Megasztár

Na, elindult a Mega 3. Nem lesz mégegy Oláh Ibolya az biztos, de azért én nézni fogom, kíváncsi vagyok rá. Végülis ez egy jó műsor! :) Bár igaz, Ibolyka csak egy van, de annyi tehetséges ember van még ebben az országban (+ a határon túli magyarok között is). Csak lehetőséget kell nekik adni, erre jó pl. a Megasztár. A mai válogatáson, meg a múlthetin is volt 1-1 emberke, aki tetszett: Budai Laura és Rúzsa Magdolna, asszem így hívják őket. :)

Mi lett volna, ha Ibolya annak idején nem jelentkezik a Megasztárba? Mennyi mindentől fosztott volna meg minket, csakúgy, mint saját magát is? Mennyi minden másképp alakult volna, mennyi minden nem lenne, ami most mégis van? Érdemes néha feltenni magunkban ezt a kérdést és megpróbálni válaszolni is rá! Én már sokszor megpróbáltam, de egyszerűen nem érek a végére... Soha ne keveselljük, mert nincs rá okunk! Inkább örüljünk annak, amit általa kaptunk, és még kapunk ezután! :) Én pl. még egy unokatesót is kaptam, pedig a szüleimnek nincs is testvére...ki gondolta volna, hogy ez lehetséges? :)))

A következő bejegyzések úgy tervezem a Megasztáros (Mega 1.) időszakról fognak szólni. Valszeg nem lesz sok rizsa, mostanában valahogy nincs ihletem, inkább beszéljenek a képek. Bár ki tudja mi lesz még, ugyebár ember tervez...Ha lesz valami aktuális esemény (nem is sokára!), akkor arról majd valszeg írok többet, olyankor – bár csak pár nap elteltével, de - meg szokott jönni az ihletem. :) Na, de képgyűjtőknek mindenképpen ajánlom, hogy gyakran nézzenek be hozzám a következő napokban! Meg persze a többieknek is! :)

Ja és a hangfal legyen mindig bekapcsolva! :)

♪ ♪
♪♪♪

Művésznő

Ha egy picit lejjebb tekertek az egérrel, láthatjátok, hogy a blogom bal oldala egy „kicsit” kibővült. Ibolya kiadványai, díjai, kitüntetései, eredményei, nevezetesebb fellépések, dalok, események jelennek meg egy-egy kép formájában. Szerintem érdemes néha végigpörgetni - nem csak a nosztalgia miatt - hanem, mert ahogyan történnek az események, azzal együtt természetesen ez a rész is folyamatosan bővülni fog. Például remélhetőleg nem is olyan sokára egy újabb kiadvánnyal... :) Bár azt olvastam, mostanában Ibolyka inkább focistának készül. Hááát...jóvan :), de azért bízom benne, hogy előbb-utóbb csak rájön arra is, hogy ő elsősorban arra született, hogy énekeljen...

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmeteket egy új blogra is, egy ún. „nem rajongói blogra” ahol - ha vállaljátok a neveteket és regisztráltok - kulturált körülmények között elmondhatjátok véleményeteket Ibolyáról az adott témában. Bár olvasásra is ajánlom, elgondolkodtató...

Jelenlegi vitakérdés: El fog-e veszni Oláh Ibolya? + Az IBK sorsa.. A bloghoz: KATT IDE

A bal oldalon a Linkajánlónál megtaláljátok a honlap Ibolyás kezdőrészét is, „love-unlimited” néven, ahol egy remek kis összehasonlító elemzés is található a Geszti féle és a Tereskova féle Magyarországról. (a hozzászólásokban találtok egy kis kiegészítést az oldal tulajdonosától Earthman-től)

Mikor elkészültem a blogom bal odalával és végignéztem a képeken, ultraviolet verse jutott eszembe:

2005.október 9. „Magyarország”- németül :)

A „Magyarország” német fordítása (übersetzung):

UNGARN

2005. szeptember 18. „Sztárok az árvákért” jótékonysági gálaest a Tháliában

Délután elindultam itthonról, majd szerencsésen megérkeztem Pestre, most még a vonatok se késtek, furcsa is volt. Így korábban érkeztem Györgyihez a munkahelyére, mivel előzőleg már a vonatkésést is beleszámoltam az időbe. Nem baj, Györgyit is elengedték előbb, illetve Judit elengedte egy dedikált Dolhai fotóért cserébe. :)) Najó, nem cserébe, télleg rendes volt (ezért aztán nemsokára meg is kapja a fotót :)). Aztán a megbeszélt időre Emese is megérkezett és 3-an elindultunk a helyszínre. Útközben megtudtuk, hogy állítólag Ibolya aznap délután forgatta a Magyarország klipjét az Operaház előtt.

Még egész időben meg is érkeztünk a Thália elé, és csak vártunk, vártunk. Obj és ultraviolet jegye ugyanis nálunk volt még, és ők még nem érkeztek meg. Aztán végül bementünk, ruhatár (remélem az is a színészárváknak megy :)), majd Emesével felderítettük a mellékhelyiséget, és mivel már 7 óra volt elindultunk befelé a színházterembe. Én még soha nem voltam a Thália Színházban, de nagyon tetszett, szép színház.

Mi hárman a 11. sorban jobbközépen ültünk, obj-ék pedig az első emeleti páholyban jobbra. Más ismerős Ibolyást nem láttunk, még a szünetben sem, persze lehet, hogy voltak, csak nem találkoztunk. A nézők között több ismert ember, színész is feltűnt, pl. Schobert Norbi és a felesége, Rubint Réka (akin egyáltalán nem látszott, hogy nemrégen szült), aztán láttam még Damu Rolandot, a Jóban rosszban sorozat Elődjét, valamint az Aktív egyik ripoternőjét. Rajtuk kívül is voltak ismerős arcok, csak hirtelen nem tudtuk beazonosítani, hogy kik és honnan is ismerjük őket.

Átgázolva a sorunkon végre mi is leültünk, majd miután mindenki helyet foglalt, kezdődött a műsor. A gála műsorvezetője Liptai Claudia volt. Bejött, köszöntötte a közönséget, megköszönte, hogy eljöttünk, és a jegyárával hozzájárultunk az alapítványhoz. Majd elmesélte, hogyan is jött létre ez az alapítvány. Könnyeivel küzködve elmondta, hogy mit érzett, mikor megkapta az SMS-t, amiből megtudta, hogy meghalt egyik kollégája és jóbarátja, Bubik István. Először fel sem tudta fogni, nehezen tudta megemészteni a megrázó hírt, és ezzel ugyanígy volt párja, Gesztesi Károly is. Gesztesi hetekig hallgatott, magába fordult, majd egyszercsak megszületett a fejében ennek az alapítványnak az ötlete, ami az elhunyt színészek nehéz helyzetben lévő családjait és árváit támogatja. Claudia még felolvasta, hogy kiket fogunk látni-hallani az este folyamán a színpadon, majd lement és jöttek sorban a színészek, musical színészek, énekesek. A musical részletek nekem nagyon tetszettek, a Rómeó és Júliából több is elhangzott, aztán Padlás, Jézus Krisztus Szupersztár stb. És mindez olyan színészek tolmácsolásában, mint Janza Kata és Csengeri Ottília duettben (R&J - Gyűlölet), Pintér Tibor (R&J - Verona), Kaszás Attila (Padlás - Fényév távolság), Sasvári Sándor, Dolhai Attila, Gazdag Tibor (aki Jóban rosszban sorozat Pongrácz főorvosura :)) stb.

Aztán az ének mellett a próza is helyet kapott, Mácsai Pál (Örkény egypercesek) és Sinkó László stb. előadásában.

És hát természetesen egy ilyen műsorból a humor sem hiányozhat, erről gondoskodott a Gesztesi-Gálvölgyi páros a híres „Gyúrúnk? vazze” produkcióval, „Nehogymá holmi megsztárok énekeljenek a gyerekemnek, vazze...” :)) Aztán a másik nagy nevettető, Koltai Róbert, aki nekem személy szerint az egyik nagy kedvencem, imádom a humorát! „Ej, was ist der Stein Tyúkmutter?” :))) „Edward König, english König reitet auf sein Pferd, so sagen was kostet der Walesi tartomány?” :))) Na meg a kopasz német fapofa esete az első sorban a kabaré 54. percében. :)) Koltai még énekelt is egyet, a Világszám c. filmje betétdalát.

