2010. június 2., 16 óra - Fehérvár, VOK Színházterem, Új AIDA Sajtótájékoztató

A májusi budapesti sajtótájékoztató után, június 2-án az Aida Otthonában, Székesfehérváron is sajtótájékoztatót tartott a társulat a Videoton Oktatási Központ (VOK) színháztermében.

Sokan érkeztek tegnap a sajtótájékoztatóra, szinte az egész terem megtelt, de azt hiszem nem a sajtósok voltak többségben, inkább protokoll. A Fehérvár TV ott volt az első felében, illetve néhány fotós és több olyan aki jegyzetelt papírra. Amíg gyűltünk, a hangfalakból Aida-zene szólt (csak alapok, szöveg nélkül), miközben egy kivetítőn az előadásról és szereplőkről készült fényképek váltották egymást.

Aztán elkezdődött. Egy látványos hastáncbemutató után, Kizner Mónika az Aida fősajtósa felkonferálta Sinkó Ottót, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatóját, aki az új Aida fő támogatója. Majd Szurdi Miklós mondott beszédet, végül négy dal hangzott el az új szövegekkel. Elsőként Gerner Csaba Zoser miniszterként, majd Xantus Barbara Amneris hercegnőkét, Ibolya és Szerényi László pedig Aida és Radames két duettjével érkezett a színpadra.


Az új Radames: Szerényi László. És az örök Aida: Oláh Ibolya. (fotó: ujaida.hu)

Az új szöveghez egyelőre egy kis puskát ragasztottak fel a színpadra a színészeknek, de ezt nem is titkolták, hisz teljesen természetes, hogy nehéz átállni a régi megszokottról az újra, s ennek tökéletesítéséhez kell még egy hónap. Hiába nehezítette meg a dolgukat az előző szövegíró azzal, hogy nem járult hozzá, hogy továbbra is felhasználják az ő szövegeit, ez nem fog kifogni rajtuk. A közönség soraiban ült még a másik Aida Mahó Andrea, aztán Mereb, azaz Gulyás Hermann Sándor, valamint Aida apja Amonasro vagyis Quintus Konrád. Ezen kívül a koreográfusok és a zenekar vezetője. Egy-egy meghajlás erejéig őket is bemutatta Szurdi Miklós. Feke Pál a nyár folyamán nem lesz látható Radamesként elfoglaltságai miatt, de utána csatlakozik a társulathoz.

Felemelő érzés volt újra hallani egy kis Aidát közvetlen közelről. A szöveg miatt újdonságkét is hatott, de emellett mégis valahol belül előjött az a régi csodálatos érzés, amit most nem tudok részletezni, mert nem is lehet, de tudom, hogy mindenki érti mire gondolok, aki egyszer is megnézte már a darabot.


Aida előadás (fotó: Gulyás Buda).


A beszédekből az érződött ki, hogy ez a régi-új társulat nagyon szereti az Aidát, a szívük csücske, nagyon szeretik játszani, és nagyon bíznak abban, hogy sikerül újra eljuttatni minél több emberhez. Ehhez a jelenlévők segítségét kérték, mindenki vigye a hírét, minél többen tudjanak róla, hogy minél több városban legyen lehetőségük bemutatni. Az első előadás Budapesten a Margitszigeten lesz, utána pedig még júliusban hat előadás az Aida otthonában, Székesfehérváron. (Az "istállóban" (cirkusz) csak a próbák zajlanak.) Utána szeretnének az ország több pontjára eljutni. Erről konkrétumok még nincsenek, de az biztos, hogy ősztől országjárásba kezdenek és mindenhova elmennek, ahol szívesen látják őket. Új Aida CD sem szerepel egyelőre a közeli terveik közt, - ahogy Xantus Barbara mondta, az majd egy következő lépcsőfok lesz -, hisz most újból végig kell járni az utat, aminek még csak az elején tartanak. Egyelőre egy promóra szánt DVD-t szeretnének készíteni, tehát nem az előadásról, hanem egy amolyan „Így készült” témájú DVD-t, nem a boltokba, hanem figyelemfelhívás és népszerűsítés céljából, hisz az első és legfontosabb lépcsőfok ez. Utána jöhet a többi, aminek a végén akár megszülethet még a várva várt Aida előadás DVD is a boltok polcain. További szponzorokat is keresnek, minden segítség jól jön a továbblépéshez, de olyan lelkesedéssel beszéltek és olyan hittel, hogy nyilvánvaló: előttük nem létezik legyőzhetetlen akadály. Miért? Mert az Aida jó. Magáért beszél, és aki megnézi, meghallgatja azt elvarázsolja. Köszönhető ez a készítőknek, a közreműködőknek, a színészeknek, és a rendezőnek.


A főbb szereplők a budapesti sajtótájékoztatón (fotó: fehervar.net)
Kálloy-Molnár Péter, Oláh Ibolya, Szerényi László, Xantus Barbara, Gerner Csaba, Gulyás Hermann Sándor, Quintus Konrád


(Én a sajtótájékoztatón nem fényképeztem, gondoltam képek úgyis lesznek a neten (és mint látszik vannak is), hanem videóztam, mint múltkor a lemeznél. Felvettem az egészet, mégis a végén anyag nélkül jöttem haza. Miért? Mert a végén Szurdi Miklós odajött hozzám és elkérte a felvételemet, mivel aki nekik felvette volna nem tudott eljönni, és szeretnének egy kisfilmet készíteni a honlapjukra meg ide-oda, amibe a fehérvári sajtótájékoztatóból is bevágnának képkockákat. Tehát odaadtam a kamera kiskazettáját. Persze hamarosan visszakapom. Így legalább telszámot meg e-mailt cserétünk az Aida fősajtósával, meg minket is felvett a sajtós listára, azaz, bármi sajtó anyag lesz vagy rendezvény, arról elvileg ugyanúgy értesülni fogunk, mint a sajtó képviselői.)


Érdemes ellátogatni az új Aida honlapjára a darabbal, a szereplőkkel, és az előadásokkal kapcsolatos részletekért: http://ujaida.net

Szerző: szilvert  2010.06.03. 14:18 5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ibolyasvisszapill.blog.hu/api/trackback/id/tr106382661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerbera 2010.06.03. 21:14:52

Drága Szilvert! Önzetlenséged, elkötelezettséged, kitartásod, csodával határos és végül sikeres. Alig várom én is az új Aidát. Üdvözlettel és szeretettel.

msmester 2010.06.06. 06:44:10

Jó, hogy egy ilyen írással visszatértél... Nincsenek ismereteim a székesfehérvári sportcsarnok akusztikai jellemzőről (nem viselnék el egy csalódást), de valamelyik színházi előadást - szereposztástól függetlenül - biztosan megnézem. A VIDEOTON-nak pedig köszönöm, ha tudnám, most mivel foglalkoznak, azonnal mennék megvenni valamelyik terméküket!

mTimi 2010.06.06. 19:20:40

Én is örülök... és a zene is nagyon tetszik.

Rossi 2010.06.10. 21:54:49

Kíváncsian várom .....

obj 2010.06.17. 00:02:17

Eddig is büszke voltam arra, hogy anno a Videotonban kezdtem programozói pályámat. Azóta távol kerültem tőle, de most újra büszke lehetek, mivel hogy a szívünknek oly kedves Aida mecénásra talált a jelenkori Videotonban:)
süti beállítások módosítása