2006. március 04. Szentes ahol álmomban jártam...
Magyarorszááág
.
Kedvenc Unokatesókám volt olyan szerencsés, hogy pár barátunkkal együtt részt vehetett szombaton az 5. Szentesi Télbúcsúztató Karnevál keretein belül rendezett Ibolya-koncerten. 
Kérésemre megajándékozott minket csodálatos beszámolójával is.
Köszönjük!
.
.
Íme
Sziasztok!
Na, akkor következzen az ígért beszámoló!
Szombaton délután 2 órakor indult a vonatunk a Nyugati pályaudvarról Szentes felé. Az újságárus előtt összefutottam Brigivel, így együtt próbáltuk felkutatni Évit, aki már a vonaton várt ránk és foglalta a helyeket, majd hamarosan megérkezett Szilvi(a) is. Teljes volt a létszám, indulhattunk a koncertre!
A vonatút gyorsan eltelt, beszélgettünk, ismerkedtünk, hamarosan elérkezett Kiskunfélegyháza és az átszállás ideje. Ez persze nem ment zökkenőmentesen... Rohannunk kellett, hogy elérjük a csatlakozást és persze mikor máskor, mint most kinyílt a hátizsákom és egyenként potyogtatni kezdtem a benne lévő dolgokat. A szaladástól és a röhögéstől kifulladva ugyan, de végülis elértük a vonatot, felszálltunk és már indultunk is tovább. Szentes határánál készülődni, öltözködni kezdtünk, majd egy kanyarnál a gravitáció ismét megmutatta mire képes, de ezúttal nem tárgyakat vonzott magához.
Megérkeztünk, taxit hívtuk, majd elfoglaltuk a szállásunkat, ami egy 4 ágyas apartmanban volt.
3/4 7 tájékán érhettünk a koncert helyszínéhez, ahol találkoztunk Zsuzsival és Andival, valamint Zsuzsi férje is eljött. A Sportcsarnokban igazi karneváli hangulat fogadott. A plafonról mindenfelől lampionok és lufik lógtak, éppen busójárás zajlott, amit a gyerekek táncbemutatója, végezetül pedig a jelmezverseny eredményhírdetése követte.
8 óra - 1/4 9 tájékán végre felkonferálták Ibolyát, megszólalt a már ismerős sziréna, helikopter és lövések hangja és kezdetét vette a koncert. Ibolya a fekete kapucnis pulcsijában, kapucnival a fején (ez kb az első 2 szám erejéig rajta is maradt), pólóban, bársonygatyában és a narancssárga cipőjében jött a színpadra.
.
A közönség első két sorát szinte kizárólag gyerekek alkották, akik Ibolya láttán azonnal elővették a papírjaikat, cd borítójukat autogramért nyújtogatva. Autogramot ekkor természetesen nem kaptak, de kárpótlásul Ibi odament hozzájuk és megfogta a kezeiket.
Mi a színpad jobb felén a 3.-4. sorban álltunk.
A számok a megszokott sorrendben követték egymást, a közönség a dalok közötti szünetben egyfolytában a Magyarországot kántálta, követelte. Ibolyának jó kedve volt, sokat bohóckodott, bolondozott a színpadon, pózolt a kameráknak, fényképezőgépeknek, aranyos volt. A zenekar ezúttal is kitett magáért, fantasztikus hangulat kerekedett.
Sajnos ismét hamar eltelt az idő, a koncert vége közeledett. Ibolyáék búcsúzkodtak, a közönség ráadást követelt. Ezúttal is az egyik szám ami a végére maradt az Édes méreg volt, amit kissé sajátos formában hallhattunk, majd következett a várva-várt Magyarország. Ibolya felkonferálta, majd kissé meghökkenve vette észre, hogy jobb oldalán egy férfi áll egy hatalmas csokor virággal a kezében. Helyesbített: "Nem, akkor most következzen egy virág!"
Ezután következett számomra a koncert legkülönlegesebb "pillanata". Felcsendültek a Magyarország dallamai, majd a közönség (ismerős vagy ismeretlen, nem számított) egymás kezét fogva és a magasba tartva énekelte együtt Ibolyával a dalt.
