2006. február 24. Eger – „Köszönjük, hogy el tecccett jönni!”

„Murphy mindent elkövetett, hogy elrontsa az egriek jókedvét, támadást indítva a technika ellen. Ibolya és fantasztikus zenekara zsenialitásán azonban elvérzett. A tipikus pub-buli színpadánál nehéz dolga akadt a leesni készülő gombostűnek. Taps, sikolyok, forró hangulat jellemezte a színházi produkcióhoz képest más felfogásban megrendezett koncertet.” (msmester)

Gyöngyös után Eger következett. Már pár napja náthás vagyok, múltkor elkaptam Györgyitől, az optimizmusával együtt. Én az örök pesszimista. Ez tarthatatlan állapot, vissza kell neki adnom feltétlenül! Szóval szokás szerint mentem a vonatra, indulás Pestre, Györgyihez. Beszélgetésre nem igazán sok időnk maradt, mivel hamarosan már indulni is kellett a megbeszélt talihelyre, a szokásos Blahára, ahol már a kocsi várt minket. Illetve nem is, mert sofőrünk, Joe futott be utoljára, de sebaj, addig legalább elintézhettük folyó ügyeinket.  

A kocsiban most nem egészen a megszokott ötösfogat csücsült, mert Emese sajnos nem tudott jönni, de remélem, hogy ahol volt, ott nagyon jól érezte magát! Szóval azért így is öten utaztunk a kocsiban: Joe, Györgyi, Csilla, Joe egyik ismerőse Kati, és én. Érdekes módon mindenki rögtön evéssel kezdte az utat, és még a múltkori szotyi vége is elég jól kitartott.  

Eredetileg az egri Sportcsarnokban lett volna a koncert, de az utolsó pillanatban a szervezők technikai okok miatt mégis áttették egy kisebb, hangulatos helyre, a Grooce Cafe & Groove Dance Hall nevű szórakozóhelyre. 

Egészen simán odataláltunk ahhoz képest, hogy nem tudtuk, hol a helyszín, csak halvány sejtéseink voltak róla. Pontosabban talán Györgyinek és Joe-nak lehettek, mert nekem foggalmam nem volt, merre járunk. Az út vége felé már be is sötétedett, ami tovább nehezítette a tájékozódást, de azért végül megtaláltuk a Dobó teret, ahol Györgyi átvett még 2 jegyet, annak a személynek és partnerének részére, akik csak az utolsó pillanatban telefonáltak neki, hogy kéne jegy a koncira, így korábban, mikor Egerben járt még nem tudta nekik megvenni. Jó, oké, jegyek átvéve, mostmár tényleg célozzuk be a helyszínt, mert már negyed 7 van! Mikor már úgy éreztük közel vagyunk, letettük a kocsit, kiszálltunk, dödörögtünk egy sort, mert rohadt hideg volt, majd némi érdeklődés, a járókelők meginterjúvolása utána végre feltűnt előttünk a helyszín. Már messziről ismerős arcokat véltünk felfedezni, akik integetve közeledtek felénk: Szilvia, Brigi, Évi és kisfia. Üdvözöltük egymást, majd Eszterrel és apukájával is épp a bejáratnál találkoztunk. Györgyi ezek után nagy jegyosztogatásba kezdett. Bár még így is maradt nála néhány.. Furcsa volt, hogy Ms-ék még nem érkeztek meg, de aztán némi navigálás után ők is befutottak, akárcsak atasz-ék, akinek ezúton is köszönöm, hogy kölcsönadta a felvételeket. 

Körülnéztünk, kicsit megvizsgáltuk a helyet, felderítettük a fontosabb helyiségeket is. Majd mivel sajnos többen már székeket vittek a színpad környékére, így ezt egy kicsit orvosolva – nehogy má ilyen helyen ülő konci legyen alapon – közvetlenül a színpad elé álltunk, jelezve, hogy itt bizony az ülők valszeg nem sokat fognak látni, ha csak fel nem állnak.

A színpad egyébként nem nagyon nevezhező színpadnak, talán egy lépcsőfokkal lehetett magasabban, mint a talaj, és szó szerint karnyújtásnyira volt a közönség a zenekartól és Ibolyától. Már oda voltak készítve a hangszerek, minden alkatrész, kellék, hangszer szépen ott pihent. Szegénykék ekkor még nem is sejtették, mi vár rájuk nemsokára!  

Már nem is kellett sokat várni és megszólaltak a szirénák, az ágyuk, a lövések, kigyúltak a fények, majd Ibolya és a zenekar is a színpadon termett. Most nem volt füstgép, és nem volt akkora látványos fénytechnika, mint a múltkor, de a hatás azért így is megvolt. 

Egyébként L - alakban volt elrendezve az egész színpadocska az egyik sarokban. Mi bal oldalon voltunk, én a legszélén közvetlenül a keverőpult mellett, így leginkább Locsmándi Bence a szólógitáros és Ibolya volt a közvetlen látóteremben. Először nem tudtam elképzelni, hogy fognak elférni ezen a pici helyen, mert szerintem nem igazán volt több hely kettőjük számára, mint 1 négyzetméter! De aztán, ha szűkösen is de megoldották. 

Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom volt vagy 60 fok a helyiségben, már alapból is! Hát még a koncert alatt! Egyre és egyre csak fokozódott! Talán érthető, hogy elég nagyot néztünk eleve mikor Ibolya bejött hosszúujjú mackófelsőben, hát még akkor, mikor pár szám után végre lemelegedett róla és kiderült, hogy alatta volt még egy réteg hosszúujjú!  

