2010. szeptember 10. - Mosonmagyaróvár, szabadtéri sátoros koncert

Végre nem Old Man's. Végre igazi koncert, melyben már évezredek óta nem volt részünk, s attól tartok nem is lesz. Egyedül a Baby hiányzott, amire ennyire talán még soha nem vártam, cserébe most ezt teszem be nektek a blog zenelejátszójába. Ettől függetlenül felüdülés volt ez a nap, pláne az előzőek után és a következők előtt. Felszabadultságot érezhettem egész nap, saját magamra ismertem, mert éreztem, hogy pontosan ugyanazt jelenti mindannyiunknak ez a találkozás, egymás társasága, és annál jobb érzés nincsen, mint ez a biztonság. Még akkor is ha az embernek a hátsó ülésen minden fékezéskor gondjai vannak a gyomrával. :) Köszi Nektek. Ibolyáéknak pedig ezt a csodálatos szabadtéri nagykoncertet, mely színvonalában számomra magasan verte az összes füstös nyomorgós Old Man's-t. Zalatnay sem tudja miről maradt le.

2010. október 15-én és 16-án Székesfehérváron, az ARÉV Sportcsarnokban ismét láthatjuk az új Aidát (szereposztás egyelőre ismeretlen). A darabból egy profi ízelítő videó összeállítást (gyakorlatilag a darab fő dalából készült videóklipet) és egy werkfilmet (két részletben) tettek közzé az ujaida.net oldalon, a youtube-on megosztva.

Mindhárom videót érdemes megnézni, íme:

2010. július 16. - Székesfehérvár, ARÉV Sportcsarnok - Új AIDA

Röviden... Új Aida - régi érzés. Végre. Teljesen elvarázsolt.
Hosszabban... Talán, később.
Hangfelvétel... Készült, feldolgozás alatt.
Videóizelítő... Készült, feldolgozás alatt.

2010. július 2. - Bp., Margitsziget, Új Aida - Régi Aida

Mivel ahhoz a kisebbséghez tartozom, akik a régi minden szavát és mozzanatát ismerik, én sajnos nem tudtam elvonatkoztatni tőle, ezért nem tudok "szűz” beszámolót írni, csak valamennyire összehasonlítót.
 

Összességében:

Az eredeti Aida érzelemdúsabb és kifejezőbb számomra, mint az új. Kicsit olyan érzés volt, mint az olyan film, amiből szoktak csinálni első részt meg másodikat, és a második is jó, de mégsem egészen annyira, mint az első. Ugyanakkor csodálatos dolog és hálás vagyok, hogy újra életre hívták és így remélhetőleg mégtöbb emberhez eljuthat majd.

Aki nem látta az eredetit, azt valószínűleg elvarázsolja, de aki sokszor látta, azok többsége valahol biztos akaratlanul is a régit keresi majd benne és ez levon az élményből. Én az első felvonásban sokszor a régit kerestem, mert azt annyira szerettem.

Viszont a második felvonásban már kevésbé kerestem, mert a vége, az ítélet, a temetés elég hatásosra, megrázóra sikerült. (Bár abban, hogy ezt így éreztem, valószínű, hogy számomra Béla halála is szerepet játszott, hisz neki szólt utoljára a záró dal tavaly, és soha nem felejtem ahogy a temetésén váratlanul belehasított az a fájdalmas hang a csendbe, hogy „Lépkedünk..” Ez a szöveg már megmarad neki, de a hang most is belehasított felidézve az akkori érzéseket, Aida és Radames pedig utána besétáltak a sírba, és rájuk záródott a fal. Amit ezután Amneris énekelt az is nagyon kifejező volt az új szöveggel is, csakúgy a múzeumi jelenet, amikor összetalálkozik a szerelmesek tekintete az új világban és ismeretlenül is felismerik egymást.)
  

Részletesebben:

Szöveg, próza, dalszöveg:

Negatív:

Nagyon hiányzik a régi szöveg, mind a prózában, mind a dalokban. Ez a mostani nem annyira érzelemdús, sokkal inkább túlmagyarázó. Talán azt mondanám: a kevesebb több volt.

Mit értek ezalatt?

Aki jól ismeri az eredeti szöveget, mint én is, az érzi, hogy ez a változat mennyire a régit próbája körülírni más és főleg több szóval, így kissé olyan mintha az eredeti túlmagyarázása lenne ez.

- Egy rövid példa: Amikor Zoser mondja „mi nem akartuk a fáraó halálát”, itt egy kis hatásszünetet tart, néma csend, és régen utána egyetlen, de annál nyomatékosabb szó következett: „eddig”. Most a mondat maradt ugyanaz, de a hatásszünetet csak szünetnek nevezném, ugyanis utána a hatás elmaradt, mert a kifejező és rövid „eddig” helyett ezúttal azt mondta hogy: „de most már igen”.

- Egy másik példa: A végén mikor bemennek a sírba Aida így szólt régen: „ijesztően sötét..” Most azt mondja: „ijesztően sötét van itt”

Ezek most csak light-osabb példák voltak, ennél ezerszer nyakatekertebbek hangzottak el, folyamatosan, csak azokat nem tudnám szó szerint idézni.

