2006. október 14. - Bp., Duna Pláza, unplugged koncert
"És akit nagyon vártunk, a 2004-es Megasztár legjobb hangja, akinek a nevét nem is én mondom ki, hanem majd inkább a közönség! Tehát a színpadon:" - "Oláááááááááááh Ibolyaaaaaaaaaaaaa!"
A fellépés maga sikeresnek mondható, de sajna több zavaró tényző is volt legalábbis számomra, ezért nem is igazán tudtam most a hatása alá kerülni. Eleve egy óra csúszással kerültek sorra Ibolyáék, ha nem többel. Aztán most csak 5 szám volt a szokásos 8 helyett. Nem volt az Eddig baby, a Nem kell és az Édes méreg. A Hibával kezdtek, de valami extra gyors változattal, sztem túl gyors is volt valahogy. Hmm.. amúgy meg nem jó a Hibával kezdeni.. ez sztem hiba volt. Ezt a jó számot nem szabad rögtön az elején ellőni, ráadásul így ledarálva.. Aztán utána következett a Belső bolygó, Nézz vissza, Ibolyavirág, majd a végén a Magyarország, amit a közönség természetesen ezúttal is Ibolyával énekelt. Ismét hallhattuk harmadik kísérőként Majnik Lacit, aki a gitár mellett szájharmonikázott is időnként. Ami engem személy szerint nagyon zavart, az egy fotós pasas, aki pofátlan módon egyfolytában kiszúrt közülünk egy-egy embert, akinek nekiállt magyarázni, fényképezni, majd mutogatni a fényképeit, és már egyszerűen nem tudtuk lerázni. Na, ő igazán otthon maradhatott volna..
A helyszínen egyébként nagyon sokan voltak, elöl ültek, hátul és oldalt álltak, sok gyerkőc is volt, akik néha-néha felmentek a színpadra. Ibolyáék előadása alatt is felment egy kislány és ott táncikált mellettük. Ari volt. :)
.
.
De nem csak a színpad környéke volt tele, hanem a Pláza 2. és 3. emeletén is körbe álltak, könyököltek ki és onnan fentről nézték a műsort. Ja, majdnem elfelejtettem Anyácska is ott volt (ha jól láttam talán egyik fiával együtt), és Pisti is, na meg persze Gábor a menedzser. A fellépés után Ibolyát lépten nyomon nmegállították a folyosón és körbeállták ki egy autogrammot, ki egy puszit kérve.
.
A rendezvény keretében természetesen más fellépőket is hívtak. Mikor odaértünk épp a United playbeckelt, aztán jött egy olyan együttes akiket én nem ismertem, de egész jók voltak, majd a Fiesta, egy táncoslábú nőcikével :), akiknek végül egy egész tömeget sikerült a színpadra csábítaniuk és ezzel nagyon jó hangulatot teremtettek. Ibolyáék után pedig énekelt még Charlie majd a végén Fenyő Miklós fellépése zárta a rendezvényt. A konci után elmentünk kajálni a felső szintre, ahol csak itt, csak most 10 évvel ezelőtti áron ehettünk Big Mac menüt. Ezután hazafelé vettük utunkat
Ibolya egyébként a koncert végén azzal köszönt el, hogy lehet, hogy mostanában nem nagyon lesz konci, sőt az is lehet, hogy idén ez volt az utolsó, de azért én remélem, hogy nem így lesz, és hallhatjuk még párszor, na meg azt is, hogy lesz megint egy rendes búcsúkoncert, mint tavaly az aszódi. Koncert után még valahol egy pillanatra láttuk Ibolyát, Anyácskát és Gábort hármasban elmélyülten beszélgetni, csak remélni merem, hogy valami ilyesmiről is esett szó köztük..