Hát íme unalmasnak legkevésbé sem mondható két napunk története.
A beszámolót köszönöm Csillának! 

7.50 perc, én még Csepelen vagyok, de bízom abban, hogy Györgyi időben ér a Keletibe és megveszi a jegyeket.. Az álom hamar köddé vált, mert csörgött a telefon és Györgyi volt, hogy késni fog, ezek után már csak a remény maradt, - de mi sem bizonyítja jobban, hogy néha érdemes, - mert 8.15-re már a Keletiben voltam, 8.20-ra pedig már a jegyek is megvoltak. Rohanás a lépcsőn ami nem volt egyszerü, egy utazótáska, egy hátizsák és a lányom Viki társaságában, de azért sikerült.

A vonat 9.05-kor indult a Balcsira, így volt még elég időnk, hogy legyen helyünk is. Csak az maradt ki a számításból, hogy a vonat nem áll benn az állomáson, ezért felesleges volt rohanni így. Időközben befutott Adri és Györgyi is, és végre a vonat is megérkezett, amilyen gyorsan csak lehetett startoltunk is, hogy legyen helyünk. Szerencsénk volt, találtunk egy tök üres fülkét, igaz később akadt társaságunk is, de tökéletes volt. 

Kicsit totóztunk, hogy Szivertnek mit mondjunk, melyik kocsiban vagyunk, nagy nehezen kiderítettük hogy az utolsó, gyors telefon majd Fehérvárra érve csatlakozott hozzánk Szilvert is, és így már teljes volt a csapat, várakozásokkal teli irány a Balaton.

Az út ami rövidnek nem igen volt mondható, 3 óra 20 percig tartott, de mozgalmas volt, Viki a lányom gondoskodott arról, hogy ne unatkozzon senki. Mindenkinek eldugta az inivalóját, a fényképezőgépeket és ezzel nagyon jól szórakozott. Közben azért ettünk, ittunk és beszélgettünk. 

12.20 körül értünk uticélunkhoz, Balatonboglárra, némi tanakodás után, hogy az alagúton balra vagy jobbra, elindultunk jobbra ami zsákutcához vezetett, így visszaindultunk balra (Szilvert az első gondolat a jó, ha nem is igazán tűnik logikusnak) nagy nehezen legalább az állomásról kikeveredtünk, aztán némi segítséggel, de annál nagyobb kerülővel elértünk a megadott utcához, legalábbis azt hittük, de mint kiderült ott csak a térkép szerint volt utca, valójában a Balaton volt. Már azt hittük egy szigeten lesz a szállásunk! :) Tartottunk egy kis pihenőt, majd hátizsák fel, aztán ismét jobbra v balra most a balra melett döntöttünk ami jónak is bizonyult, mert végre megérkeztünk az utcába. Most már csak az volt a bibi, hogy nem találtuk az 5-ös számot, mert kicsit furcsák voltak a számozások. Aztán némi tanakodás és kérdezősködés után végre mégiscsak meglett. :) 

A tulajdonos felkísért a szobánkba, még váltottunk pár szót aztán elment, csak a lényeget felejtette el közölni, de erről majd később. A szoba aztán kárpótolt az utazásért, a sok gyaloglásért, mert csodálatos kilátása volt a Balatonra, saját stéggel, közvetlenül a parton, 5 m-re a víztől. 

Kicsit pihentünk, majd ebéd gyanánt elfogyasztottuk a maradék szendvicseket, átöltöztünk, hogy felfedezzük végre a környéket, de főleg magát a Balatont.Törölközö, úszógumi és irány a víz, bár nagyon hínáros volt, ezért úgy döntöttünk inkább átmegyünk a közeli strandra. Mivel a telkek el voltak kerítve egymástól a parton, az tünt a legjobb megoldásnak, hogy a köveken keresztül közelítjük meg a strandot. Hát elindultunk, kőre le magántelekre fel, úgy ötször egymás után, közben majdnem a vízben landoltunk a békák között, nagy erőfeszítések árán végre odaértünk a strandra. Ekkor ért minket a legnagyobb meglepetés: közvetlen út van a strandra, és persze ingyenes. Nade ezt az élményt kár lett volna kihagyni! :) 

Kerestünk egy jó kis helyet egy fa alatt, végre mehettünk fürdeni, igaz a víz itt is hínáros volt, de legalább meleg meg úgy a térdünkközepéig ért, ezért inkább pancsikáltunk, kivéve Vikit mert neki tökéletes volt.

Később aztán ettünk, hot-dog, hamburger stb. Úgy öt óra lehett, mikor eldöntöttük hogy most már ideje menni, ezzel egyidőben derült ki, hogy Rossi keresett minket telefonon, két órával ezelött, csak nem hallottuk. Nagy nehezen sikerült elérni és megbeszéltük vele, hogy a szinpadnál találkozzunk a parton 7 körül. Visszaérve a házhoz, most már ugye a rendes úton, zuhanyoztunk, átöltöztünk, majd elindultunk a kikötő, és a koncert helyszíne felé. A változatosség kedvéért a térkép otthon maradt, de hagyatkoztunk a megérzéseinkre ami jónak is bizonyult, mert eltévedés nélkül értünk a kikötőhöz.

A színpadon Baby Gabi énekelt olyan alig átlagosnak mondható közönség elött. Kicsit megálltunk, majd elindultunk a part felé. Az időzités tökéletes volt, mert Rossi pont velünk szembe jött. Mint kiderült, nagyon készült, hozott sok ismeretlen legalábbis számomra ismeretlen játékot, aminek nemhogy a nevét nem ismertem, de eleinte azt sem tudtuk mit is lehet velük kezdeni. Rossi hatalmas türelmének és segítőkészségének köszönhetően a végén már elég jól ment valamelyik játék mindenkinek. Adrinak a diaboló (vagy mi..), Szilvertnek a tányérpörgetés, Györgyinek az ördögbotozás. Viki is próbálkozott kitartóan, de Ő inkább a lányok bokáját célozgatta, hol több hol kevesebb sikerrel.

Játék után még sétáltunk egyet a parton, megnéztük a naplementét, ami csodálatos látványt nyújtott, majd a színpadhoz mentünk, ahol közben már minden készen állt a kezdéshez.

Köszöntünk az ismerősöknek, váltottunk néhány szót, aztán megszólalt a mikrofon, hogy felkonferálja a következő fellépőt a nézők nem kis örömére. A hangulatot fokozva arra kérték a közönséget, hogy először tapsoljanak, majd fülyüljenek, majd mindkettőt egyszerre, hogy méltó módon köszönthessük a pillanatokon belül a színpadra érkező Oláh Ibolyát és csapatát. A hangzásból ítélve nagy volt a tömeg. Végre megszólat az ismerős zene és kezdetét vette a koncert.