Ezért én nem azt mondom, mint Ági, hogy az új próza kifejezőbb és érthetőbb, mint a régi, hanem sokkal inkább túlmagyarázott. Ezzel a gond csak annyi, hogy sajnos azt váltja ki, hogy az emberek agyára, tudatára hat inkább, így a mondanivaló az ember agyához jut el közvetlenül, és azzal fogja fel az eseményeket. A kevesebb szöveg pedig az érzelemre hatott inkább, tehát a régiben a nézőnek volt mit továbbérezni, a lélekhez jutott el előbb ezáltal, és csak utána azon keresztül az agyhoz, mert nem volt minden annyira szájbarágva. Szerintem talán ezért érzem én kevésbé érzelemdúsnak.

A dalokkal is hasonló a helyzet, sok helyen több szótag jutott oda ahova eddig egy és ez furcsábbá tette még annál is, mintha csak a szöveg lett volna más. De összességében a dalszövegek nem annyira kifejezőek, mint a régi. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a legtöbb dalban azért volt majdnem mindig 2-3 sor, ami tetszett. (Én arra mondom hogy tetszik, ami kifejező, megérint, hat rám. A régi minden dalának minden egyes sorával így voltam..)


Pozitív:

Több humor került a prózába. Pl. miután Radames odaajándékozza a Núbiaiaknak mindenét, majd végre együtt töltenek egy éjszakát Aidával, reggel megkérdi Radames: „Fázol?” Erre Aida: „Azért pár takarót meghagyhattál volna..” Ez a párbeszéd abszolút nem volt a régiben. És elhangzott még pár hasonló újdonság, főleg a humor terén, ami szerintem jót tett a darabnak, és a közönség is mindig vette a humort.
 

A rendezés:

A rendezéssel kapcsolatban is történt negatív és pozitív változás is számomra. (Persze volt olyan jelenet, ami egy az egyben a régi maradt.) Némely jelenet kevésbé hatásosan lett megoldva mint eddig, némely pedig még hatásosabbra sikerült, mint a régi.

Pár negatív példa:

- llyen például a vége felé amikor menekülni akarnak és meghal Mereb, illetve utána Radames és Zoser párbeszéde az apa és fia közti különbségről. A régiben Mereb konkrétan Aidáért halt meg, elé ugrott a parton, hogy a testével védje és kardot rántva harcolni próbáljon ő, aki nem is ért a kardhoz. Itt meg valami gagyi módon mint az iskolai tornaórán mikor a bordásfalon át kell fordulni szinte odatette magát lelógva a lépcsőről fegyvertelenül, hogy szúrjatok hasba, miközben Aida már jóval odébb a hajóban volt. Azaz inkább itt nagy jóindulattal is csak a figyelmet próbálta elterelni, ezért számomra ez kevésbé volt hatásos, mint a régi, ahol a testével védte. Arról nem is beszélve hogy ennél a jelenetnél kár volt azt a lépcsőt úgy fordítani hogy a közönség bal fele a jelent felét ne lássa.

- Vagy: Az elején mikor Aidát elfogják és ő majdnem elvágja az egyik egyiptomi torkát. Na ez eddig feljebb, látható helyen történt, mostmeg a hajó aljában az evezősfiúk mögött, így nem látszott olyan jól, csak félig, pedig ez egy elég fontos pillanat.

- Vagy: Radames levelénél szerintem túl sokat tartózkodott ott Radames, így nem biztos hogy mindenki számára érthető volt, hogy egy levél olvasása zajlik, régen a dal első fele alatt Radamesnek csak a hangja volt hallható, míg Aida tartotta maga előtt a papírt.

A pozitívra is mondok pár példát:

- Amikor Aidáért jönnek a katonák, mert Zoser kiadta a parancsot, hogy öljék meg, előbb megölnek egy ártatlan núbiai lányt, majd eddig úgy volt, hogy mégegy ártatlant kapnak kés alá, amikor is Nehebka nem bírja ezt nézni és azt hazudja ő Aida, hogy ne folytassák a társai gyilkolászását. Most pedig az első ártatlan áldozat után a következő akit megfogtak épp Aida lett volna, Nehebka ekkor szólt közbe, hogy hazugságával megvédje konkrétan a hercegnője életét. Ez így hatásosabb lett, mint a régi, pedig már az is elég hatásos volt. Számomra ez a jelenet tarolt. Mellesleg itt Bianka istenien alakította az ártatlan núbiai lány halálát, még sosem láttam ennyire valósághűnek ezt a részt.
 

- Vagy: Amikor kiderül az árulás és az ítéletre várnak, egy katona ellöki Aidát, Amneris pedig megvédi. Eddig csak szavakkal állt mellé és fejezte ki tiszteletét Aida iránt, a kezével csak intett a katonának aki ellökte Aidát, hogy segítse fel. Most pedig Amneris saját maga, saját kezével segítette fel, ez még közvetlenebbé tette a két hercegnő közti kontaktust.

- Amit még pozitívumként kiemelnék a rendezésben az Aida és Radames szerelme, ugyanis sokkal több bensőséges mozdulatot, gesztust láthattunk köztük, illetve az a bizonyos éjszaka a lassan távolodó fáklyákkal is bensőségesebbnek hatott és többet mesélt a néző számára. 

A táncos koreográfia, díszlet, vetítővászon:

Eddig is nagyszerű volt és most is. Azaz ha volt is benne változás, nem volt érezhető, mert ugyanannyira látványos, kifejező, és jó, mint a régi. Csakúgy a díszlet, és a vetítővászon képsorai.
 