Hatalmas sikert arattak!
A koncert véget ért, a tömeg oszlani kezdett. Ibolya és a zenekar a színpad szélénél autogramot osztogatott. Mi még kicsit maradtunk, beszélgettünk, na és végre Brigi is dedikáltathatta a lemezét!
A hazaút az apartmanig kissé hosszúra, de annál jobbra sikeredett. Eleinte megpróbáltunk felhajtani valami szórakozóhelyet, ahová kicsit beülhetünk, de ez nem nagyon akart összejönni, így egy ideig bolyongtunk még, betértünk ide-oda 
, majd végül közös megegyezéssel valóban haza indultunk mondván, hogy akkor majd otthon bulizunk.
3 óra körül nyugovóra tértünk, majd hajnalban különös hangokra ébredtünk. Először egy fura zenekar rögtönzött nekünk egy nem kívánt ébresztőt, majd nem sokkal később valakinek kényszere támadt, egy csendesnek nem nevezhető ostoros bemutatót tartani. Köszi!
Kicsit beszélgettünk még, majd jött a taxi, indulnunk kellett az állomásra. A hazaút mondhatni zökkenőmentesen, de eléggé sajátos hangulatban zajlott.
Évi, Brigi, Szilvi! Köszönök Nektek mindent, nagyon jól éreztem magam Veletek!
.
Györgyi, minden olvasó nevében köszönöm, hogy megosztottad velünk élményeidet, és ezáltal egy picit mi is ot lehettünk Veletek!
.
Sőt, én külön hálás vagyok, mert neked köszönhetően egy egészen különös élményben lehetett részem:
Tegnap este már épp lefekvéshez készülődtem, amikoris megláttam, hogy érkezett 3 hozzászólás ide a blogomba. Megörültem neki, mert rögtön gondoltam, hogy dejó végre megérkezett a tudósítás
Aztán megnéztem és tényleg! Elolvastam. És elolvastam mégegyszer, annyira jó volt, már úgy éreztem ott vagyok veletek és én is átéltem az egészet, de még csak ezután következett a java!
Lefeküdtem aludni és amire nem számítottam: bizony álmomban én is ellátogattam Szentesre. Ott voltam a koncerten és egy az egyben átéltem, amit az este olvastam. Ott voltam a harmadik sorban, lufik mindenfelé, előttem gyerekek aláírásért nyújtózkodnak, Ibolya narancssárga cipőben, virágot kapott, és ami a legcsodálatosabb volt, hogy hallottam a Magyarországot, és a koncert legkülönlegesebb "pillanata" egy az egyben lejátszódott az álmomban! Minden kéz fenn volt a magasban, és ott akkor éppen nem számított senkinek, hogy ki kicsoda micsoda, honnan jött, hova tartozik...
Mindenestre szűkebb körben értelmet nyert az érzés, amit a Magyarország közvetít...
Nem tudom élőben milyen lehetett, valószínűleg fantasztikus élmény, mert így is az volt! Egyébként nem nagyon szoktam Ibolyával álmodni csak ritkán, ahhoz képest, hogy naponta követem az útját, nem sokszor. De így, hogy szó szerint ott éreztem magam egy koncerten, ilyen még nem fordult elő.
Mindenki szokott éjszaka álmodni és biztos tapasztaltátok már ti is, hogy mikor utána felébred az ember, sokszor valóban olyan, mintha megtörtént volna. Nos ennyire valósnak tűnő, illetve inkább érződő álmom nekem talán még nem is volt soha! Mosolyogva ébrettem fel, csodálatos élmény volt - mégha csak álom, akkor is! Egy különleges álom.
Képek később, ha lesznek, akkor lesznek...mármint a konciról, mert az álomképek megmaradnak nekem, de mindenesetre kíváncsi vagyok mennyiben hasonlítanak a valósághoz..
Nahát, mit mondjak, eléggé hasonlítanak!!!
.
