2006. augusztus 20. - Kőbánya, koncert, tüzijáték, vihar...

Na, azt hiszem mégiscsak megkísérlem "papírra vetni" 2006. augusztus 20.-ai napunk történetét: 

Első utam Fehérvárról szokás szerint egyetlen unokatesókámhoz vezett, aki mint már oly sokszor, ismét volt olyan rendes és felajánlotta, hogy éjszakára ott maradhatok nála, így nem kell a konci után este még a vonatra sietnem. 

Ja azt még meg kell jegyeznem, hogy képzeljétek egy Koncz Zsuzsa hasonmással utaztam a vonaton. Mondta, hogy régebben még a haja is hosszú volt, és mindig is hasonlított hozzá. Hát sztem a kiköpött mása, sőt még a beszédhangja is olyan volt. Arra azért nem kértem meg hogy énekeljen.. :) 

Szóval megérkeztem Györgyihez. Megismerkedtem legújabb cicaszerzeményével és hihetetlen a fekete macsi is mekkorát nőtt már azóta, hogy utoljára láttam. Ettünk finomat, majd következett a zokni szárítási szertartás, amit most nem részleteznék, mert már egyszer megtettem :). 

Aztán nemsokára indulnunk kellett a megbeszélt találkahelyre a Szent Laci térre Kőbányára.
El is indultunk, szépen bezártuk az ajtót, mikor "jajj a kabátom!"... ajtó kinyit, ajtó becsuk, másik ajtó kinyit, becsuk, le a lépcsőn, amikoris "jajj az innim"...De aztán nem is késtünk olyan sokat :) 

Pedig nekem óráknak tűnt mire Kőbányára értünk, egy csomó busszal, villamossal, trolival, meg metróval. Vagy nem tom pontosan mikkel, de mindenesetre elég körülményes volt. 

Még útközben összeszedtük Joe-t, Évit, Györgyi egyik ismerősét Tündét, és Szilviát a Stadionok megállónál, majd innen együtt mentünk a Szent Laci térre, ahol a többiek már vártak. Aztán beültünk egy közeli cukrászdába fagyizni, beszélgetni (aztán egy másikba is más miatt), majd irány az Óhegy park és a konci.

Béla és Ági kocsival mentek, Béla elvitte asszem Emesét, Ági pedig Szilviát. Pontosabban Szilviáékat (bocsi Janka!) :) Mi pedig - wpetya kitűnő helyismeretének köszönhetően! - megtaláltuk a buszmegállót, ami szinte az Óhegy parknál tett le minket. 

A helyszínre érve láttuk, hogy ez is valami fesztivál féle, mindenféle sátrak, kirakodó árusok, lánchinta ugrálóvár, dodgem (ezt így kell írni?) stb. és sok-sok ember erre-arra.

Akadtak régi ismerősök is, kit csak messziről láttunk, kivel váltottunk is pár szót.

Sétáltunk még egy kicsit a konci előtt, összefutottunk Ms-sel, majd már a színpad elé érkezve Lucáékkal is. A hangulatom valahogy nem éppen volt a topon, de mint kiderült ezzel nem voltam egyedül. Talán megéreztünk valamit, ki tudja..

A koncerten jelen volt Pisti is, aki a szinpad oldaláról lelkesen figyelte az eseményeket.
Ami feltűnt, hogy több, feltehetően hivatásos fotós is dokumentálta az eseményeket. Ibolya egész jól tűrte a vakuvillogatatásokat, szerintem alapvetően jókedvűnek tűnt egész koncert alatt.
Ezúttal a basszusgitáros helyén új emberke volt, nevezetesen Fehérvári Attila, aki remekül beilleszkedett a csapatba.
Egyébként sokan voltak, sokféle ember, sokféle korosztály. A színpad és a közönség elég távol volt egymástól így Bencének sem lehetett könnyű dolga a pengető eldobásával, de természetesen egy különleges mozdulattal ezt is simán megoldotta. :)

Koncert közben Csilla többször is hátranézett és mutogatta, hogy milyen sötét felhők gyülekeznek az égen. Hát igen, mondták, hogy este lehet eső, ezért nem is nagyon lepődtem meg. Mire vége volt a koncertnek már besötétedett, olyan fél 9 körül lehetett. Ezután a színpad felett kb negyed órás tüzijáték következett.

Megnéztük, majd elindultunk valamiféle üdítőt venni. Ekkor szakadt el egymástól a társaság. Csilla sietett, rossz előérzete volt és hajtogatta, hogy azok nem a Nagy tüzijáték fényei, amik olyan sűrűn villognak a távolban, hanem azok bizony villámok. Nem hittünk neki. Mint később kiderült rosszul tettük. Mire visszamentünk a színpadhoz, a többieknek már nyoma sem volt, így gondoltuk, akkor mi is elindulunk hazafelé. Már a park végén járhattunk, mikor ránéztem a telefonomra, jött egy SMS otthonról, "itt (Fehérváron) már itéletidő van" címszóval, persze ehhez tudni kell, hogy aki küldte, hajlamos túlozni, tehát mindig legalább 5-tel el kell osztani, amit mond. Gondoltam most is, hisz itt még tök jó az idő.

