két ember bámészkodott csupán. Mi pedig fogtuk magunkat, leterítettük a példünket és leültünk piknikezni. Hisz már eléggé nyilvánvalónak látszott, hogy valami sokkal jobb programunk lesz, mint Szekszárd város nevezetességeinek megtekintése. :)
Egészen este 7-ig zajlott a próba. Nagyon érdekes volt így látni mindenkit civilben, néha bohóckodva, a rendező pedig a rétről adta az instrukciókat és figyelte, hogy minden rendben legyen a hangosítással is. Nos el kell mondanom, nagyon meglepett, hogy Ibolya volt az a főszereplők közül, akinek a legkevésbé voltak szövegproblémái a próbán, sőt még a partnereiét is tudta, mikor azok elfelejtették. Mindemellett persze bohóckodásban is vitte a pálmát, de csak épp annyira, hogy ne unatkozzon senki a próbán, a munka rovására semmi sem ment. Az is meglepett, hogy Xantus Barbara mennyire felkészületlennek és szétszórtnak tűnt, mármint ami a szöveget illeti, de javára legyen mondva, az előadáson már ebből semmi nem látszott (bár két dalban tévesztett), de élesben annyira hitelesen tudja alakítani Amnerist, hogy le a kalappal. Mégis azért ezentúl amikor a darabban elhangzik az Amneris szájából, hogy "Aida kérlek..., te mindig tudod mit kell mondani, én pedig sohasem" ez a próba fog eszembe jutni. :)
Minden jelenetet és minden dalt sorban elpróbáltak. Az első felvonás végén tartottak szüntet, amikor persze megint mindenki a kávézóban kötött ki. Kicsit megcsúsztak az idővel, mert a második felvonásból már csak a dalokat próbálták el a szünet után. Azért is jó volt látni a próbát, mert most tűnt csak fel, hogy a zenekarban vannak vokalisták is. Két férfi, vagy talán három. Hát én ezt eddig nem is tudtam, de most hogy végre látszott a zenekar, annyira érdekes volt látni amikor a színpadon tátognak a táncosok, és alájuk énekelnek a vokalisták.
A második felvonás próbájának vége felé már kezdtek szállingózni emberek a rétre, majd a próba végeztével mi újra mentünk a kávézóba. A színészek egy része is, de aztán ők utána indultak sminkelni, öltözni, készülni.
Olyan érzésünk volt, mintha már kéne hazamenni, hogy vége a darabnak, hisz egy élménnyel már gazdagabbak voltunk. Ugyanakkor be kellett látnunk, hogy maga az előadás még előttünk van, még csak most következik! :)
Amikor már egyre több ember kezdett lenni a réten, mi is visszaindultunk, hogy jó helyünk legyen (kicsit balra, közel a színpadhoz találtuk meg végleges helyünket). Ekkor furcsa helyzet állt elő, mert sokan leültek, mint mi, mások pedig álltak, székeket nem raktak ki a szerverzők egy darabot sem. Mi nem tudtuk elképzelni, hogy ezt a darabot hogyan lehet állva végignézni, bíztunk is benne hogy majd mindenki leül, vagy bemondanak valami erre vonatkozót, de persze ez nem tűnt valószínűnek. Tartottam is tőle, hogy majd szóváltás, dulakodás lesz és ez megzavarja a színészeket. Hisz ez mégsem egy koncert. De végül úgy alakult, hogy az ülők is kénytelenek voltak felállni, ha valami látni szerettek volna, s ezt mindenki megtette mindenféle dulakodás nélkül. Látszott, hogy a darab és a színészek iránti tisztelet fontosabb, mint az ember saját kényelme. Így mindenki állt. A rét tele volt, óriási közönség előtt játszottak a színészek, talán az Aida még nem is ment ekkora nézősereg előtt, ahogy az álló közönség is egyedi volt.
Én már rengetegszer láttam az Aidát, és számomra ez benne van az első háromban. Mind élményileg, mind Ibolya színészi és énekesi teljesítményét tekintve, mind a hangosítás, zenekar, stb. Az egész. A hangosítást azért is emelem ki, mert most volt pár táncos, akikre mikrofont adtak, pedig szerintem eddig nem szokott lenni, pontosabban nem minden olyan jelenetnél ahol most igen, vagy legalábbis nem annyira hangosra állítva, mint most. De most például az Ég áld Núbia című dal előtt amikor sírnak a Núbiaiak és Aida odamegy vígasztalni őket, megérinti őket, reményt ad, annyira megrendítő és kifejező volt ahogy az egyik lány sírását egész hosszan lehetett hallani a csendben és aztán hozzá lépett elsőként Aida, majd mikor elkezdte acapella a dalt, akkor elhallgatott a lány. Kirázott a hideg.
És még sokszor kirázott. Ibolya annyira szépen énekelt, már rég énekelt ilyen szépen, úgy értem ennyire tisztán. Talán emlékeztek, volt olyan időszak az utóbbi időben amikor félni kellett azért is, hogy a hangok kijönnek-e és sokszor elrekedt Ibolya.. De most.. annyira kristálytiszta volt, hogy ettől sem kellett tartani. És a próbát látva, utána előadáskor már a szövegtudása miatt sem aggódtam, pedig mindig szoktam, de most annyira biztos voltam benne, hogy betéve tudja még a társaiét is.
Sajnálom, hogy Nehebkát nem Csizmadia Ildikó alakította, hanem Madák Zsuzsa, és azt is hogy Amonasrót nem Quintus Konrád, hanem valaki akit nem ismerek, Valamint azt is hogy a rabszolga akinek a torkát elvágják nem Ecsek Bianka volt. Ezek szubjektív dolgok, de nekem ők jobban tetszenek ezekben a szerepekben, ettől függetlenül persze mindenki ügyes volt. Ja és fáraót viszont hosszú idő után végre megint Baranyi László alakította, na ő az igazi fáraó!
Persze a darab végén a teljes közönség álló tapssal jutalmazta az előadást, ami ugye a speciális helyzet miatt az első pertől garantált volt. :) De meg is érdemelték. Az egész produkció. És Ibolya is maximálisan. Most megint büszke voltam rá, és ez nagyon jó érzés.
Összefoglalva, az egyik legjobb és legkülönlegesebb Aidának lehettünk részesei Szekszárdon a Prométheusz parkban. S hogy a próbát is végigkövethettük, szintén maradandó élmény marad számunkra.