A műsorban ugyan nem volt benne, de nekünk volt egy harmadik kabarénk is, nevezetesen az úrihölgyike, aki mellettünk ült, pontosabban mellettem. Figyelem nyugodtan az előadást, egyszercsak arra leszek figyelmes, hogy valami gyors mozgást végez a látóterünk jobb oldalán ezzel megzavarva azt (erről az jutott eszembe, mikor a múltkor úgy elbambultunk és ms meg közben integetett az autóból:)). Odanézek, hát a madamka legyezőt rántott és azzal hűtögette magát. Najó, nem mondom, elég meleg volt benn, szóval kaptunk egy külön bejáratú ventillátort is a terembe. :) Persze azért néha furcsa szagok is érkeztek a fuvallattal. :) Ja, egyszer meg sikeresen összefejeltünk Györgyivel, na az se volt semmi! :))

A műsor első felében hallhattuk még Friderikát a klasszikus Kinek mondjam el c. számával, valamint a Pa-dö-dö is eljött, pedig ők eredetileg nem is szerepeltek a fellépők között, de Falusi Mariann elmesélte, hogy bekéretőztek, amikor megtudták mi is az Alapítvány célja, úgy érezték nekik is itt a helyük. Eljöttek annak ellenére, hogy Lang Györgyi elég rossz állapotban volt, a hátával történt valami, és annyira fájt neki, hogy csak ülve tudott énekelni és a táncosgyerekeknek kellett lesegíteni a színpadról. Azt mondta valami olyasmi problémája van, mint Caramelnek. Egyébként ők 2 számot énekeltek, egy gyorsat (Kopog a cipő) és egy lassabbat, a Kell egy jó barát c. dalt, ami nekem nagyon tetszett, maga a dal is, meg az is, hogy süket-néma jelekkel mutogattak közben. :)

A gálaest első részét Kaszás Attila és a Fényév távolság zárta, majd legördült a függöny és szünet.A szünetben felfedeztünk pár ismert embert, meg beszélgettünk obj-al és ultraviolettel, aki hihetetlen nagy külső átalakuláson ment keresztül, fiatalodott kb 10 évet :)).

Aztán egyszercsak csöngettek, menni kellett vissza, jött a második rész. Felgördült a függöny, Ibolya már ott állt a színpadon, megszólaltak a Magyarország első hangjai, majd Ibolya énekelni kezdett. Félplaybeck volt, kórus sem volt, "csak" egy szem Ibolya a színpadon, a szokásos Magyarországos ruhájában. Nagyon szépen énekelt és végre mindenegyes hangot hallani lehetett, elejétől a végéig. A közönség díjazta is az előadást, vastapsot kapott (ahogy egyébként szinte mindenki az első részben), amire válaszul Ibolyka mégegyszer feljött a színpadra és ismét mosolyt csalt az arcunkra. Komolyan mondom, nem is ő lett volna, ha nem úgy jött volna vissza, ahogyan visszajött, fülig érő vigyorral, táncolva, mindenki felé hajlongva. Aranyos volt nagyon! Úgy éreztem (akárcsak a Megasztár idején), hogy amíg énekelt, Oláh Ibolyát láttuk, viszont aki visszajött az már Ibolyka volt. Ugye értitek...:) De ez kellett oda, így volt teljes. :)

Na, ezek után Claudia felkonferálta a Megasztár-koncertet. A társaság hiányosan érkezett, az első 3 helyezett, Caramel, Palcsó Tamás, és Tóth Gabi, valamint Pál Tamás hiányzott, így csak 8-an voltak: Kósa Ivett, Pflum Orsi, Kovács Timi, Bella Levente, Bálint Ádám, Bartók Eszter, Boogie, és Torres Dani. Elénekelték a Csillagdalt, majd mindenki 2-2 számot. Zenekar náluk sem volt, tehát félplaybeckeltek ők is. Ahogy a megasztár-koncerteken általában, most is bejött(ek) mindig valaki(k) a többiek közül vokálozni, táncikálni. Hát meg kell hogy mondjam a megasztárosok érezhetően kisebb tapsot kaptak, mint Ibolya és az első részben fellépet művészek. Pedig magukhoz képest nem voltak rosszabbak, sőt! De hát ugye ez egy színház, ülő közönség stb. tehát érthető. Azért Boogie itt is eljátszotta, hogy leugrott a közönséghez, na benne se csalódtam. :) Aztán az utolsó szám előtt Gesztesi feljött a színpadra és mondott pár személyes gondolatot, „Remélem ma este odafenn is jó buli volt...” Ezután a megások még elénekelték a Ne ébressz fel-t, majd hirtelen legördült a függöny és kész, vége.

Őszintén szólva nagyon tetszett az egész gálaest, csupán három bajom volt ezzel a műsorral. Egyik, hogy szerintem mondjuk Claudia mindig bemondhatta volna, hogy mikor ki következik és mit hallunk, mert sajna volt, amit én nem ismertem és kíváncsi lettem volna rá, hogy mi. A megások bezzeg 50x bemondták egymást minden dalnál. Meg persze, a végén is elköszönhetett volna a műsorvezető, így kicsit befejezettlennek tűnt. A másik, hogy engem egyes produkcióknál kicsit zavart, hogy sokan úgy olvasták a szöveget, pl. Gesztesi-Gálvölgyi kabaré. A harmadik pedig, hogy Ibolya sokkal inkább az első részbe illett volna, vagy pedig az egész műsor zárásaként tudtam volna elképzelni.

A végén kifelemenet a színházból még láttunk egy-két fellépőt is távozni, majd lassan mi is hazaindultunk. Obj, ultraviolet, köszi, hogy kivittetek az állomásra és nem az utolsó vonattal kellett jönnöm, hanem így elértem az eggyel előbbit. Bár a másnap korai kelés még így sem volt túl kellemes. Mindegy, megérte! :) Mindent összevetve, nagyon élvezetes este volt, köszönet érte minden fellépőnek! :)

A „Színész Árvákért Alapítvány” születése, céja:

Liptai Claudia és párja, Gesztesi Károly négy év után először lépett közösen színpadra az év egyik legnagyobb jótékonysági estjén, a Színész Árvákért Alapítvány gálaestjén a Thália Színházban. A gála célja, hogy hazai művészcsaládoknak és árva gyerekeknek gyűjtsenek pénzt. A szervezők szeretnének ezzel hagyományt teremteni, méghozzá az idők végezetéig. Gesztesi Károly fejéből pattant ki a nemes gondolat, hogy a színészárvák javára ilyen módon gyűjtsenek a jövőben minnél több pénzt. Létezik alapítvány a színészárvák megsegítésére, azonban hiába hirdették magukat az elmúlt években, szinte egyetlen fillér sem folyt be a számlájukra. Aztán Gesztesi Károly gondolt egy nagyot, és nekilátott a színvonalas gálaest megszervezésének.

„Ezt az alapítványt én hoztam létre a télen, és ezután minden évben tartunk egy gálaestet, melyre több színészkollégám is eljön szerepelni. A bevételt a rossz körülmények között élő színészcsaládoknak és az árva gyerekeknek szánjuk. Az utóbbi időben több színészkollégánk is meghalt, és úgy gondoltuk, tudunk segíteni a hozzátartozóknak. Eleinte saját pénzből támogattuk őket, most a belépőjegyek árával igyekszünk jobbítani a helyzetükön. Azt szeretnénk ha ez a gálaműsor ezentúl minden szeptemberben létrejönne, bevétele pedig segítené a színészárvák sorsának könnyítését. Bízunk abban, hogy ez az alapítvány túlél minket is, hogy a rászorultak még akkor is számíthassanak rá, amikor mi már nem leszünk.” (Gesztesi Károly)

Természetesen Claudia boldogan mondott igent, amikor párja a gála levezetésére kérte, de úgy érezte, nem tudna kellően felkészülni egy külön produkcióra. „Nagy erőfeszítés és sok idő lett volna felkészülni egy külön produkcióra, és erre nekem most nem volt lehetőségem. Viszont úgy érzem mindenkit kárpótoltak a zseniális fellépő kollégák.” (Liptai Claudia)

Sztárok az árvákért:

2005. augusztus 20. Tüzijáték, Magyarország

„Egy lány - aki nem lehetett más, csak Ibolya -, ”Magyarország tetején” énekelt nekünk a hazaszeretetről. Négy tévécsatorna is egyszerre közvetítette, amint Oláh Ibolya elénekelte a Magyarország című dalt a tüzijáték előtt. Ezzel a tiszadobi lány igazi médiatörténelmet írt... Ekkora tömeg előtt talán még nem is énekelt. Ám elmondása szerint a legizgalmasabb mégis a Lánchíd tetején átélt pillanatok voltak...”