Alighogy elolvastam csep...csepp... cseperegni kezdett az első, majd feltámadt a szél..Épp elő akartam venni a kabátomat a hátizsákomból, mikor aztán hirtelen lezúdult a jégeső és kirobbant a vihar. Ez egy pillanat alatt történt ez volt benne a legijesztőbb, nem is tudtuk mi van, nem láttunk semmit, mozdulni se tudtunk, csak fogtuk egymást, hogy együtt maradjunk, mert látni nem láttuk még egymást sem. Nem telt el fél perc sem, a ruhánk már csuromvizes volt, úgy néztünk ki, mint aki épp most szállt ki a fürdőkádból. Fél perc alatt!! Aztán percekig csak vártunk, kitört a pánik, "Úristeeen, meghalok!!". Na mit tegyünk, merre menjünk, mégsem maradhatunk ott, valahova be kéne menni. Úgy döntöttünk visszamegyünk a színpad irányába és közben majd beállunk valami sátorba. Aha, igen, ha lett volna, de visszafelé ahogy rohantunk az úton mindenhol csak menekülő kiáltozó embereket és feldőlt sátrakat láttunk. Tiszta világvége hangulat uralkodott. A legszörnyűbb az egészben a tehetetlenség volt, ott rohanni csuromvizesen ki tudja merre, és nem tudni mikor érhetünk valami biztonságos és meleg helyre. Rohadt hidegen fújt a szél és az nem épp kellemes, főleg ha az ember vizes ruhában van. Ekkor már csak 4-en voltunk, Györgyi, Évi, Tünde és én. Adrit elvesztettük útközben, emiatt is gyötört a lelkifurdalás, hogy ő meg szegény még ráadásul egyedül van ebben az ítéletidőben..

Visszaértünk teljesen a színpadhoz, és megláttuk az egyetlen ugyan fedett, de nyitott helyet a környéken, ez volt a dodgem, ahol már egy egész embertömeg gyülekezett, szinte be se fértünk. Odaszaladtunk, és onnan néztük mit művel a haragos természet. Fél szemmel tudatosan a düledező művészsátrat figyeltem. Aztán egyszercsak feltűnt egy ismerős fehér sapka, narancssárga ruha...ez Ms!!!!!! Gyors léptekkel épp hazafelé vette az irányt, ráadásul egyedül. Gondolkodás nélkül rohanni kezdtem a sárba, levágva az utat a fák között, hogy utolérjem és csak kiabáltam: "Msssssss, Mssssssss!!" Közben Györgyi meg utánam: "Szilvert, ne menj a fák közé, ilyen időben nem szabad!!" - hallottam. Igen télleg, ez igaz, de akkor már túl voltam rajta, és így legalább elértem Ms-t, aki az utolsó reményünk volt ebben a helyzetben. Szerencsére pont befértünk hozzá, és mindenkit a kapuig fuvarozott, minket Újpestre Györgyihez, aztán utána meg a többieket Budakeszire, és úgy ment haza Pátyra. Útközben még mindig szakadt az eső, nem láttuk a sávunkat sem, csak találomra mentünk, az útszélén kidőlt fák, és csak úgy hasítottuk a vizet. A kocsiban szomorúan vettük észre, hogy meghaltak a telefonjaink, de aztán nem is tudom már hogyan, egy pillanatra valahogy mégis sikerült valakinek a telójáról felhívni Adrit, akiért nagyon aggódtunk.

Kb fél óra alatt értünk Újpestre, felmentünk, gyorsan hazatelefonáltam a matávos telóról, aztán melegfürdő, és ruhaszárogatás következett, bár nem sok sikerrel. Még jó, hogy volt egy pótgatyám, mert a farmerben nem tudtam volna másnap hajnalban hazamenni. A kabátom rajtam se volt, mégis szarráázott a táskámban, azt sem lehetett felvenni másnap. A cipőmről nem is beszélve, amiben konkrétan állt a víz. Aztán hazaértek a fiúk is, azaz Györgyi tesója és unokatesója (a másik), akik a tüzijátékon voltak, szerencsére nekik sem lett semmi komoly bajuk. Nem sokkal ezután viszont a tv-ből értesültünk, hogy sajnos nem mindenkinek volt ilyen szerencséje.. 

Este még próbáltunk némi életet lehetni a mobiljainkba, sikertelenül. Meg próbáltuk felhívni az ismerősöket, hogy mindenki megvan-e, persze ez sem sikerült, mert a legtöbb szám a mobiljainkba volt elmentve. 

Aznap éjszaka semmit nem aludtam, de tudtam előre, hogy így lesz. Túl sok volt erre a napra az élményekből.. 

Hajnali 5-kor meg már keltünk, mert ugye nem áll meg az élet, Györgyinek dolgozni kellett menni, én meg jöttem haza Fehérvárra, szerencsére száraz csereruhában, viszont sajnos vizes cipőben..

Az állomás várójában míg a vonatra vártam figyelgettem az embereket, és mindenféle dolgok eszembe jutottak, a tavalyi tüzijáték, a tavalyi aug. 20. események, ahogy megéltem, megéltük, és az előző esti vihar képei, bevillant a kétféle Magyarország klip is, az egyik oldal és a másik..Furcsa érzés volt.. 

Ha jól emlékszem 8 után nem sokkal már itthon is voltam. Első dolgom volt, hogy próbáltam kinyomozni, hogy a többiekkel is minden rendben van-e. Szerencsére mindenki épségben hazaért. 

Aznap délután már nagyon szarul voltam, be is lázasodtam és borzasztóan fájt mindenem, a vesém, a hátam, a fejem, a végtagjaim, még a levegővétel is fájt. Így még soha életembe jártam, de ugyanakkor örülök, hogy csak ennyi bajom/unk történt..
Viszont most már jól vagyok, remélem ti is. A telefonom is a javulás útjára lépett, a kijelzője viszont végleg elromlott, jelenleg szervízben van. Ettől függetlenül elérhető vagyok, mert ideiglenesen a régi telómat használom, a szám ugyanaz. 

Nemsokára találkozunk Újpesten, remélhetőleg megint sokan, és sokkal jobb körülmények között! :)
Íme két kiscica, akik imádják a számítógépet, és mint kiderült rendszeres olvasói a blogomnak is. :))