Ja igen, a közönség!  Hát itt aztán volt mindenféle korosztály, a színpad előtt ugráló pici gyerekek, a hátam mögött ősz hajú idős néni, és mindenki végigtapsolta a koncertet. Miaz hogy! Olyan hangulat kerekedett, amit elég nehéz lenne most elmesélni. Ember ember hátán, jókedv, tombolás, buli a köbön! 

Egyszer csak váratlanul a dobos szót kért, meg egy kis kulcsocskát a dobhoz, mert valami történt a felszereléssel. Ez a probléma szerencsére hamar megoldódott, majd következett a nagyobb baj, amikor is elég büdös égett szagot kezdtünk érezni. Mi lehet ez? Némi tanakodás után kiderült, hogy leégett a gitár erősítője, szegény Bence egyszer egyik, másszor másik gitárral játszott, volt, hogy a szintetizátoros bejátszotta az ő szólamát, szóval a tehnika ördöge akárhogyis próbálkozott, nem tudott kifogni egy ilyen remek felkészült bandán, akik bár nem rég óta zenélnek együtt, de már fél szavakból, nézésekből is megértik és kisegítik egymást, ha szükséges. A kialakuló remek hangulatot sem tudták nemhogy elrontani, de megzavarni sem a sorozatos technikai hibák.  

A számok gyakorlatilag ugyanabban a sorrendben hangzottak el, mint a múltkor, egy-két szövegbeli eltérés volt ugyan, amikor Ibolyának nem volt kedve az eredetit énekelni, hanem itt-ott kicsit durvított rajta.  

Egyszer azt hiszem a Nézz vissza c. szám alatt olyan hosszan és annyira kedves tekintettel nézte az egyik pici lánykát, aki a színpad szélén álldogát, hogy azt képtelenség szavakkal leírni..Szerintem a műsor legmeghatóbb pillanata volt. Őszintén sajnálom aki a koncert hevében esetleg lemaradt erről a pár pillanatról.. 

Kb másfél óra volt, de rendkívül hamar eltelt. Egyszer már csak azt vettük észre, hogy Ibolyáék búcsúzkodnak, ennyi volt. De persze ilyen könnyen nem szabadultak, pont amikor a hagulat a tetőfokára hágott?! Mindenkiről patakokban folyt a víz! A vége felé megérkezett Pisti is, aki bevetette magát az akkorra már ugráló, csápoló tömeg közepébe és eszeveszetten tombolni, örjöngeni kezdett ő is. Mikor Ibolya kérdezte ki az, mindig leguggolt, nehogy meglássa, majd egyszercsak mikor Ibolya megkérdezte: „Kinek van ilyen faszállító hangja?” rámutattak Pistire a körülötte állók, ekkor aztán Ibolya is eléggé meglepődött, ahogy a tömeg közepén meglátta össze-vissza ugráló párját! Nagyon aranyos volt!  

Most már télleg menni készültek, de a közönség sehogy nem akarta elereszteni őket. A szűnni nem akaró tapsot végül Ibolya szakította félbe, amikoris így szólt: „Akkor most következzen amire mindenki várt: Magyarorszáág!” Hát én megmondom őszintén nem gondoltam, hogy ebben a felfokozott hangulatban elénekli a Magyarországot, és már előre sajnáltam, hogy most nem lesz (tapasztalatból gondoltam, mivel tavaly a Vidadombon hasonló hangulat uralkodott és akkor végül nem hangzott el a Hazám). De nagyon örültem, hogy most nem maradt ki a Magyarország, mert kétségtelenül az est fénypontja volt, ahogy a közönség hangosan, felemelt kézzel együtt énekelte Ibolyával ezt a csodálatos dalt. Közben egész furcsa érzés fogott el, hisz melegem volt, annyira, hogy már szinte nem is éreztem, de ugyanakkor az élmény hatására többször kirázott a hideg.. 

Persze hiába énekelte el Ibolya a Magyarországot, anélkül semmiképp nem távozhatott ezután sem, hogy a lemez címadó dala is fel ne csendüljön. A közönség kórusban követelte az Édes mérget! A kérésnek természetesen eleget tettek, így az Édes méreg lett a zárószám. Mi még hallgattuk volna tovább, ment a „vissza vissza” , de többször már sajna nem jöttek vissza. Vége lett.. 

Utána lassan ürült ki a terem, mi odamentünk a bárpulthoz kicsit kifújni magunkat, beszélgetni meg iszogatni, hisz ebben a hőségben már a kiszáradás szélén álltunk. Én - a beteg - mindenkinek a poharába beleittam, de hát ők erőszakoskodtak! ) (A bacilusokkal együtt asszem végül tényleg az optimizmusomat is sikerült átadni nekik. Úgyhogy jelentem szilvert újra pesszimista. )

Kis idő múlva kijött a menedzser, meg a zenészek is, lehetett autogrammot kérni, beszélgetni velük. Évi kisfia kapott is az alkalmon és az összes zenekari tagot kifaggatta, begyűjtötte az aláírásokat több példányban mindenkitől, aranyos volt nagyon! Ibolya nem tudom, hogy dedikált-e valahol, én mindenesetre nem láttam. Mikor kb 1 órával a koncert után elindultunk kifelé, akkor találkoztunk csak szembe vele. 

Hazafelé az autóban megbeszéltük a konci élményeket. Illetve megbeszélték a többiek, mert én valamiért egész úton csendben voltam..

Sokan azt mondják ez a koncert ezerszer jobb volt, mint a Gyöngyösi, én mégis úgy érzem: nem, nem volt jobb. Egyszerűen csak más. Mindkettőnek meg volt a maga varázsa, kihez ez áll közelebb, kihez az. 

Mindenesetre: „Köszönjük, hogy el tecccett jönni!”