18. és 19. után mi is következhetne, mint 20. :)

Aszód és a karaoke után - már 20.-án – hajnalban meg is érkeztünk második otthonomba unokatesócskámmal, Györgyivel. Némi beszélgetés, és az aznapi események megtárgyalása után negyed 6 körül, mikor már világosodott, úgy döntöttünk mostmár talán ideje álomra hajtani kis fejecskénket, hisz nemsokára tüzijáték! :) Arról nem is beszélve, hogy 13 órára jön Miki, addigra nem ártana felébredni. Najó, hát akkor aludjunk. „Rádió maradjon bekapcsolva?” Oké, persze maradhat, meg hátha... :) Szal zenére aludtunk el. Aztán tényleg, olyan kb. fél 8 körül ismerős dallamra ébredtünk. :) Mindketten, egyszerre! Hihetetlen! :) Rossi, rögtön eszembe jutott, amit a karaoken meséltél! Azért érdekes lehet az agy alvás közben, valahogy tud a külvilágra is figyelni tudat alatt, vagy a Dal tehet róla, vagy mittomén, de mindenesetre érdekes, az biztos! A kellemes ébredés után aztán ránéztünk az órára, majd megállapítottuk, hogy nyugodtan alhatunk még pár órát, szal visszaszunyáltunk. Érdekes módon én kövire is ismerős dalra ébredtem, de most nem arra, hanem az egyik karaokes számra. Na de mostmár azért mindjárt 11, ideje lenne télleg felkelni!

Eléggé nehézkesen (én meg mégnehézkesebben), de végülis csak feltápázkodtunk, megkajáltunk, aztán egy telefon: „Ne menjek?” :)) Najó, szal jön Miki, menjünk ki elé. Sikeresen el is kerültük egymást, mert „Györgyi és az unokahuga már elindultak”. Mindegy azért valahol végülis a rengeteg egyforma épület egyikében összefutottunk. Irány fel a szállóra, Mikiszokásoskedvencvideója:), majd pedig a hárombetűsvizsi, amikoris Györgyi beöltöztetett madárijesztőnek. Persze nekik jó volt az utcai ruha is, csak nekem kellett a jelmezben virítani. :) Nem mintha bárki is szólt volna, ha nem veszem fel, na de mindegy mostmár, nem is ez a lényeg, hanem, hogy minden oké, 96%. Amúgy nekem is kéne egyszer ilyen hárombetűsvizsi asszem, akkor legalább nem kéne beöltözni. :)) „Neked majd én megcsinálom!” Köszi..:)) Na jóvan, kikísérjük Mikit, majd a tüzijátékon találkozunk. Aha, persze, majd pont ott, ahol ember ember hátán! Úgyhogy asszem Mikinek még egy kicsit „várnia kell míg felkel majd a nap”. :))

Györgyivel visszamegyünk a szállóra, nem vagyunk éppen a frissesség mintaképei, úgyhogy még picit pihenünk, meg beszélgetünk, meg már megint enni is kell! :)) Lassan aztán indulhatunk a tüzijátékra, meg még talán előtte látunk valamit, légibemutatót vagy hasonlót. Szal elindultunk, nemtom sose milyen járművel meg hogyan merre, de valahogyan odaértünk a Duna környékére, nem messze az Akadémiától. Innen gyalog mentünk az embertömeg közepén, közben azért láttunk egy kis szeletet a légibemutatóból is itt-ott. Aztán egyszercsak megtaláljuk az Akadémia előtti színpadot is, ahol ugye elvileg majd Ibolya is fog énekelni. Közvetlenül a színpad előtt megpillantjuk Szilviát, mi is odamegyünk, üdvözöljük egymást, bár elég nagy a tömeg, ezért nem tudunk teljesen odamenni hozzá, de azért hallótávolságon belül kerülünk, a színpadtól kb 3 m-re. :) A színpad bal oldalán volt egy óriáskivetítő, meg egyébként a Duna mindkét partján végig óriáskivetítők sorakoztak, szal szerintem nem volt olyan hely, ahonnan legalább egyet ne lehetett volna látni. Mi elég jó helyen álltunk, se túl távol, se túl közel nem voltunk a kivetőhöz, nagyon jól láttuk, amikor odaértünk még a légibemutató ment a kivetítőn is. Aztán egyszercsak az Akadémiai színpadot világították ki, következett az István a király. Györgyi pont ezt akarta megnézni délelőtt a tv-ben, de az akkori állapotunk és a tv állapota miatt ez nem igazán jött össze, mostmár viszont nem is bántuk, így élőben azért mégiscsak jobb volt! :)

21 óra felé azért már rá ránéztem az órámra, aztán pontban 21-kor a rockopera végén, miután meghajoltak, lementek a szereplők, egyszerre besötétedett a színpad és felcsendültek az első hangok. Hoppá, de hol van Ibolya? Hát, ezek szerint nem itt... félreinformálták a jónépet! Na mindegy, akkor nem marad más, mint a kivetítő, még jó, hogy az viszont számunkra a lehető legjobb helyen volt. Mindenki hátrafordult, a tekintetek rászegeződtek a kivetítőre, valamint az égbolton látható sárkányszerű helikopterre, ami felénk közeledett és ami mintegy szimbólumként „elhozta a sötétségbe a fényt”. Nagyon szép volt, és sztem nagyon illett az első dallamokhoz. Aztán a kivetítőn ugyanazt követhettük végig, amit a tv-ben is leadtak, de hát azért élőben ott lenni mégiscsak más, a szabadban teljes hangerővel hallgatni a dalt, meg a hangulata az egésznek. Azt viszont először nem értettük, hogy most akkor hol is van Ibolya. Az emberek többsége ugye azt nem érthette, hogy hogy kerülhetett a Lánchíd tetejére. Mi viszont azt már tudhattuk msmester fényképezőnélküliségének történetéből, hogy pár nappal előtte már valami klippfélét készítettek Ibolyával a Lánchíd tetején. Mi csak azt nem értettük, hogy miért nem a beharangozott helyen énekelt Ibolya. Sőt először aszittük, hogy egy az egyben a klippet rakták be és a tüzijátékot pedig bevágták mögé. Szóval sztem nem sok olyan ember lehetett a parton, aki világosan értette, hogy akkor most mi is van pontosan. :) De közben ezzel nem is törődtünk, csak az élményre koncentráltunk. Aztán persze később megvitattuk a történteket és minden kiderült, Ibolya a Dunaparton a Lánchíd előtt állt, a Lánchíd-tetős képeket pedig bevágták az elejére és a végére.

A Magyarország aug. 20.-i videója (M1): KATT IDE

A dal után még végignéztük a tüzijátékot, bár tény, hogy a Lánchíd másik oldaláról jobban láttunk volna, de azért nem volt olyan rossz. A végén pedig a Himnusz szintén csodálatos volt ilyen hangosításban és környezetben. Miután vége lett, megvártuk Szilviát meg a barátnőjét, és így négyen együtt indultunk hazafelé. Aztán Szilviáék mentek tovább, Györgyi meg volt olyan rendes és a Nyugatinál megvárta velem a vonatomat. Leszámítva, hogy nem élőben láttuk Ibolyát, azt hiszem 20.-án is egy újabb csodálatos élményben volt részünk. :)

(Persze nekem azért így is sikerült a hazautat elrontanom, ne haragudjatok! :( Már bánom, ahogy viselkedtem, és hogy olyanokat mondtam, amit magam is elítélek, és főleg azt, hogy pont egy olyan emberről, aki aztán igazán nem érdemelte meg ezt tőlem, ugyanis pont ő az egyik olyan ember, aki kezdettől fogva mindig nagyon rendes volt velem... Szóval van itt egy kis apróság, ami beárnyékolja az élményemet, de erről csakis én tehetek. Visszagondolva viszont azért a nap mérlegén egyértelműen a jó dolgok vannak túlsúlyban, ez csak egy kis lelkiismeretfurdalás...)

Egy kis háttér a sajtóból, médiából, internetről összevágva:

„Nem trükkfelvétel volt, amint Oláh Ibolya a Lánchíd tetején énekelt aug. 20-a alakalmából. Az énekesnő tényleg a magasban dalolt, de nem a tüzijáték előtt közvetlenül. A különleges előadást már pár nappal az ünnep előtt rögzítették.”

„Ma estefelé leparkoltam a Széchenyi rakpart 4. elé, és elgyalogoltam a hétvégére lezárt Lánchídhoz. Vásároltam egy madárfütty-sípot, majd tovább sétáltam. Fél nyolc körül ismerős arcokat véltem felfedezni, majd Oláh Ibolyát pillantottam meg, amint különlegesen díszes ruhában felgyalogol a híd láncán a kőpillér tetejére, ahol népes csoport - szemmel láthatóan filmes stáb - fogadta. Vakuk villantak, lámpa- és kameramozgások voltak felismerhetők. Kisvártatva megjelent egy helikopter és hosszasan körözött a pillér körül. A tény felismerése, hogy nincs nálam fényképezőgép, kamera, mély depresszióval töltött el. Beültem az autóba, s döbbenten bámultam az eseményeket. Egy óra múlva megismétlődött az egész. Csak addigra besötétedett, felgyúltak a fények, kivilágították a hidat, a tőle jobbra látható királyi palotát a Várban, a távoli háttérben a Citadellát és a Szabadság-szobrot. Ismét megjelent a helikopter, onnan filmezték az addigra a magasban egyedül látható, táncoló, ugráló Ibolyát. Ez sok volt nekem. Eszközeim, lehetőségeim hiánya elviselhetetlenné vált! Még egyszer magamba ittam a látványt, majd pánikszerűen elmenekültem a helyszínről...” (msmester, OIRO, aug. 13.)