Jelmez:

A főbb szereplők közül leginkább Ibolya ruháiban volt szembetűnő a változás. A fehérből tetszett nekem a régi kosztüm, de ez a fehér farmer-póló sem rossz. A núbiai ruha, amiben elfogták egyértelműen gyengébb, mint a régi, mert ha közelről nézzük látszanak a tetkói, ami nem annyira illik oda. A régi ruhának ujja volt, ez ujjatlan, és az a rózsaszín dolog ott alul kicsit furcsa. A vörös egyiptomi ruha viszont sokkal szebb mint a régi volt, emellett szerintem ”magasítja” is Ibolyát. Nameg azért hozzá tartozik, hogy Ibolya sokat fogyott is mióta legutoljára Aidaként láthattuk. A többi szereplő ruhájánál is volt itt-ott kisebb változás, de összességében egyik sem volt kiugróan jobb vagy rosszabb mint eddig. Amneris szőke parókája a bálon pedig egy új színfolt.
 

Színészek, ének:

- Ibolya rendkívül rekedt volt, még sosem hallottam ilyennek az Aidában. (Remélem a sok énekpróba volt a rekedtség oka, nem a sok cigi.) Beszédben rendben volt, csak énekben rekedt el és ott is leginkább a magas hangok estek nehezére. A dalok végén kitartott hangok szinte egyik dalban sem jöttek össze, mert előbb elrekedt a hangja mintsem tartani tudta volna olyan hosszúságig, hogy a kellő hatást kifejtse. Pedig ugye a legtöbb dal ilyennel végződik, és az az utolsó kitartott hang teszi fel egy dalra a koronát. Ezektől eltekintve viszont borzongatóan énekelt, a Könnyű első fele még az új szöveggel is megrázó volt, Ibolya előadásának köszönhetően. A játéka nekem ugyanúgy tetszett most is, Aida volt, a szerelmes és népének reményt adó hercegnő kívül-belül. Bár az új szövegtől olykor nehéz volt elvonatkoztatnom a játékot, s a legtöbb színésznél ezzel így voltam.
 

- Az új Radames, Szerényi László jó színész, jól játszik, a hangja is szép. A probléma szerintem az, hogy hasonló a hangfekvésük Ibolyáéval vagy nem is tudom miben hasonló, de az eredmény az, hogy mikor együtt énekelnek, akkor Ibolya szinte nem is hallatszik, annyira összevegyül a hangjuk. Ebből a szempontból Szomor volt az ideális Radames a mi Aidánkhoz, vele nagyon szépen szólt, de még Feke Pál is jobban passzolt Ibolyához hangban, mint Szerényi László. Külsőre viszont tökéletesek együtt, igazi egyiptomi hadvezér, és igazi núbiai hercegnő.
 

- Xantus Barbara eddig is kiválóan alakította az elkényeztetett hercegnőből, határozott és bölcs urakodóvá érett karaktert. Most is hozta a tőle megszokott színvonalat. Csizmadia Ildikó Nehebka szerepében szintén.
 

- Gulyás Hermann Sándor remek színész és remek hangi adottságai vannak, Mereb szerepe pedig teljesen neki való. Talán nála tudtam legkönnyebben elvonatkoztatni a szövegváltozástól a játékát. Ez szerintem profizmusra utal.
 

- Kálloy Molnár Péter nem volt rossz, de régen jobban tetszett, mert most nála értettem legkevésbé a szöveget az énekben. Figyelnie kellene jobban, hogy a beleélés és játék ne menjen a kiejtés rovására.
 

- Általánosan is elmondhatom, hogy a dalszöveget nem is mindenhol lehetett érteni, a sok-sok szótag egy része volt mikor elveszett, bár lehet, hogy nem minden esetben a kiejtés a ludas, lehet, hogy néhol a hangosítás nem volt megfelelő és a zene volt esetleg több, mint az ének, vagy az akkusztika miatt, ezt sajnos nem tudom megítélni, csak azt tudom, hogy nem minden szót hallottam ki, pedig az új szöveg miatt nagyon próbáltam hegyezni a fülemet.

- Azt is elmondhatom általánosságban, hogy mindegyik résztvevő megtett mindent, hogy a legjobbat próbálja kihozni magából és a maximumot nyújtsa a közönségnek.
 

Siker, fogadtatás:

A dalok után visszafogottan tapsoltak, a humoron nevettek. A végén tapsoltak. Aztán a szokásos ráadás, aközben és utána is tapsoltak. Innen-onnan huhogások is hallatszottak, főleg Radames és Aida meghajlásánál. Szinte teltház volt. Páran már rögtön a végén taps közben elhagyták a nézőteret és hazaindultak.

Azért.. én emlékszem még félórás álló vastapsokra régről.., emlékszem Xantus Barbara szemében megcsillanó könnyre a sokadszori visszatapsoláskor régről.., és emlékszem a magasba emelt Ibolya mosolyára az egyik dala után nem szűnő és vastapssá alakuló elismerés közben régről..

Emlékszem a teltházakra, a jegyekért folyó küzdelemre régről. Most látom a jegyeladásnál az alig félházat az első fehérvári bemutatókra amíg már csak 3-4-5 nap van hátra, látom a későbbi fehérvári előadásokra az alig harmadházat, amíg 10-11-12 nap van hátra. És reménykedem.

