Arra születtem..

Szerző: szilvert  2006.02.21. 13:56 1 komment

Képzelt riport

Talán többen tudjátok, hogy Ibolya még mielőtt szélesebb körben is ismert (és elismert!) lett, Tiszadobon, az otthonban a többi tehetséges gyerekkel együtt gyakran összeültek, együtt zenéltek, énekelgettek. És egyszer - Anyácska ötlete alapján - megrendezték és előadták a Popfesztivált, Presser Gábor musicaljét.

„.....mikor a gyermekotthonban diákszínjátszókört szerveztem, mindig az járt az eszemben, milyen jó lenne egyszer megrendezni a Popfesztivált.....Tudtam, te gyönyörűen el tudnád énekelni Eszter szerepét, és a férfi főszereplőre is volt már ötletem. Gondoltam, ez az utolsó lehetőség, hiszen még egyszer vajmi kevés esélyem lehet arra, hogy megtaláljam Esztert és Józsefet.....Bár a gyerekek élvezték a munkát, sokszor mégis lasszóval kellett összevadászni a szereplőket a próbára. Mindig akadt valakinek más elfoglaltsága, vagy egyszerűen csak elfelejtette, hogy jönnie kell. Te azonban mindig megjelentél. Amit megbeszéltünk, azt megtanultad, mindig felkészülten jöttél.....A darabot kicsit le kellett rövidíteni és át kellett írni. Nem találtunk az összes karakterre jó énekest, így majd minden női szerepet te énekeltél. A sok munka eredményeképpen összehoztunk egy hatásos előadást. A darab viharos tetszést aratott, és ti legalább annyira élveztétek az előadást, mint a közönség.....” (Anyácska könyvéből)

Amikor pár hónapja Tiszadobon voltunk, a programban többek között szerepelt vetítés is, azaz Apácska vetített nekünk Ibolyáról, a szerepléseiről, de nemcsak a Megasztáros dalokból, hanem korábbi felvételeket is. Például az említett Popfesztiválból. Sajnos nem láthattuk egybe az egészet, mert voltak bizonyos technikai problémák, de pár részletet igen! Fantasztikusan szépen, hatalmas átérzéssel énekelt már akkor is Ibolya, nekem a legjobban az Arra születtem c. szám tetszett. A Megasztár után Szikora János a szolnoki színházból hívta is játszani Ibolyát, és érdekes egybeesés, hogy pont a Képzelt riport főszerepére kérték fel. Ő viszont ezt visszautasította, mivel nem színész és elmondása szerint ha ki is próbálja egyszer a színészkedést, apróbb szerepekkel szeretné kezdeni. „A színház is egy kemény világ. Nekem elég lenne egy nekem tetsző friss, új darabban egy kisebb szerep, amit még megbocsátanak a színészek is, és én is meg tudom magam mutatni – szívesen látott vendégként – egy másik műfajban a színpadon. A színművészek világába nem úgy szeretnék belecsöppenni, hogy mindjárt az elején megutáljanak, mert rögtön főszereppel kezdek. Először csak annyit szeretnék mondani, hogy „Ah!” , és megtanulnám a szakmát a többiektől. Szép fokozatosan, alázattal.” (Ibolya)

Szerintem teljesen igaza van, jól tette, hogy nem vállalta el rögtön, de abban is biztos vagyok, hogy látjuk mi még Ibolyát musicalszínpadon. :) Egyébként hihetetlen mennyi mindenre jó ez a Megasztár műsor! Képes átformálni, ill. bővíteni az ember zenei ízlését! Én például – szégyen szemre – eddig nem nagyon ismertem a musicaleket, musicaldalokat, szinte egyáltalán nem is hallgattam. Aztán meg azt vettem észre, hogy a musicales döntő tetszett a legjobban! És azóta egyre többet kutatok musicaldalok után, szeretnék megismerni minél többet! Szerencsére van nekem egy musical-kedvelő netes barátném (remélem magára ismer!:)), akitől valószínűleg számíthatok némi segítségre ezügyben, ugye? :)

KÉPZELT RIPORT

EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL

 

Zene: Presser Gábor

Dalazövegek: Adamis Anna

Szövegkönyv: Pós Sándor 

A szövegkönyvben szereplő dalok: 

Menni kéne

Valaki mondja meg

Arra születtem (Eszter dala)