„Az énekesnő a Lánchíd tetején állva énekelt, és a felvételek alatt több ember is ijedten nézte őt lentről, vajon leveti-e magát a mélybe. Az aggódó tekintetek egyre csak a Lánchíd tetejére szegeződtek, és a bámészkodók közül többen öngyilkosjelöltnek nézték a lányt, akit a darukon álló férfiak éppen le akarnak beszélni végzetes tettéről.”

„Az énekesnőnek, közvetlenül azelőtt, hogy felmászott volna a Lánchídra, balesetvédelmi oktatáson kellett részt vennie. Egy fémlétrán ment fel, biztonságos körülmények között. Nem volt életveszélyben, mert a híd teteje egyrészt kétszintű volt, másrészt elég nagy alapterületű, így csekély volt annak az esélye, hogy leessen. A forgatás három órán keresztül tartott, ezalatt két kamerával vették fel a vágóképeket Ibolyáról. Így, amikor augusztus 20-án az énekesnő elénekelte Geszti Péter szerzeményét, a híd tetején készült felvételeket is bevágták. Fantasztikus lehetőség volt Ibolyának, hogy ennyi ember előtt énekelhetett. A híd tetején töltött időt pedig különösen izgalmasnak tartotta. Élvezte a hatalmas magasságot, az erős szélt, és a közelben tartózkodó helikopter is nagy élmény volt számára.” (Frank Gábor, a menedzser)

„Volt egy rendezője ennek a klipnek, akivel előtte egyeztettünk, hogy ő mit szeretne ebből csinálni. A dal két részből áll, az elsőben csak Ibolya énekel, a másodikban pedig egy kórus is beszáll mögé. A kórusbelépés gyakorlatilag a tengelye a dalnak, így az volt az ötlet, hogy míg csak Ibolya énekelt, addig ment felvételről, akkor lehetett látni ezeket a nagy helikopterrel készült felvételeket, amik körbevették Ibolyát és repült a kamera a levegőben. Az élő adásban pedig Ibolya már lenn állt a Dunán egy ponton. És ez a két rész így itt összehúzható egymással.” (Geszti Péter)

„Egyáltalán nem féltem a magasban. Nagyon élveztem az egészet, egyáltalán nem volt rémisztő fent énekelni. A stáb is ott volt velem, emlékszem, egy csomó ember összegyűlt alattunk, mert nem tudták hirtelen mit keresünk ott. Technikai okok miatt volt a felvételre szükség, hiszen 20.-án este színpadon kellett énekelnem. A közönség nemcsak a színpadon, hanem óriáskivetítőkön is követhette az eseményeket. Sajnálom, hogy Anyácskáék nem lehettek ott velem, mert nekik is dolguk volt Tiszadobon.” (Oláh Ibolya)

Napkelte 2005. 08. 30., Ibolya+Geszti a Lánchídi forgatásról és a dalról: KATT IDE

A Magyar Televizió M1-es csatornáján, a Duna Televízióban, az RTL klubon és a Tv2-n egy időpontban volt látható, hallható Oláh Ibolya előadásában a Magyarország című dal. A négy csatorna együttes közvetítése, különösképpen a kereskedelmi médiumok versengésének fényében médiatörténeti. Ibolya ugyanis a Tv2 Megasztárjának felfedezettje.” (Radics József, újságíró)

2005. augusztus 19. Aszód, Búcsúkoncert (Ibolya 1. lemezének utolsó koncertje)

Na hol is hagytam abba? Ja igen! Szóval elmúlt a 18.-a. Viszont szerencsére elég hamar már jött is a 19.-e, a búcsúkoncert napja. Éjjel értem haza, utána gyors alvás, majd nehézkes, de mosolygós ébredés, bepakolás a hátizsákomba, aztán du. irány Pest. De persze ez se ment simán, miért is ment volna? Félkor indul elvileg a vonatom, én fél órára lakom az állomástól, de negyedkor még mindig itthon szöszmötölök. Aztán végre csak elindulok, gyorsan lerohanok a lépcsőn, ki a lépcsőházból. De hoppá, olyan hiányérzetem van, semmi nincs a kezemben...hmm...pedig szokott lenni...de mi is?...úúúúú a francba, a kabátoom!!!! :ooo Most 2 napra megyek, úgyhogy muszáj érte visszamennem. Visszafutok, majd rohanás az állomásra! Ránézek az órámra, hurrá 10 percem még maradt is, hogy megtegyem ezt a röpke félórás kis utacskát.

Hááát, magam se tudom hogyan, de végülis odaértem! Sőt még jegyet is tudtam venni! Kimegyek a peronra, felszállok a vonatra, pont mikor bemondják, h azonnal indul. Na mondom jóvan mostmár itt vagyok, mehetünk! :) Asziszitek azonnal indultunk? Hát persze, h nem! Még negyed óráig ott dekkolt az a rohadt vonat az állomáson! Ha ezt tudom, nem rohanok ennyire! Na mindegy, mostanában mindig ez van! Állandóan késnek! Na de egyszercsak nagy nehezen végre végre elindulunk. Utközben telefon Györgyitől, ne a Lehelen talizzunk, hanem a Délibe, úgyis ott pizzáznak a tesójával. Oké, nekem tökmindegy!

Fél órás késéssel megérkezem a Délibe, Györgyiék már ott várnak. Pontosabban...a tesója nemtom kit várt, asszem valami „alacsony kis kopaszt”. :)) Aztán végülis miután kiderül, h nem vagyok se alacsony, se kopasz, Györgyi bemutatja tesóját, öccsét, Ferit. Ő nem a koncira jött, hanem iskolai meg kollégiumi ügyeket intézni, most indul is haza, tehát először őt kísérjük ki. Nem tom hogy, de valahogy eljutunk a Stadionokhoz, ahonnan a busza indul. Sajnos azonban tele vannak a buszok, meg kell várnia a következőt. Elbúcsúzunk tőle, majd a nemtomhányas nemtommivel, asszem trolival a szálló felé vesszük utunak. Vagyis először csak felszállunk, és csak várunk várunk „na mi van, miért nem megyünk máááár?” Legalább 10 percet dekkolunk itt is. Ráadásul Györgyi mondani akart nekem valami fontosat, de elfelejtette! Jellemző! Most tök kiváncsi lettem és egyjódarabig valszeg nem is fogom megtudni mit akart mondani, mert egy jó ideig neki se jut eszébe (egészen pontosan a koncert kellős közepéig :)). Meg kell jegyeznem dög meleg volt a buszban vagy troliban vagy miben, néma csend és...„olyan faszag” ugye Györgyi? :P:)

Na mindegy, azért szépen lassan csak megérkezünk a szállóra, ahol bizony Györgyi „unokatesócskácskája”, a Szilvi :), azaz szerény személyem immár törzsvendégnek számít! :) Felmegyünk, lepakolunk, eszünk, iszunk, de most akkor mi is a terv? Idejön Emese, Miki és innen megyünk a Blahára. Aha, oké, de hol vagy Emese, mikor is jössz? Jaaaa, már ott vagy? Huha, akkor nem várunk tovább, alighanem így is el fogunk késni a találkáról, és még Miki sincs sehol. Na jó elindulunk, útközben szembetalálkozunk Mikivel, együtt megyünk tovább a Blahára. Valahogy megérkezünk a talihelyszínre, ahol már álldogállnak páran, nevezetesen az egyik sofőr, Rossi, Emese, valamint Éva és Brigi, akiket csak most ismertünk meg. Nemsokára befut wpetya is, és nem sokkal utána a mi sofőrünk, Joe is megérkezik. Jó, megvan mindenki, indulhatunk! Beszállunk, és a két kocsi szépen egymás után útnak indul.