Fehérváron is megnézem (zük) 16-án. Most hogy a Margitszigeten láttam, már tudom mire számítsak, arra készülök, és így valószínűleg jobban fog tetszeni, mert már kevésbé fogom keresni benne a régit és jobban oda tudok figyelni majd az újra, így talán jobban sikerül majd magával ragadnia a második alkalommal.

Most a blogom zenelejátszójába pár Aida-dal karaoke változatát tettem fel direkt, szerintem aki tervezi megnézni a régi után az újat, semmiképp ne hallgassa a régi dalszöveggel addig, inkább csak így szöveg nélkül a zenét. 
 

Ja igen, adtak ingyen CD-t amin képek és egy werkfilm található a próbákról. Meg minden a darabról, ami az ujaida.net menüpontjaiban is olvasható. A werkfilmet nagyon élvezetes volt végignézni, jó volt látni a szereplők igyekezetét és a csapat összetartását, ahogy a produkcióért és a közönségért dolgoztak. Köszönet érte!

2010. június 26. - Bp., Kapcsolat koncert, Rod Stewart és a Megasztárok

(Együtt mentünk: Györgyi, Mókus, Wpetya, valamint Joe és két barátnője. Mi négyen a kordonon belülről figyeltük a koncertet, Joe-ék pedig kívül maradtak inkább. Közben találkoztunk Lucával és Edussal is.)

A Kapcsolat koncerten Rod Stewarthoz képest a Megások elég kicsik voltak, és elég szürkék. Mármint a produkció a produkcióhoz képest (értsd: nem hangi adottságban, hanem minden egyébben – színpadi jelenlétben, felkészültségben, szervezettségben, látványban, hangosításban, közönséghez való viszonyban, zenekarral való kommunikációban, stb.) Sajnos túl nagy volt a kontraszt.

Ami Ibolyát illeti, elég furcsa volt, hogy a Megások koncertje egy órás, őt ebből kb. az 55. percig nem is hallottuk, míg a többi négy énekest (Tóth Gabi, Caramel, Gáspár Laci, Király Viktor) már három-négy dal erejéig is (egymást többször váltva és valamiért elég bizonytalanul felkonferálva, hogy mikor ki is következik). Jó, hogy a legjobbat hagyjuk a végére, de ez még így sem tűnt egy előre megszervezett dolognak, ugyanis a köztudatban Ibolya azért ennyivel nem ”nagyobb” a többieknél. Sokkal inkább olyannak tűnt, mintha Ibolya csak akkor érkezett volna meg, persze ezt valszeg már nem tudjuk meg.

Ibolya csak egy dalt énekelt, viszont kiemelném, hogy Caramel Lélekdonorja mellett ő volt az egyetlen, aki saját és egyben magyar dallal érkezett. Természetesen a Babyt hallhattuk az új lemezről. A női himnusz ekkora tömeg előtt nagyon nagyot üthetett - volna. Ezt a pocsék hangosításon kívül az a 30-40 db óriás (2 méter átmérőjű) rózsaszín pattogó gömb akadályozta, amit épp Ibolya várva-várt színpadra lépése előtt nem sokkal zúdítottak a kordonon belüli közönségre. Gondolom hangulatfokozónak szánták, hogy az emberek élvezzék, hogy tömegesen gyerekként lökdöshetik a nagy lufikat, mikor épp a fejükre készül esni. Csak azt nem vették figyelembe, hogy ha ennyit egyszerre odaeresztenek, akkor nem lesz ember, aki egyáltalán látná a színpadot, de főleg oda tudna figyelni arra ami ott történik, arra aki ott énekel, arra amit énekel, és ne azzal foglalkozna, hogy hogyan hárítsa el az épp ráesni készülő gömböket. Ez nagyon jó lett volna akkor, mikor pl. a Megások és Rod közötti hosszú szünetben halálra untuk magunkat a nagy semmiben, akkor valóban kitűnő szórakozató és hangulatfokozó játékként szolgált volna. Nade előadás alatt? A szervezők nem tisztelték meg a mi Megásainkat, az már biztos.

Mivel már 19 óra elmúlt, nyilvánvalónak tűnt, hogy Ibolya nem fog többet énekelni ennyire a végén, még egy – szerintem rögtönzött – duettre volt idő Tóth Gabival, az Elfelejtett szót énekelték, melyet külön-külön is szoktak saját koncertjeiken, a szöveget mégsem sikerült megtanulni a Kapcsolat koncertre, ahol több százezer ember előtt szerepeltek. A két műsorvezető, Abaházi Csaba és Vágó Piros a végén behívta az összes Megást egy meghajlás erejéig. Én naívan vártam volna egy közös dalt, azt hittem azért szólítják be őket, az ugyanis adta volna magát a végére. Így viszont kb. annyira befejezetlennek tűnt a produkció, mint amennyire színvonalasnak.
 

A Rod Stewart produkcióról ennek ellenkezőjét tudom elmondani. Minden a helyén, pontos szervezettség, tökéletes hangosítás, profi csapat, nagyszerű zenészek, felkészült énekes, kiváló vokalisták, közvetlenség és figyelem a közönség és egymás felé, elképesztő látvány, minden mindennel összhangban.