Ringasd el magad

Nem akarom látni

A fák is siratják

Add hogy még egyszer lássam

Vinnélek vinnélek

Indulás a koncertre

Eszter keresése

Arra születtünk – finálé

Arra születtem

Szerző: szilvert  2006.02.21. 13:29 1 komment

Tiszadob

Mindenkinek javaslom, hogy legalább egyszer látogasson el erre a helyre, akár az IBK-val, akár egyénileg, családdal vagy barátokkal. Mindenképpen megéri. Már a gyönyörű és nyugodt környezet miatt is érdemes egyet kirándulni Tiszadobra. Hát még ha néha Ibolyával is összefut az ember…:)

TISZADOB nagyközség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye földrajzilag legnyugatibb fekvésű 3200 lakosú települése, lényegében három megye találkozásának csücskében fekszik, Nyíregyházától mintegy 45 km-re. Neve vagy személynévi eredetű, vagy a szláv tölgyfa szóból származik.  

Közigazgatásilag Szabolcs, kultúrtörténeti gyökereiben inkább Hajdú, megélhetésének kényszervonzalma, főként az elmúlt évtizedek ipari-kenyere nyomán, Borsodhoz köti. A falu - hasonlóan a többi nyíri mezőségi településhez - két beltelkes, sugaras, halmazos település. A falu közepén van a Szabadság tér (a régi Tubus tér) a Tubus-toronnyal. Az északi falurész a Felvég, a déli az Alvég, a nyugati pedig a - mélyebben fekvő - Bóthát. 

Honfoglalás kori település, népi építészete és faluszerkezete az Árpád-kor emlékét idézi. 1846-ban itt, az "Alföld árvízi kapujában", pontosabban a település melletti Urkomdűlőben tette gróf Széchenyi István a Tisza szabályozás nagy művének első kapavágását. A kor és a mű kiemelkedő személyeinek Széchenyi Istvánnak, Vásárhelyi Pálnak és Andrássy Gyulának állít emléket a Tisza-szabályozási hármas emlékműcsoport, amelyek külön-külön is impozáns látványt nyújtanak. 

A község 1000 hektárnyi természetvédelmi területéhez holtágak, ártéri erdők, füves puszták tartoznak. A kiváló ártéri életfeltételeknek köszönhetően a terület növény- és állatvilága páratlan gazdagságú. A Tisza legnagyobb gémtelepén, a Tölgyes-erdőben 80-90 pár gém építi malomkeréknyi fészkét a fák csúcsa közelében. 

Ám ami igazán kivételessé teheti a tiszadobi kirándulást, az az élő és a holt Tisza ölelésében található ANDRÁSSY-KASTÉLY. A soktornyú, mesébe illő palotát, 1880 és 1885 között, a francia gótika stílusában építtette Andrássy Gyula, volt miniszterelnök, Alpár Ignác tervei szerint. A szájhagyomány szerint Erzsébet királyné tiszteletére, a Loire menti kastélyok mintájára készült épületnek - az év körmintájára - 4 bejárata, 12 tornya, 52 szobája és 365 ablaka van.

A kastély szállóként működik, nagy termeiben rendezvényeket és konferenciákat tartanak. Szépségét csodálatos környezete növeli. Északi oldalát a még most is pompás látványt nyújtó buxus-labirintus, az angolpark övezi, délen franciapark, keletről a Tisza, nyugaton és északon a labirintus után az 500 hektáros parkerdő fogja körül. A falu központjában érdekes látványosság a műemlék-gabonatároló, a "Tubus" ami egykoron szintén az Andrássyak tulajdonában volt.

A műemléki védelem alatt álló ingatlan területén a kastély épületén kívül számos kisebb-nagyobb épület áll. Ezek egy része az Andrássy család idejébol származik, mások a gyermekotthon céljaira épültek. 

Tiszadob a legutóbbi időkben nagyszerű kulturális hagyományt teremtett a "ZONGORA ÜNNEPE KELETEN" komolyzenei fesztivállal, amelyen világhírű művészek lépnek fel. A település szülötte Réti Mátyás festőművész, kinek alkotásaiból állandó kiállítást tekinthet meg az idelátogató. A falusi holtágon kiépített szabad-strand fogadja a helyieket és várja a felfrissülni vágyókat. A nagyközségben egyre több falusi vendégfogadóház működik melyek színvonalas szolgáltatásokat kínálnak vendégeinek.  