Mi mentünk elől, mert Joe az aki mindig mindenhova odatalál, és akinél természetesen mindig van egy halom térkép is! :) Joe kocsijában egyébként öten voltunk, a szokásos ötösfogat: Joe, Györgyi, Emese, Miki és én. Illetve...igen öten voltunk, ha a „csomagtartós hullát” nem számoljuk! Kopp..kopp..kopp..kopp szegény minden fékezésnél beverte a fejecskéjét! Szal Joe most lebuktál! :) És a fehér sapiját meg még elő is hagytad! Ejnye-bejnye! Na szal ha úgy vesszük végülis hatan voltunk, a „hullával” együtt! :) És hogy milyen volt az út? Hát röviden így tudnám összefoglalni: Emeseablaklehúz, Mikiablakfelhúz, Hullakoppan, Magyarország, Emeseablaklehúz, Mikiablakfelhúz, Hullakoppan, Magyarország, Emeseablaklehúz, Mikiablakfelhúz, Hullakoppan, Magyarország...:DD Jah bocs a szinkrontelefont kifelejtettem! :) Na aztán végül kb másfél óra alatt oda is érünk. Györgyi fantasztikus navigációs képességének segítségével egyszer sem tévedünk el, egész simán megtaláljuk Aszódot, azon belül is a konci helyszínét. Rossiék is megérkeznek rögtön utánunk, pedig többször megpróbáltuk lerázni őket, de ez úgyláccik nem jött be! :)

Oké, kikászálódunk a kocsiból, menjünk felderíteni a helyszínt. Jééé, ez olyan mit a Vidadomb, csak nem domb! Vagyis inkább olyan, mint Budafok és Vidadomb keresztezése! Olyan majálisos fesztivál féle! Megkeressük a színpadot, éppen Auth Csilla énekel kb 15 fős hallgatóságának. Egy ideig mi is növeljük a létszámot, közben összefutunk Eszterrel, aki csatlakozik hozzánk. Jóvan Auth Csillából ennyi elég is lesz, keresünk egy jó kis helyet és leülünk. „Ma végre jól vagyok és pont, nem érint meg hogy más mit mond, semmit nem bánok meg míg a jókedv tart” :) Ezt a számot szeretem/jük! És a szövege is találó! :) Na szóval leülünk, beszélgetünk, aztán valamiért visszamegyünk páran a kocsikhoz, pont, mikor a többiek megérkeznek. Csilla, Szilvia, zsuzsi-makó és Zoltán. Aztán meg Adri és Ibolyázóslány az apukájával.

Egyszercsak páran erős késztetést éreznek, hogy most aztán mindenképpen fel kell hogy üljenek a lánchintára. Oké, tőlem, de én inkább asszem kihagyom, mert most valahogy nincs kedvem hányni, nem is tom utoljára mikor ültem ilyenen, de azt tudom, h akkor se lett jó vége. Azért természetesen szolidarításból elkísérem őket. :) Nem tom hány perc volt ez a lánchintázás, de jó hosszú az biztos, mert már a földön majdnem szédültem! :)

Mikor aztán vége lett és kiszálltak, hát hogy is mondjam, szal elég érdekes látványt nyújtottak, mint akiket épp most mostak ki! :) Egyikük se tudott egyenesen menni, még jó hogy nem ittak előtte! Különben asszem lőttek volna pár rókát útközben! :)

Na de mostmár indulás a színpadhoz, nemsokára koncertidő! Jajj, de mosztmeg piszilni kell! :) Felkeressük a helyi wc-t, egész kis hangulatos leveles kunyhócska, legalábbis kívülről, mert belül 2 lakókocsiféleség, aminek az ablakain láttunk egy-két vicces dolgot! :)

Na, most aztán már télleg irány a színpad! Elfoglaljuk szokásos helyünket, az 1-3 sorban. A  zenészek már hangolnak, a menedzser Frank Gábor pedig szokásos mikrofonellenőrző tevékenységét végzi: egy, kettő, három, hejjj, egy, kettő, három, négy, öt, hejjj, hejjj, egy, egy, kettő, hejj, cöcöcöcö, sösösösö, essss essssss, egyes kettes há...

Jólvan, akkor a számtanóra után akár kezdődhetne is a koncert! A bemondó rövid beszéde után, végre színpadra szólítja a 2004-es év hangját, Oláh Ibolyát!” :) Vééégre! A színpadra cigivel és valami üdítővel a kezében jön fel Ibolya a kevésbé szakadt farmerjében és a fehér halálfejes mackófelsőjében.

Már a koncert kezdetekor elég sokan toporogtak a színpad előtt, de koncert közben meg még csak növekedett a tömeg. Nagyon lelkes közönség gyűlt össze, Ibi meg is jegyzi, hogy „Jó sokan vagyunk!”

Ibolya szokás szerint a Ringasd el magad c. szám közben bemutaja a zenekarát is: Molnár Levente zongora, Gajdacsi Gábor szólógitár, Apró Károly becenevén a titokzatos Franki basszusgitár, és az új dobos Oláh testvér helyett, Jankó Miklós.

Mindegyik szám elhangzik, - a 3 szokásos Keresztes Ildi szám is - kivéve a Találjmárrám és a Szerelemnek múlnia kell. Bár ez utóbbit egyszer fel is konferálta Ibolya, de aztán végülis Csak egy perc lett belőle. :) Az Embertelen dalt még meg kell említenem, elég vicces előadásban hallhattuk, mindenki egyszerre felejtette el a szöveget..:)

Az Ördögöd van közben az egyik rajongó, Thomaster egy aranyos kis plüss ördögöt dob fel a színpadra Ibolyának, aki láthatóan nagyon örül neki. Vissza is kérdez, mert nem látta honnan érkezett a kisördög: „De édes ez az ördög, rágjam meg akitől kaptam! Kitől is kaptam? Köszönöm szépen! Na, tudok ám én kedves is lenni.” :)

Meglepetésnek még egy rég nem hallott szám is felcsendül, a Hazám, természetesen zongorakísérettel. Nem akarunk hinni a fülünknek, amikor Ibolya bekonferálja: „És akkor most következik...a Hazám”...Egy kis hatásszünet, kissé meglepett taps... „Na mégegyszer: és akkor most következik a Hazám.” Most aztán már mindenki elhiszi, kitör az ováció, de ahogy megszólalnak az első hangok rögtön néma csend lesz. Ibolya énekel. Aztán a közönség is beszáll. Csodálatos.

Nemsokára sajnos vége...Az utolsó szám végén meghajolnak és lemennek. Ibi viszont még megjegyzi: „Elmondanám, hogy ez a búcsúkoncert...többet már nem vállalok. Mázlitok van.”

Aztán „Vissza vissza”, és visszajönnek még egy szám erejéig. A végén mikor a zenekar már levonul, Ibolya még marad, és búcsúzóul mond nekünk pár szót: „El kell mennem megetetni a vizslámat...:) De egyébként tényleg, örülök, hogy itt lehettem. Nagyon-nagyon kedves és hálás közönség vagytok. És ez most nem valami rizsa, tudjátok, hogy én általában kimondom, amit gondolok, sőt... Na, hadd halljam hogy kell elköszönni?” :)

A közönség persze tudta jóóól, hogy kell elköszönni :), és Ibi is még egyet utoljára: „Sziasztok!”, aztán levonul és vége...jajjj mostmár tényleg vége...de kááár :( Csak állunk a színpad előtt...mi legyen? Nagyon nem akaródzik még hazamenni...menjünk a színpad mögé, Ibi ott dedikál egy kis leveles kunyhóban, elég nagy a tömeg, mindegy nekem nem is kell aláírás, hiszem már úgyis van néhány! :) De szeretek nézelődni ilyenkor, dedikálás közben. Bár eleinte nem sok mindent lehetett látni, csak az emberek hátát, addig dumálgatunk a többiekkel, Joe-nak csillog a szeme! :) Ibolya picit fáradtan, de mosolyogva mindenkinek készségesen aláír, azt hiszem nagyon jó hangulata volt egész koncert alatt is, ez sugárzott róla meg az előadásából is, na a koncert és a közönség meg aztán láthatóan mégjobban feldobták!

Már fogyatkoznak az aláírásra váró emberkék, én meg ott sonfordálok a kunyhó körül és szemlélődöm. Asszem viszont a végén egy kicsit elbambulhattam, mert hirtelen csak azt vettem észre, hogy elfogytak az emberek, Ibolya meg mosolyogva néz rám kezében az utolsó cd borítós lappal. Szal kicsit hirtelen, de végül mégis szert tettem egy aláírásra! :) Visszagondolva tényleg jó, hisz mégiscsak ez volt az utolsó koncert.

(az első lemez utolsó koncertjének utolsó aláírása :)) 

Szóval véget ért a dedikálás is. Még beszélgetünk picit ms-sel, aztán a végén csinálni szeretne rólunk pár csoportképet. Oké beállunk, valaki meg belegyalogol a képbe, én mondjuk először nem is láttam, h ki az, jellemző :).......Rossi: „Na mosmá azé én is láccani akarok” :DD Sajnos csoportképpel még nem szolgálhatok, majd ha kapok, talán akkor, de lehet, h nem is lettek jók, mittomén, még nem láttam. Remélhetőleg 16.-án eljut hozzám is... Eljutott! :) Köszi ms!