Az énekesekről, zenészekről sugárzott a zene szeretete, hogy mennyire élvezik amit csinálnak, s magukat adva ezt ragasztották át a közönségre. A produkció szereplői betöltötték a színpadot, az egyes daloknál cserélődött, hogy ki hol helyezkedik el. A piros ruhás vokalista lányok, a piros ruhás trombitás-, szaxofonos-, és hegedűs lány, és a fekete ruhás gitáros fiúk dalról dalra vándoroltak a színpadon, ahogy maga az énekes is. Rod különösen figyelt rá, hogy a nagyszínpad minden szegletét bejárja, mindenki felé énekeljen, hogy a több százezer ember mindegyike úgy érezze, hogy neki szól a koncert. Jó ötlet volt a futballabdák bedobálása és berúgdosása a közönségbe, egy a Foci VB-hez kapcsolódó dal közben. Itt is látszott, hogy mindenfelé adott labdát - közelre, távolra, jobbra, balra, középre, mindenfelé egyformán.
 

Zenészei profik egytől-egyig, és érdekes az egész csapat összeállítása így, hogy a női tagok majdnem többségben vannak. A három vokalista lány pedig óriási hanggal megáldott, szép és lelkes, kellemes jelenségek (három különböző karakter). Egyébként rájöttem, hogy a háttérénekes és a vokalista nem egy és ugyanaz. Nos, ők nem háttérénekesek voltak. Ráadásul mindegyikük kapott lehetőséget, hogy egyedül is bemutatkozzon, ne csak vokalistaként, ahogy a zenészek mindegyike is kapott kiemelkedő szerepet egy-egy dalban. Mindegyikük más dalban dominált, így a résztvevőket nem egy dal alatt mutatta be Rod, hanem azután a szám után vagy alatt, amiben az illető szólózott. Így egy-egy tag sokkal nagyobb figyelmet kaphatott. Igazi csapatot alkottak, nem csupán Rod Stewartot láthattuk, annál sokkal többet. Azt is tökéletesen megszervezték, hogy ki mikor pihen, kinek miben kell szerepelni, azaz a dalok sorrendjét úgy állították össze, hogy senki ne legyen fáradt ahhoz, hogy 100 százaléknál kevesebbet nyújtson a közönségnek.

Rod háromszor átöltözött az előadás alatt, és az Aktívban mutatták utólag, hogy a séróját maga lövi be mindig, sminket nem visel, ezen kívül nyújtani szokott előadás előtt, meg bemelegíteni, tehát nem csak úgy nagy öregesen kiáll, aztán ahogy esik úgy puffan. Ennek aztán a színpadon meg is lett az eredménye: úgy tekerte a csípőjét végig, mint egy huszonéves, pedig éveinek száma már hatvan és hetven között félúton jár.

Látványban sem volt hiány, eleve Rod három féle (sárga-fekete, talpig rózsaszín, piros-fekete) öltözéke, és a piros ruhás lányok messziről is vonzották a szemet. Három óriáskivetítőn pedig közelebbről is követhettük a zenészek munkáját, a lelkes arcokat, a magávalragadó mozdulatokat, és a színpadi eseményeket. A hátsó fal teljes terjedelmében óriás vetítővászonként funkcionált, melyen a dalokhoz passzoló, illetve a dalok tartalmáról mesélő képsorokat láthattunk egész koncert alatt.
 

És hogy a műsor ezen az estén valóban a magyar közönségnek szólt, ez az egyik dal (a kedvencem tőle: Rhythm of my heart) végén kirajzolódó magyar zászló színeiből is kiderült. Azt gondolom ez egy olyan szép gesztus volt tőlük, mely méltóvá tette a nevéhez a rendezvényt: Kapcsolat koncert.

Ibolya részét felvettem, fényképezővel tehát elég rossz minőségben, de most mégsem amiatt nem teszem fel, hanem azért, mert egyszerűen nem volt méltó Ibolya tehetségéhez a szervezők nagy gömbös ötletének eredménye, és ezt épp elég volt ott átélni. Aki lemaradt róla, az meg örülhet. A Rod Stewart koncertről is csináltam pár felvételt, azt viszont valóban a minőség miatt nem teszem fel, mert egyáltalán nem tükrözi azt, amiben ott élőben részünk volt. Aki lemaradt róla, sajnálhatja.

A szervezőkről semmi jót nem tudok elmondani. Eleve az az óriásgömbös dolog.. de amúgyis.., borzalmas fejetlenség uralkodott, a koncert utáni hangulatot is majdnem sikerült elrontaniuk pl. az előzőleg elvett esernyők miatt. Ez egy külön történet, amin csak röhögni lehet, ha valaki nem volt ott és elolvassa. Aki ott volt, annak meg inkább már majdnem sírnia kellett.

Mikor odaértük, észrevettük, hogy a színpad párszáz méteres körzetében kordont húztak, azon belülre is be lehetett menni ingyen, de csak úgy hogy átkutatták az embert, mert nem szabadott bevinni palackos üveget, és esernyőt meg hasonló életveszélyes dolgokat. Így sajnos a kedvenc üvegemtől kénytelen voltam megválni, s én hülye esernyőt is vittem, hiába összecsukható, ugye azzal is nyilván halálos sebeket tudok okozni, ha elszáll az agyam, tehát muszáj volt elvenni tőlem. Na jó, ezt még tudomásul is veszem, mert minden nagyobb koncerten ezt csinálják. Nade a módja..