„Ez a Tiszadobi nevelőintézet, gyakorlatilag itt nőttem fel. Nem nagyon szeretek beszélni, olyan magamnak való típus vagyok. Azért szeretem ezt a helyet, mert itt tökéletesen el lehet bújni…” (Ibolya)

Tiszadob, Andrássy kastély

Szerző: szilvert  2006.02.21. 13:08 1 komment

Ibolya kedvencei:

.

Időtöltése: futás, éneklés

Időtöltése Evelynnel: egymás harapdálása :-)

Előadói: Alanis Morrisette, Keresztes Ildikó

Étele: a leves (elsősorban a húsleves) de valójában mindenevő

Sportja: a foci

Csapata: Real Madrid

Állata: kutya

Nyugtató módszere: egy asztalra helyezett dobozos sör nézegetése, majd elfogyasztása

Káros szenvedélye: dohányzás

Amitől a legjobban fél: a kígyó

Milyen állat lenne szívesen? gólya, hogy bejárhassa a fél világot

Ibolya & Evelyne, kedvenc közös időtöltásük közben :)

Szerző: szilvert  2006.02.21. 13:01 Szólj hozzá!

Egy kis Ibolya-életrajz:

.

Név: Oláh Ibolya

Születési idő: 1978. január 31.

Születési hely: Nyíregyháza

Csillagjegye: Vízöntő

Lakóhely: Tiszadob (Szabolcs-Szatmár Bereg megye)

Családi állapota: hajadon 

1978-ban született Nyíregyházán roma családban. A szülei lemondtak róla, így csecsemőotthonba került, majd különböző gyermekotthonokban nevelkedett Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. 

1994-ben költözött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat fenntartásában működő, 120 gyermeknek és fiatal felnőttnek otthont adó TISZADOBI NEVELŐINTÉZETBE, amelynek szakiskolájában zöldség- és fűszernövény-termesztő szakmunkás-képesítést szerzett, közben autodidakta módon tanult énekelni és gitározni. 

1998-ban részt vett a TV2 ”KIFUTӔ nevű tehetségkutató versenyén, ahol 2. helyezést ért el. 

2000-ben beiratkozott egy budapesti zeneművészeti szakiskolába, hogy az előadóművészi működési engedélyhez szükséges zenei szakképesítést szerezzen, de tanulmányait – megalapozott zeneelméleti ismeretek hiányában – kénytelen volt félbehagyni. A budapesti utógondozó otthonból visszaköltözött a tiszadobi gyermekvárosba, és az intézetnek helyet adó Andrássy-kastélyba. 

2003 őszén jelentkezett a TV2 ”MEGASZTÁR” nevű tehetségkutató versenyére, ahol minden akadályt leküzdve jutott be a legjobb tizenkettő közé. 2004. január 3-án beköltözött az úgynevezett Megasztár-házba. A tehetségkutató verseny végső döntőjében a 2. helyen végzett és igazi közönségkedvenccé vált. 

2004. október 8.-án megjelent Ibolya első önálló albuma, ”EGY SIMA, EGY FORDÍTOTT” címmel, amely azóta arany-, majd platinalemez lett.

Ibolyka a Megasztár házban

Szerző: szilvert  2006.02.21. 12:46 Szólj hozzá!

Pontosan ma 1 éve,

.

hogy a Megasztár1 véget ért, egy éve volt a nagy döntő. Ibolya 1 éve elesett az „Év hangja 2004” címtől, az Tóth Veráé lett, viszont sokkal de sokkal többet nyert azóta. Megnyerte sok ember szeretetét, értékes emberek barátságát, rajongói lettek, lemezszerződést kapott, számos díj, elismerés lett az övé. Miután végigcsinálta a Megasztárt, elkészítette első lemezét, túl van első koncertkörútján, a Hazám c. számot Magyarország csatlakozási hímnuszává tette, fellépett Brüsszelben, Európa fővárosában képviselte hazánkat és minket, magyarokat. Igen ő Oláh Ibolya, a mi Ibolykánk.