De hova? Haza? Na nehogy má! Hát nem ezért gyűjtögette Miki az emberkéket egész nap! :) Szóval irány a karaoke! Elköszönünk a többiektől, majd be a kocsikba, indulás vissza Pestre. Útközben egyszer megállunk, kivesszük a „hullát”, elfogyasztjuk, csakhogy eltűntessük a nyomokat. :) Aztán nemsokára még kitesszük Emesét, és miután Joe minket is kitett, ő is hazaindul. Joe, Rossi ezúton is köszönjük szépen a fuvart! Nekünk pedig irány a kitűzött cél, amiről fogalmam sincs, hogy pontosan hol voltunk, és hogy jutottunk oda, de azt tudom, hogy nagyon jó kis, hangulatos hely. És egész jó énekesek voltak, úgyhogy mi inkább nem is próbálkoztunk, csak Miki, aki itt is nagy sikert aratott a Jégszívvel és mégnagyobbat a Szállok a dallal, amit ő énekelt ezen a helyen először.

Volt aki viszont ”kicsit” többször is énekelt a kelleténél, mert elég ”jó hangulatuk” lett időközben :), most is nevetnem kell, ha rá gondolok, asszem elég ha annyit mondok csak: Ancsurka és Marci. :DD 3 óra körül aztán elindultunk, de természetesen a visszaút sem volt zökkenőmentes. Szegény Brigi összes ruhája benn maradt Rossi kocsijába, aki mikor észrevettük már a sztrádán tartott haza, Fehérvár felé. Sebaj ezen is nagyon jót szórakoztunk, főleg Éva és Brigi. :))

A többiek még mentek tovább, mi hárman, Györgyi, Miki és én pedig kb. 4 óra körül hazaértünk. Óóóó a szálló, drága szálló, második otthonom! :)) Györgyi köszönöm, hogy - ahogy már sokszor - ismét tetőt adtál a fejem fölé, meg persze, hogy szokás szerint teletömtél mindenféle fincsi kajával! :P:)

Mindent összevetve ez egy nagyon klassz és emlékezetes nap volt, nagyon jól éreztem magamat. Egy-egy ilyen nap után érzem csak igazán, milyen jó is hogy Ibolya által megismerhettelek benneteket. Mert nélkületek ez a nap nem lett volna ilyen. Szóval köszönöm Ibolyának és Nektek is. :)

És hogy melyik is volt számomra a legjobb koncert? Nem tom ki hogy van vele, de én nem csupán aszerint döntök, hogy Ibolya melyiken énekelt a legjobban, melyiken volt a legjobb a hangosítás stb...persze az is nagy súllyal bír, de az csak az egyik fontos dolog. Én inkább az alapján döntök, hogy hogyha visszagondolok egy koncertre, milyen érzések jönnek fel bennem. Azt pedig, hogy milyen érzések jönnek fel bennem, nemcsak maga a koncert másfél órája befolyásolja, hanem általában az egész adott nap, az emberek akik körülvesznek, akikkel találkozom, amik a koncert előtt és után történnek stb. Számomra ez szinte ugyanolyan súllyal bír az élmény megítélésében, mint maga a koncert. Sajnos vagy nem sajnos én elég érzékeny vagyok és könnyen le tud hangolni egy látszólag apróság is, viszont ugyanez igaz fordítva is. Adott helyzetben apró dolgok is igazán fel tudnak dobni. Na hát szóval, ilyen alapon, ha visszagondolok, akkor azt mondanám, hogy az én 2 kedvenc koncertem az A38 (2005. febr. 3.) és Aszód (2005. aug. 19.). Na jó, ha kellene még egy bronzérmes is, akkor az meg talán legyen a Vidadomb (2005. ápr. 30.). Ha fellépésről beszélünk, akkor pedig egyértelműen Újpest (2005. ápr. 16.). Ezekhez fűződnek a legjobb élményeim. De persze említhetném még a Fehérvári koncertet (2004. nov. 5.), ahol először hallottam Ibolyától élőben a lemez dalait, csodálatos előadásban, családias légkörű koncerten, na meg persze a Millenárist (2004. dec. 4.), amikor először találkoztam veletek Ibolyásokkal, és amikor Ibolya lemeze platina lett. Tényleg, nem tom láttátok-e, Ibolya lemeze mostanában megint visszakerült a Mahaszra, most éppen a 17. :)

Hát szóval voltak jó koncertek, szép emlékek, és ezzel a búcsúkoncerttel most megint lezárult egy időszak. Sebaj egy másik viszont már el is kezdődött a Magyarország c. dallal és nemsokára remélhetőleg jön az új lemez is, új dalokkal és sok-sok új koncerttel! Már várom nagyon! És gondolom ezzel nem is vagyok egyedül...:)  

„Van egy ország, ahol álmomban jártam. Magyarország...”

„Egy érzékeny téma, megindítóan szép előadásban... A Cirque du Soleil produkció Alegria c. száma csodálatos szerzemény, és most Geszti Péter magyar szövegével sokunk érzéseit fejezi ki arról, mi mindent jelent számunkra az a fogalom, hogy Magyarország. A zenéből és a szövegből himnikus erő árad, amely felemel és elgondolkodtat. Oláh Ibolya ismét bizonyítja kivételes tehetségét, érzékenységét, és gazdag érzelmi regiszterekben szólaltatja meg a dalt, hogy az tisztán és egyszerűen visszhangozzék a lélekben...”

Nehogy megijedjetek a két hosszú bejegyzéstől! Csak bepótoltam, hogy már olyan rég nem írtam...:)

Íme a dal szilvert-es története :)

2005. július 30. (az első sor)

Nézem a tv-t, reklámok, reklámok, reklámok, na jó, akkor irány a konyha, kajakészítés. Felugrok a fotelből, elindulok kifelé...de...stop! Mit hallok??? Egy ismerős hang, egy gyönyörű dallam, Magyarországról szóló szöveg... Ez Ibolyaaa! :) Hátrafordulok. „ARC kiállítás, Haza. Szereted? Megnyitó aug. 4.-én.” De hát Ibi akkor fog fellépni! Csak nem ezt énekli? És egyáltalán mi ez a dal? (Olyan ismerős! :)) Gyorsan emil egy informáltabb embernek. Válasz jön, titkolózás „Menjünk el és majd meglátjuk...” Na kösssszépen...

2005. auguszus 1. (az eredeti)

Szerencsére másnap felfedezek egy Geszti-interjút a neten, ebből kiderül, Ibi télleg ezt fogja énekelni, Geszti írta, és az eredeti szám címe: Alegria. Innen már könnyű dolgom van, hipp-hopp megszerzem az eredetit. Meghallgatom. És nem tudom abbahagyni. Csodálatos, egyszerűen csodálatos. Hát erről muszáj többet tudnom! Utánanézek a neten itt-ott (eredményt lásd az előző bejegyzésben), és minél több infót gyűjtök róla, minél jobban megértem az egészet, annál jobban tetszik! Vajon milyen lesz ezt Ibolyától magyar szöveggel élőben hallani?

2005. augusztus 4. (ARC kiállítás megnyitó: ELMARADT!:() (Iboly-ázás helyett meg-ázás...:))

Esik eső csepp-csepp csepereg...mindegy, felmegyek Pestre...tali Györgyivel, Emesével a szállón...csepp csepp még mindig, sőt sajnos több volt már ez, mint csepp csepp...vajon ilyen szar időben is meglesz tartva? Hopp egy telefon informált emberünktől, minden elázott, elmarad! :( Jajj neee, ez a szar időőő!!! :( Akkor legalább jó lenne, ha egy másik időpontban bepótolnák...bár végülis ez "A megnyitó" volt, vagyis lett volna, tehát a kiállítás már megkezdődött...de akkor is! Óóóóó, nagyon szerettem volna hallni Ibolyától ezt a szép dalt...már úgy vártam...hát most ez nem jött össze... Azért végülis így is jól elvoltunk! Jobb híján... Ha már egyszer felmentem Pestre, nem jövök haza rögtön. Mi legyen? Dumcsi, videó, ez-az stb? Oké, többeket idehívunk,...aztán hoppá...miii? Egyszerre csak 2? Mik nem derülnek ki? Azért erre legalább jó volt ez az eső, nem?! :) A nagy döbbenetek után elmegyünk sétálni, kimegyünk a Felvonulási térre, megnézzük az elázott helyszínt, éppen pakolnak, bontják a színpadot. Lézengő embereket látunk az óriásplakátok között, köztük egy-két fotóst is. Kicsit kóválygunk a plakátok között, aztán betérünk egy kajáldába, eszünk, iszunk, beszélgetünk, elvagyunk, netezünk:), jókat röhögünk. Na meg hát persze többször szarrá is ázunk! ;) De sebaj, ez hozzátartozik! Györgyi, Emese, Joe, Rossi, wpetya, Miki, hála nektek végülis nem bántam meg, hogy felmentem Pestre! :) Így legalább nem teljesen szar hangulatban értem haza, hanem volt mellette egy kis jó élményem is! Jó hogy vagytok! :)

Napló 2005. 08. 07., az elmosott ARC-ról, dalról: KATT IDE

Cirque Du Soleil: Alegría

Több linket, (köztük 2 videót) is beszúrtam a szövegbe, ajánlom mindenkinek, aki nyitott, érdeklődő, szereti a zenét, művészetet, cirkuszt és végül, de nem utolsó sorban, a Dalt!