Először beletettük egy szatyorba az esernyőinket, meg az innivalóinkat, hogy majd így egyben leadjuk, mivel mi négyen együtt voltunk (Györgyi, Mókus, Wpetya, én). Ááááá, hát azt nem szabad, szatyrot nem szabad leadni nekik, csak és kizárólag esernyőt úgy naturba egyenként, (az italokat meg persze el lehet dobni). Én megkérdeztem miért nem lehet szatyorba tenni azokét akik együtt vannak, hisz így a visszavétele is gyorsabb és egyszerűbb lenne. Erre a - nem valami kielégítőnek nevezhető - válasz ez volt: „Nem lehet”.

Hát végülis miért is csináljunk valamit egyszerűen és logikusan, ha lehet bonyolultan és fejetlenül is, nem?

Az esernyőket nagy ötletesen úgy vették el, hogy mindenki kapott egy sorszámot, mondván ezzel a végén vissza lehet majd kapni kifelémenet. Háromféle cetlire írtak számokat, fehérre, kékre és pirosra. Mindenből kettő volt, így az egyiket odaadták az embernek, a másikat meg beletették az ernyőjébe. (Enyém volt a kék 90.) Ez teljesen logikus lett volna, így bele is nyugodtam végül. Csakhogy, a koncert végén szembesültünk vele, hogy az ”okos” szervezők, nemhogy szám szerint nem sorban tették el az ernyőket, de még a háromféle szín szerint sem. Össze voltak hányva vegyesen több mély dobozban. Most őszintén, szerintetek így mi értelme volt beszámozni? Mert így aztán az ember mutogathatta, hogy én a kék 90-est kérem tessék itt a cetlim, halvány lila gőzük nem volt, hogy a több száz ernyő közül egyáltalán merre keressék. Ja és ugye akkorra már tök sötét volt. Kezdetben egy ember tartott egy elemlámpát egy - mondom egyetlenegy! - másiknak, aki nyitogatta az ernyőket, hogy ugye meg tudják nézni melyik hányas, ugyanis a cetlit csak akkor látta, ha felhúzta az ernyőt, hisz teljesen a belsejébe tették a cetlit előzőleg.

Később még két biztonsági őr beszállt a nagy munkába, de nem sokkal gyorsult meg a folyamat. Arra ugyanis nem jöttek rá még akkor sem, hogy ha kinyitnak egy ernyőt és meglátják a számát, akkor azt jó hangosan be lehetne ordítani, hogy jelentkezhessen érte a tulajdonosa. Nem. Ők követték azt, hogy valaki odanyújtotta a cetlijét, majd elkezdték kereseni azt az egyet. Hiába nyitottak ki közben 50-et, megnézve a számát, hogy nem az-e az illetőé, azokat a számokat hangosan bemondani már luxus lett volna. Mi adtuk ott a tippeket, de nem nagyon hallgattak a heringként összepréselődő, esernyőjükre türelmetlenül várakozó, egyébként logikusan gondolkozó, halandó emberekre.

Mondhatjuk, hogy több mint egy órája álltam ott, addig kb. 15 esernyő talált gazdára és akkor lehet hogy sokat mondtam. Hiába furakodtam be előre, az első sorban lobogtathattam a cetlimet, mereszthettem a szememet, hátha magamtól is meglátom a sajátomat és odaadják ha rámutatok, de sajnos nem sikerült megpillanatani, mert a dobozok mélyére nem látok, a felszínen pedig nem véltem felfedezni az enyémet a sötétben, mindezt ugye a kerítés mögül. A reggelig tartó várakozástól, vagy az esernyőmről való lemondásról valszeg Rod Stewart csapata mentett meg. Ugyanis odajött az egyik embere és angolul arra kérte az esernyőt keresgető okos gárdát, hogy menjenek odébb, mert ők szeretnének kijárni a kamionokkal. Mert hát ugye mondanom sem kell ők már rég összepakolták Rod minden pereputtyát, az egész felszerelést, látványt, színpadot, az összes cuccot, és indultak volna tovább Bécsbe, míg ezek kiosztottak 15 esernyőt a több százból.

Na, az esernyős gárda kiparancsolt minket a Hősök tere felé a kerítésen kívülre, hogy Rodék kiférjenek, és mondták, hogy majd odaviszik az esernyős dobozokat is és ott folytatjuk. Kijjebb mentem, már semmi reményt nem láttam, aztán jött az egyik biztonsági őr a kezében az egyik dobozzal, végre nem volt köztünk kerítés, odaszaladtam, persze nem csak én, hanem az ideges tömeg egy része, aki észrevette. Mostmeg nem volt elemlámpa, mert a lámpás csávó még nem ért oda, az emberek meg a sötétben próbálták nézegetni az ernyőket. Ekkor eszembe jutott, hogy nálam van egy elemlámpás öngyújtó (köszi MS :)). Odavilágítottam egy pillanatra, s láss csodát egyből megláttam egy olyan ernyőt, mint az enyém. Nem kérdezve az őrt és senkit, gyorsan kikaptam a dobozból, hiába szólt rám az őr, lassú volt, mert arrébb futottam vele. Kinyitottam a biztonság kedvéért, természetesen egyezett a kék 90-es, ezt távolról odakiáltottam neki, sőt lobogtattam is a két cetlit a sötétben, amit nyilván látott, és már ott sem voltam. Szerintem a többiek reggelig ott várhattak, vagy lemondtak arról, hogy visszakapják a sajátjukat, így becslésem szerint a szervezők a koncert után fejenként legalább 30-40 esernyővel lehettek gazdagabbak.)
 