„Emlékszem, nagyon-nagyon le voltam törve a mega-műsor végén, mert azt hittem, hogy vesztettem. De közben rájöttem, nem vesztettem, hanem kaptam valamit.” (Ibolya) 

Mi is nyertünk vele együtt, nem is keveset: dalokat, koncerteket, ismerősöket, barátokat és sok-sok szép élményt, emléket. Mára már gyakorlatilag mindennapi életünk részé vált, több, mint egy éve követjük útját, együtt bíztatjuk, szurkolunk neki. Ibolya pedig cserébe nem csinál mást, csak énekel nekünk. És ez elég. Énekel úgy, ahogy senki  más, ahogyan csak ő tud, és varázsol. 

Köszönjük Ibolya.

Ibolya

Szerző: szilvert  2006.02.21. 12:15 1 komment

Üdv minden idelátogatónak!

.

Tegnap Ibolya ismét fellépett a Megasztár színpadán, duettet énekelt Palcsó Tamással. Végre egy kis szín, végre egy jelenség a Mega2-ben, végre a régi borzongás, izgalom! Ez már nagyon hiányzott! Azt hiszem tegnap végre egy kicsit megint olyasmit érezhettünk, mint annak idején a Mega1 adásai alatt. És azt hiszem ezt elsősorban Ibolyának köszönhetjük. Jó volt őt ismét a Megaszínpadon látni-hallani. Duettjük Palcsó Tomival fantasztikusan sikerült, mindketten nagyot alakítottak, illetve nem is mindketten, inkább helyesebb, ha azt mondom, hogy EGYÜTT alkottak valami csodálatosat! A legjobb volt számomra azt látni, hogy Ibolya milyen kedvesen, szeretettel, nem elnyomva, odafigyelve SEGÍTETTE ezt a fiút. És persze meg is lett az eredménye, Tomi egyre jobban kinyílt, olyan oldalát is megmutatta, amit eddig még nem láthattunk tőle. De nem csak ő, Ibolya is. Kihozták egymásból a maximumot, sokat kapott a közönség, és ez nem csak a két kivételes, egyedi hangnak és a dalnak köszönhető, hanem hogy látható és érezhető volt a köztük lévő összhang, kölcsönös odafigyelés és tisztelet. Ezt éreztem végig miközben énekeltek. Ez egyik párosnál sem jött ki ennyire, mint náluk. Ibolya is és Tamás is érdekes emberek, olyanok, akiket - ahogy Ibolya mondja - meg kell fejteni. Ugyanakkor nagyon ellentétes személyiségek, stílusúak is, de talán pont emiatt is értették meg egymást ennyire és tudták ezt átadni a közönségnek is a színpadon. A produkciójuk után a nézők szűnni nem akaró tapsba kezdtek, a zsűri pedig kereste a szavakat. Tomi természetesen továbbjutott!!! Ezúton is további sok sikert kívánok neki, igazán aranyos és tehetséges is!

Összefoglalva, tegnap végre megint történt valami a Megasztár színpadán, valami csodálatos. A többieket is jó volt újra látni-hallani és az egész adás színvonalasabb volt szerintem, mint a Mega2 eddigi adásai. Szóval kicsit olyan érzéseim voltak, mint tavaly. Ekkor jött tulajdonképpen ennek a blognak az ötlete is. A blog címe, amint látjátok „Ibolyás visszapillantó”. Persze igaz, mindig nézzünk előre, hisz mindig történnek újabb és újabb jó dolgok, események, de időnként azt hiszem talán jól esik kicsit visszamenni az időben, picit nosztalgiázni. Ebben a blogban elsősorban nem az Ibolyával kapcsolatos friss híreké, eseményeké lesz a főszerep (azt úgyis megteszik a többi blogban, honlapokon), hanem régebbi eseményeket, megadöntőket, dalokat, koncerteket, élményeket idézhetünk fel, ha néha benéztek ide. Minden hozzászólást szívesen veszek, kukkantsatok be néha ide is és ha van kedvetek, írjatok!!!

Egy idézet a tegnap estével kapcsolatban, ami nekem nagyon tetszett:

„Talán csak mohó vágyunk, hogy igyekszünk magunkból mindig a legjobbat kihozni, a maximumot nyújtani. De a tökéleteshez soha nem elég egyetlen ember belső - önmagába akkumulált - energiája. A kandalló semmit nem ér fahasábok, gyújtóláng és melegedni vágyó kezek nélkül. Most, szombaton mindez együtt volt.” (ultraviolet)

Tilla, Palcsó Tomi és Ibolya

Szerző: szilvert  2006.02.21. 11:55 1 komment

süti beállítások módosítása