Cirque Du Soleil:

„A cirkusz mindig is varázslatos erejű szórakozás volt, de a ’80-as évek elején alakult kanadai Cirque Du Soleil újraértelmezte a cirkusz fogalmát, és művészi magasságokba emelte azt. Mára a világhírű társulat cirkusza letisztult előadóművészet határok nélkül.” Előadásaik nem egyszerű, szokványos cirkuszi előadások, nem szerepelnek benne állatok, csak artisták, zenészek és énekesek, fantasztikus díszlet, jelmezek. Az élő zene+énekesnő, tánc, akrobacio és humor tökéletes összhangja teszi művészivé, teljesen egyedivé műsoraikat. Mindegyik előadásuknak külön mese-fonala van, témájuk vegyes: a mindennapitól el a fantasztikusig.

Megnéztem a társulat honlapját és komolyan mondom ilyen klassz honlapot még nem láttam! Minden apró részlétre ügyeltek, nagyon klasszul megszerkesztett és tartalmas oldal. Órákat el lehet tölteni rajta! Megnézni mindenképpen ajánlom mindenkinek (angolul vagy franciául beszélők előnyben :))

A honlap kezdőlapjához: KATT IDE

Az Alegria kezdőrészhez pedig: KATT IDE

És egy másik link: KATT IDE 

Előadásaik zenei anyaga CD-n és egyéb kiadványokon is megtalálható: KATT IDE

Alegría:

Íme a dal (csak pár napig elérhető!): cirquedusoleil_alegria.mp3

ALEGRÍA

Tiszadob, IBK találkozó, 2005. július 15-17

(csak úgy röpködtek az „úúúristeeen!”-ek lépten nyomon...:))

Ez most kicsit rendhagyó beszámoló lesz, valszeg egy kicsit zavaros, azt fogom leírni, ami épp bevillan, amik a legjobban megmaradtak bennem a hétvégéről. 

4:30-as kelés, 5:40-es Szfvári vonattal irány Bp Déli, metró+metrópótló busszal Keleti. Megérkeztem. Györgyi, Emese megvan, de hol van Adri? :) Na jóvan, ő is megvan, de hogy került oda? Mindegy, lényeg, hogy megvagyunk mind a négyen. 8:05-ös IC, 21. kocsi, 44-47 szék. Mekkora ablakok, milyen kényelmes, légkondi, és tiszta wc, tükör, papír wááá! :) És az a „drááága kávé”, ami 2x is elment mellettünk, ugye Emese?! :)

Debrecenben leszállás, van 45 percünk, üldögélünk a padon, kaja, pia, walman, póló, fényképezés! Huh mingyá megy a vonatunk, indulni kell, de hányas vágány? 1-es? Nem! 3-as! Nem! 1-es! Nem! mégis csak a 3-as! Futás az aluljáróba! Egy srác elhagyja a papírjait. Emese utánakiált: „Fiúúúúúúúúúúúú! Fiúúúúúúúúúúúú!” :)) Minthacsak Pressert vagy Pál Tamást hallottuk volna! :DD Kitör a röhögés! :D Felszállás a lovaskocsira, ami igazából vonat volt, de jól álcázta magát! :) Zötykölődés Tiszalökig, barkóba, „valakinek a valamije?” röhögések, megsülünk, elolvadunk, légkondiról csak álmodunk, hol van ez az IC-hez képest? És ez a zötyögés, csúcs! Aztán: meghalt a tehén Györgyi? Vagy csak alszik, szellőzteti az alvázát! :) „Csipkebogyó van az árok parton, hejj!” Vagy hogy is volt?? Jajj, bocs, most kaptam az infót, hogy nem csipkebogyó, hanem szeder! :DD Na mindegy, már kezdett elborulni az agyunk, de végül csak kibírtuk valahogy.

Tiszalökön leszállás. Levegőőőőőőő!!! Végre! wc, kaja, pia, fényképezés. Van kb. 45 percünk, aztán indulás a buszmegállóhoz! Dumás kiscsaj beinteget, és csak nyomja, nyomja a szöveget, meg kérdezget egyfolytában. Már javában kerülgetjük a forró kását…Egyszercsak robban. „Jéé, nektek egyforma a karkötötök!!!...Meg neked is!...Meg neked is!!” :DD Huhh! :D Aztán vééégre jön a busz! A kiscsaj tovább fossa a szöveget ezúttal szerencsére már másnak, aztán leszáll. Mingyá mi is leszállunk, készülődni kell, jön az utolsó megálló: Tiszadob-autóbuszforduló. Már csak mi 4-en vagyunk a buszon, még szerencse! Mert…rágó ragadt a buszablakra, hejj! :)) Placcccs! :)…Bocsánat, de olyan tiszta volt az az üveg…tök aszittem, le van húzva! :)) Kijött még a könnyünk is a röhögéstől, alig bírtunk leszállni!

Végül csak lekászálódunk, Earthman csatlakozik hozzánk, az eső cseperegni kezd, de nem vészes, pont jóljön egy kis frissítőnek! Megyünk, megyünk, nemsokára megpillantjuk az ismerős tornyokat... 

Beérünk a kastélyba, szobakulcsok Apácskánál, de Apácska sehol! Várunk, várunk…jön egy kis aranyos, vad, hiperaktív csajszika, a kis kakukk, aki feldob minket, majd hirtelen egy mondat, és annyi…teljesen lehangolódunk…Egyszercsak visszajön Apácska, kisebbik lánya felvisz minket a szobánkba, ami ezúttal a másodikon van, a 203-as. Két egybenyíló részböl áll. Kívül egy kinyitható kanapé, asztal, székek, szekrények, tükör, hűtő, a belső részében 2 duplaágy, egyiken Györgyi és én, a másikon Emese és Adri, szekrények, éjjeliszekrények, asztal, székek. És innen nyílik a saját különbejáratú füdőszobánk! Berendezkedünk. Na akkor látogassuk meg a többieket, akik már előttünk odaértek, ők is a másodikon vannak. Üdvözöljük őket. Mókus, Mókusmama, Csilla, kislánya Viki, zsuzsi-makó, Bianka és Zoltán.

Elmegyünk sétálni, messziről feltünik Ibolya, Pisti és Füles…megyünk tovább a Tiszapart felé, mi Györgyivel kicsit leszakadunk, besétálunk az erdőbe, szúnyogok hada rohamoz meg minket, jövünk is kifelé, beszélgetünk erről-arról…komoly dolgok is szóba kerülnek…Majd vissza a kastélyba, utbaejtjük a kávézót, elmegyünk a boltba, hívatlan kísérő csatlakozik hozzánk. Visszajövünk, fel a szobába, császkálunk erre-arra, elvagyunk, dumálgatunk. Lassan a többiek is szálingóznak, Kicsi, Vivi, Makka, Ildó, többiek…

Kastélyban a 2.-on 211-es ajtónál Csilla kitárt karjába fut Viki…majd lemegyünk megint sétálni a faluba, hívatlan kísérőnk ismét velünk van...Egyszercsak telefon Györgyinek…pénz…összefogás…a Gyermekváros lakói…segítségnyújtás…barátság…végül minden kiderül és mindenki megkapja, kinek mi jár.