Fotók: Szilvert, zene.hu, partyphoto.hu

(magyar fordítás itt: http://www.ingyen-angol.hu/dalszovegek.rhythmofmyheart.phtml)

2010. június 2., 16 óra - Fehérvár, VOK Színházterem, Új AIDA Sajtótájékoztató

A májusi budapesti sajtótájékoztató után, június 2-án az Aida Otthonában, Székesfehérváron is sajtótájékoztatót tartott a társulat a Videoton Oktatási Központ (VOK) színháztermében.

Sokan érkeztek tegnap a sajtótájékoztatóra, szinte az egész terem megtelt, de azt hiszem nem a sajtósok voltak többségben, inkább protokoll. A Fehérvár TV ott volt az első felében, illetve néhány fotós és több olyan aki jegyzetelt papírra. Amíg gyűltünk, a hangfalakból Aida-zene szólt (csak alapok, szöveg nélkül), miközben egy kivetítőn az előadásról és szereplőkről készült fényképek váltották egymást.

Aztán elkezdődött. Egy látványos hastáncbemutató után, Kizner Mónika az Aida fősajtósa felkonferálta Sinkó Ottót, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatóját, aki az új Aida fő támogatója. Majd Szurdi Miklós mondott beszédet, végül négy dal hangzott el az új szövegekkel. Elsőként Gerner Csaba Zoser miniszterként, majd Xantus Barbara Amneris hercegnőkét, Ibolya és Szerényi László pedig Aida és Radames két duettjével érkezett a színpadra.

Az új Radames: Szerényi László. És az örök Aida: Oláh Ibolya. (fotó: ujaida.hu)

Az új szöveghez egyelőre egy kis puskát ragasztottak fel a színpadra a színészeknek, de ezt nem is titkolták, hisz teljesen természetes, hogy nehéz átállni a régi megszokottról az újra, s ennek tökéletesítéséhez kell még egy hónap. Hiába nehezítette meg a dolgukat az előző szövegíró azzal, hogy nem járult hozzá, hogy továbbra is felhasználják az ő szövegeit, ez nem fog kifogni rajtuk. A közönség soraiban ült még a másik Aida Mahó Andrea, aztán Mereb, azaz Gulyás Hermann Sándor, valamint Aida apja Amonasro vagyis Quintus Konrád. Ezen kívül a koreográfusok és a zenekar vezetője. Egy-egy meghajlás erejéig őket is bemutatta Szurdi Miklós. Feke Pál a nyár folyamán nem lesz látható Radamesként elfoglaltságai miatt, de utána csatlakozik a társulathoz.

Felemelő érzés volt újra hallani egy kis Aidát közvetlen közelről. A szöveg miatt újdonságkét is hatott, de emellett mégis valahol belül előjött az a régi csodálatos érzés, amit most nem tudok részletezni, mert nem is lehet, de tudom, hogy mindenki érti mire gondolok, aki egyszer is megnézte már a darabot.

Aida előadás (fotó: Gulyás Buda).

A beszédekből az érződött ki, hogy ez a régi-új társulat nagyon szereti az Aidát, a szívük csücske, nagyon szeretik játszani, és nagyon bíznak abban, hogy sikerül újra eljuttatni minél több emberhez. Ehhez a jelenlévők segítségét kérték, mindenki vigye a hírét, minél többen tudjanak róla, hogy minél több városban legyen lehetőségük bemutatni. Az első előadás Budapesten a Margitszigeten lesz, utána pedig még júliusban hat előadás az Aida otthonában, Székesfehérváron. (Az "istállóban" (cirkusz) csak a próbák zajlanak.) Utána szeretnének az ország több pontjára eljutni. Erről konkrétumok még nincsenek, de az biztos, hogy ősztől országjárásba kezdenek és mindenhova elmennek, ahol szívesen látják őket. Új Aida CD sem szerepel egyelőre a közeli terveik közt, - ahogy Xantus Barbara mondta, az majd egy következő lépcsőfok lesz -, hisz most újból végig kell járni az utat, aminek még csak az elején tartanak. Egyelőre egy promóra szánt DVD-t szeretnének készíteni, tehát nem az előadásról, hanem egy amolyan „Így készült” témájú DVD-t, nem a boltokba, hanem figyelemfelhívás és népszerűsítés céljából, hisz az első és legfontosabb lépcsőfok ez. Utána jöhet a többi, aminek a végén akár megszülethet még a várva várt Aida előadás DVD is a boltok polcain. További szponzorokat is keresnek, minden segítség jól jön a továbblépéshez, de olyan lelkesedéssel beszéltek és olyan hittel, hogy nyilvánvaló: előttük nem létezik legyőzhetetlen akadály. Miért? Mert az Aida jó. Magáért beszél, és aki megnézi, meghallgatja azt elvarázsolja. Köszönhető ez a készítőknek, a közreműködőknek, a színészeknek, és a rendezőnek.

A főbb szereplők a budapesti sajtótájékoztatón (fotó: fehervar.net)
Kálloy-Molnár Péter, Oláh Ibolya, Szerényi László, Xantus Barbara, Gerner Csaba, Gulyás Hermann Sándor, Quintus Konrád

(Én a sajtótájékoztatón nem fényképeztem, gondoltam képek úgyis lesznek a neten (és mint látszik vannak is), hanem videóztam, mint múltkor a lemeznél. Felvettem az egészet, mégis a végén anyag nélkül jöttem haza. Miért? Mert a végén Szurdi Miklós odajött hozzám és elkérte a felvételemet, mivel aki nekik felvette volna nem tudott eljönni, és szeretnének egy kisfilmet készíteni a honlapjukra meg ide-oda, amibe a fehérvári sajtótájékoztatóból is bevágnának képkockákat. Tehát odaadtam a kamera kiskazettáját. Persze hamarosan visszakapom. Így legalább telszámot meg e-mailt cserétünk az Aida fősajtósával, meg minket is felvett a sajtós listára, azaz, bármi sajtó anyag lesz vagy rendezvény, arról elvileg ugyanúgy értesülni fogunk, mint a sajtó képviselői.)

Érdemes ellátogatni az új Aida honlapjára a darabbal, a szereplőkkel, és az előadásokkal kapcsolatos részletekért: http://ujaida.net

Honlapverseny - GYŐZTES az OIRO & Oláh Ibolya Múzeum!

A zene.hu honlapversenyén, melyen honlapunk is elindult - közel 40 másik jelentkező mellett - két kategóriában hirdettek győztest. Az egyik a Legnépszerűbb rajongói oldal, melyre a zene.hu olvasói szavazhattak, itt a 6. helyen végzett oldalunk.

A másik kategória a Legjobb rajongói oldal, melynek kiválasztásában szakmai zsűri hozta meg a döntést különböző fontos szempontokat figyelembe véve és mérlegelve.
Végül a mi honlapunkat, az OIRO & Oláh Ibolya Múzeumot találta legméltóbbnak erre a címre. Köszönjük!

A zene.hu cikke és értékelése, véleménye honlapunkról:

A legjobb rajongói oldal: a zene.hu szakértői szerint

Természetesen ez a vélemény nem a tieteket tükrözi, hanem a zene.hu szakértői stábjáét, akik alaposan és gondosan végignézték az összes indulót és úgy választották ki a nekik legjobban tetszőt, hogy minden általuk támasztott elvárásnak megfeleljenek.

1. Név és forma: Mozaikszóról van szó, így könnyen értelmezhető és megjegyezhető. Első ránézésre is látszik, hogy egy mindig frissülő, kellemes színválasztású lapról van szó, ami rögtön elárulja, hogy ki is az az előadó, akinek szentelték a tartalmat.

2. Stílus és elrendezés: Az OIRO-ról sugárzik a mindennapos munka, az, hogy aki készíti, nem csak hobbinak, hanem küldetésnek is tekinti a gondozást. Külön kiemelendő, hogy roppant logikus a felépítése, könnyen megtalálhatóak rajta az információk. Nincs túlzsúfolva képekkel, ami szintén dicséretes, a minőség került előtérbe s nem a mennyiség.

3. Menürendszer: Gondosan összeválogatott felsorolásról és rendszerezésről van szó, amely egymás alá helyezkedve el áttekinthető. Csak végig kell futtatni a szemet rajta és máris megvan az a pont, amelyet kerestünk. A egymás után következő menük sorrendje is jól eltalált, nem kusza, képviseli az általunk elvárt ésszerűségi sorrendet.

4. Regisztráció: A regisztrációs folyamat nem bonyolult, mindenki számára könnyen követhető s egy igazi rajongó számára nyilvánvaló, hogy nem csak vendégként szerepel az lapon.

5. Tartalom: Minden, amit érdemes tudni Ibolyáról, vagy ami valaha is fellelhető volt róla. Az információk frissek és naprakészek, mellettük viszont megtalálhatóak az archív tartalmak is, amellyel kiegészülve egy egész kis adatbázist nyerhetünk.

6. Szavazás: Nagyon fontosnak tartjuk, hogy egy oldal fenntartsa az olvasói lelkesedést, amelyre a szavazások nagyon is alkalmasak. Az OIRO is alkalmazza, amelyet örömmel fogadtunk.

7. Kereső funkció: Amellett, hogy az oldal logikus és könnyen megtalálható rajta minden, nem árt kiemelni, hogy a szerkesztők még egy keresőt is elhelyeztek a felületen, hogy ezzel még könnyebbé tegyék az eligazodást.

8. Extra: Ami a mi szemünkben leginkább az extrák kategóriába tartozik, az a Hivatalos MP3 Shop, ahol kedvező feltételekkel lehet egy-egy dalt megvásárolni. A másik ilyen, az a könnyű átjutás az Oláh Ibolya Múzeumba. Csak egy kattintás és máris ott vagyunk.

A zene.hu szakértő zsűrije tehát az OIRO-t találta a legszínvonalasabb rajongói oldalnak. Tanácsoljuk minden résztvevőnek, hogy irigység nélkül látogassanak el az Oláh Ibolya Rajongói Oldalra és nézzenek szét: szerintünk valahogy így érdemes oldalba fogni.