Este lemegyünk a kávézóba, többiek visszajönnek a fociból, Ibolya is, leülünk…ki ide, ki oda…vetítés, Ibi, Queen…szarul vagyok, szar hangulatban…felmegyünk a szobába, beszélgetések…mi lesz…fürdés, alvás?...hát valszeg, nagyon úgy néz ki...de nem! Éjfél körül kopogás az ajtón, Emese ajtót nyit...szellemjárás :) Makka: „szellem vagyok?” :)) Ekkor fordul a kocka. Innentől kezdve valami megváltozik, jó kedvem lesz és nem csak nekem. :) Csodás szombat következik. Lemegyünk mi is a többiekkel éjszaka, el a kollégiumhoz Mikiért, majd le a Tiszapartra. Leülünk, Miki gitározik, énekel, néha mi is vele, jön egy kutyus, meg két hapsi, akik épp kaját sütöttek, de a zene odacsalta őket is. Elég hideg kezd lenni, visszamegyünk ki-ki a szobájába, aztán irány a fürdőszoba, de hoppá...nincs villany a fürdőben! :) Dejó! Sötétben kell fürödni…de kit érdekel, mindenki mosolyogva alszik el. :)

Reggel 7-kor a kis különbejáratú kakaskánk felkukorékol minket! :) Na jó, fél 8-ig még ad egy kis lustálkodási időt! Aztán tali Csilláékkal, Mókusékkal és irány a kajálda, reggelizünk. Mármint aki nem diétázik! :) Kávézóban ülünk, jön egy telefon, megérkezett Angéla! Kirohanunk hozzá, üdvözöljük őt és kísérőjét. Felvisszük Csilláék szobájába, körbeülünk, Angéla mesél, dedikálja verseit, amiket nekünk hozott, Miki gitározik.

 Györgyi odaadja az ajándék Ibis pólót Anginak. Szólunk Makkáéknak, ők is bejönnek. Aztán oszlik a csapat, mennek vásárolni, ki erre, ki arra, páran maradunk, beszélgetünk, kislány a zongoránál (Viki :)). Lemegyünk a kávézóba, levisszük Angélát is, körbeüljük Ibolyát, Angi felolvassa és átadja Ibinek írt gyönyörű verseit, aminek láthatóan nagyon örül Ibolya, sőt meg is hatódik...és beszélgetnek, beszélgetünk. „Nekem is kell egy ilyen póló, egy fekete S-es póló rendel!” :) „Visszatérve a kérdésedre a válasz..” ..lemez…koncik…bulik…tetkók…vizslák…”Hol van a kutyám?” Füles Györgyi alatt alszik :)) Aztán egyre többen leszünk, Anginak meg közbe sajnos mennie kell…mi meg közben el is felejtünk ebédelni menni…mindegy, nemsokára jön a vacsora! Előtte még lemegyünk egy kicsit a partra levegőzni, fürdeni, gyönyörködni a tájban, csodaszép ez a hely! Egyszerűen mesés!

Míg Emeséék strandolnak, Györgyivel elmegyünk csavarogni a labirintusba.

Papucsom letöri a kisujjaimat, már majdnem amputálni kell, jajjj...:)...felmegyünk, még jó, hogy egy ápolónőnél mindig van ragtapasz meg ilyesmi, köszi Györgyi!

Aztán gitárhangokat hallunk...valaki énekel, megyünk a zene után, kicsit dejavu érzésem támad, pont mint februárban..:)...

Na eljön a vacsoraidő, mindenki farkaséhes (mondjuk én nem:)), mivel ugye az ebéd kimaradt...elindulunk a kajálda felé, szembejönnek páran, kezünkbenyomják a kaját, valami konzerv...leülünk piknikezni a szabadban, és a kutyusokkal együtt megvacsorázunk… 

A kis Viki röhögőgörcsöt kap, olyan csendes volt egész eddig, ilyennek még nem láttam, de nagyon aranyos, alig bírja abbahagyni! :)…Dörög, mindjárt esik, menjünk be, fel a szobába...na most mi legyen?...hopp egy telefon...msmester Györgyinek...menjünk le...

Irány a kávézó...ott meg már javába megy a buli, tánc meg minden! Leülünk, iszogatunk...na táncoljunk? Ilyen kivilágításban a kávézó közepén...huh :)) Majd mindjárt! :) Ms, Ibi...közvetlenség...mosoly...„Nem jöttök?”...„Gyertek ti is!”...Fehér zokni, ja nem...az cipőőő?:)...na Csilla röhögőgörcsöt kap (mint nemsokkal azelőtt Viki, láccik hogy rokonok! :)), pedig én semmi vicceset nem mondtam, de télleg, ez meg röhög, kijönnek a könnyei, és a nevetése rám is átragad,  Csilla söre a táncolók felé vándorol...na akkor mosmá télleg irány a „táncparkett”! Csillának eszébe jut a „zokni” és má megint elkezdünk röhögni „Mit nevettek?” :))...aztán meg a bébiőr...a „torony meg beinog”...Na, szóval kicsit táncolunk mi is, bár azt táncnak nem nevezném, de nagyon jó az egész! Aztán kicsit alábbhagy a hangulatom, visszaülök, húznak a többiek, de táncolni már nincs kedvem, inkább üldögélek, de nagyon jó még nézni a többieket. Aztán éjjen, telefon Joe-tól, nemsokára itt lesz! Kimegyünk, üdvözöljük, de hol van már? Közben odajön két kis ázott kutyus, Györgyi a nagy kutyarajongó meg nem győz vizes kutyát simogatni. :)) De hát mit tegyünk, olyan „jófejek”..! :) Na, végre télleg megjön Joe, új séróval, bejön, megkajál, aztán ő is birtokba veszi a „táncparkettet”. :) A végén meg Miki bemutatja tánctehetségét is, fantasztikus miket tud! :) Egyszercsak vége...lekapcsolják a zenét, megyünk felfelé a szobába, Joe mesél a vizitúrájáról, kis kakukkocskánkat visszakísérjük, visszamegyünk, megfürdünk a sötétben, aztán lefekszünk...és ismét mosolyogva elalszunk. Emese kicsit rosszul van, vagy inkább túl jól? :) Nem is tom...de reggelre mindeki kipiheni magát, még a kis kakukk is elalszik és a 7 helyett most szerencsére csak 8-kor jön ébreszteni minket. :)

Reggeli, egy utolsó séta a partra, csomagolni kell, 13:25-kor megy a vonatunk az állomásról. Becuccolunk Zoltán kocsijába, ebéd után majd kivisz minket...megyünk ebédelni, de már menni kell, elbúcsúzunk mindekitől...Ms és az ő nagyobbik macskája..:)..sebaj péntekre meglesz az új CD! ”Szalonnasütésen nem maradtok?”...Hát még ha tudtuk volna előre...de így sajna ebből kimaradtunk, pedig biztos nagyon jó volt. Mindegy, így is csodás volt a hétvége, főleg szombattól. Zoltán kivitt minket, Györgyit, Adrit és engem az állomásra (Emesét meg hazavitte Joe), aztán visszament és asszem nemsokkal utánunk ők (Mókus, anyukája, Csilla és Viki) is elindultak, csak a többiek maradtak szalonnasütésen...

Szóval állunk a Tiszadobi „főpályudvaron” :), várjuk a vonatot, jujj februárban milyen szélviharban kellett ott annál a lerobbant viskónál várnunk és fagyoskodnunk 2 órát a felsővezetékszakadás miatt, miközben sehol egy lélek...egész furcsa volt, hogy most meg dög meleg volt, ragyogó idő, és hulla pontos vonat! :)

És amilyen kalandos volt februárban a hazautunk, most meglepő módon olyan simán ment minden. Ohat-Pusztakócson és Füzesabonyban kellett átszállnunk, de minden ment, mint a karikacsapás! Bár a végén, Füzesabonytól a Keletiig a vonat zsúfolásig teli volt, nem jutott nekünk ülőhely, így két és fél órát állhattunk...volna:) a Keletiig, ha Györgyinek nincs az a jó nagy és puha táskája, amiben nem volt semmi törékeny, illetve a fene tudja mi volt benne, mindenesetre nem bökött.:) Aztán a Keletibe elbúcsúztunk Györgyitől és Adrival rohanás a Délibe. Metrópótlóval+metróval pont koppanásra elértem a Fehérvári vonatot, percre pontosan akkor értem oda, mikorra ki volt írva a vonatom indulása. Adrinak még jegyet kellett volna vennie, ezért ő úgy döntött elmegy villamossal én meg odarohantam a vonathoz. Nagy lélekszakadva, mindenkit fellökdösve felszálltam, leültem. Erre???? Bemondják, hogy 10 perc késéssel indul!!! Jellemző! Na nem tudtam sírjak-e vagy nevessek! :) Mindegy, a lényeg, hogy elértem! Így este 8-ra már otthon is voltam.

Mindent összevetve csodálatos volt a hétvége, az „úúúristeeen!”-ek hétvégéje..:)) és nagyon örülök, hogy ott lehettem Veletek! Nagyon remélem, hogy lesz még Tiszadobon találkozó, és megismételhetjük ezt a felejthetetlen pár napot!

Elnézést kérek azoktól, akiknek egy-két dolog kicsit kínaiul hangzott a beszámolómban, ez most főleg azoknak készült, akik ugyanazt élték át, amit én. Sajnálom, máshogy nem tudom leírni...Ez van.

El kell jönni, ott kell lenni... :)