"Este Taliándörögdön a Klastromnál Oláh Ibolya koncertezett, melyre akkora volt az érdeklődés, hogy a parkolók már kilenckor teljesen megteltek. Az énekesnő főként legújabb lemezéről hozott dalokat, de énekelt egy-két régebbi nótát is. A koncerten szokásos arcát mutatta: szemtelen és öntörvényű volt, viszont a produkciót és a hangzást illetően a profi jelzőt kell használnom, nincs mese.." 

(Bővebb a fesztiválról: IDE KATTINTTVA ) 
 

És íme Györgyi beszámolója a Taliándörögdi útunkról. Köszi!: 

Rám került a sor a taliándörögdi koncert beszámolójának megírásában, ezért próbálom összeszedni az emlékeimet, remélem többé-kevésbé sikerül. (Mennyivel egyszerűbb amikor az ember csak elolvassa a más által megírt beszámolót! ).  

Nagyon készültünk erre a koncertre, mivel még májusban a szombathelyi fellépés után tettünk egy kis kitérőt hazafelé jövet és szétnéztünk Kapolcson és a környező kis településeken, köztük Taliándörögdön is. Mindannyiunkat megfogott a táj szépsége, a csend, a nyugalom, na és természetesen maga a Klastrom is. Bár akkor öszintén szólva még nem tudtuk pontosan, hogy ez az. Most viszont már sokkal jobban képben vagyunk ezügyben, kiderült, hogy ez az épület tulajdonképpen a Szent András templom romja, azaz a Klastrom. Elhatároztuk hát, hogy ha tehetjük mindenképpen visszamegyünk oda, na és mikor lenne erre kedvezőbb az alkalom, mint egy Művészetek Völgye-beli Ibolya koncert napján!

Idejekorán nekiláttunk hát a szervezésnek. Tudtuk, hogy kedvenc sofőrünk, Joe ahogy több éve már, így most is korábban le fog utazni a helyszínre, így más megoldás után kellett néznünk. Meg is találtuk a megoldást, de sajnos a kommunikáció részleges hiánya miatt egy kicsit "túlszerveztük" a dolgot. Ne haragudj Petya! Látni ugyan nem láttunk benneteket, de azért remélem, hogy ti is rendben odaértetek! (Közben hallottam, hogy mi történt veletek! Sajnálom!) 

Délután 3 órára beszéltük meg a találkozót Ágival a BAH csomópontnál, aki volt olyan kedves és időlegesen átvette Joe szerepét, vállalta, hogy levisz bennünket a kocsijával. Mivel csak pár éve élek Pesten nem ismerem túl jól a fővárost, csak halvány sejtéseim voltak az új indulási helyszín megközelítését illetően és mivel Csilla sem tűnt sokkal felvilágosultabbnak nálam, így mi korábban találkoztunk az Astoriánál és együtt vágtunk neki a "nagy útnak".

Minden simán ment, a megbeszélt időpont előtt negyed órával a helyszínre érkeztünk és mivel Ági szólt, hogy valószínűleg egy kicsit késni fog, nem zavartattuk magunkat, egy kerítés szélére leültünk "piknikezni".. 

Olyan fél 4 körül végülis befutott Ági és elindultunk Székesfehérvár irányába, hogy felvegyük Szilvertet, akivel már korábban megbeszéltem, hogy kb 20 perccel azelőtt fogom hívni, mielőtt az általa megjelölt helyre érünk. A gond csak az volt, hogy most nem a szokásos útvonalon (M7) mentünk, hanem a 7-es főúton. Így persze fogalmam sem volt róla, hogy mikor jön el az az idő. Ági segítségével azért többé-kevésbé sikerült időben értesíteni, így már teljes létszámmal folytathattuk az utat. 

Az út során nem volt semmi gond, egészen odáig, amíg Veszprémbe nem értünk. Itt ugyanis adódtak kisebb nehézségeink!   Joe instrukciói szerint a Tapolca felé vezető utat kerestük, megörültünk hát, amikor megláttuk a város irányába navigáló táblát. Elindultunk a megadott irányba, de egyszercsak hopp... elfogytak az irányt jelző feliratok és fogalmunk sem volt, hogy merre menjünk tovább. Megtettük kétszer-háromszor is ezt az utat, hátha elkerülte a figyelmünket valahol az a tábla, de nem, a Tapolca feliratnak se híre, se hamva nem volt, mi pedig még mindíg Veszprémben kóvályogtunk. Tanácstalanságunk közepette megláttunk egy Nagyvázsony felé tartó buszt, így hát gyorsan megfordultunk és üldözőbe vettük. Ennek köszönhetően végre megtaláltuk a helyes irányt! Innen már egyenesen vezetett az út Kapolcsra.

A település közeledtével emberek tömegét láttunk egyik faluból a másikba zarándokolni, vagy éppen stoppolni, autók parkoltak mindenfelé, hatalmas dugó alakult ki. Kapolcsra beérve már csak lépésben tudtunk haladni, ha éppen nem álldogáltunk egyhelyben negyedórákat.

A templom előtti buszmegállónál aztán Joe is csatlakozott hozzánk. Mivel még volt időnk bőven, leparkoltunk és elindultunk kicsit szétnézni a vásárba, valamint megkóstoltuk a Kobuci nevű szendvicsszerűséget, ami igen nagy sikert aratott (a hátrányai ellenére is )! Nagyon fincsi volt!  

Lassan sötétedni kezdett, lehűlt az idő, elmúlt 8 óra.Így hát visszamentünk a kocsihoz, majd tovább indultunk Kapolcsról Taliándörögdre, a koncert helyszínére. Kicsit távolabb letettük a kocsit. Joe instrukcióit követve miszerint a Völgyben esténként meg lehet fagyni ("Te hoztál pulcsit még ezen kívül? Igen, benn van a táskámban.....három...meg egy széldzseki" ) magunkhoz vettünk mindenféle meleg holmit (ez a kocsi mellett öltözés-vetkőzés úgy látszik már hozzátartozik az útjainkhoz ) 

Szóval letettük a kocsit (amit Ági később a fügékkel együtt végülis közelebb hozott) és innen már gyalog folytattuk útunkat a Klastrom felé. Jó érzés volt újra visszatérni ide, de ugyanakkor furcsa is, hisz a múltkor pont az volt az egyik különlegesség, hogy milyen csend van, nyugalom, sehol senki, csak mi voltunk az egész területen. Most viszont ezzel szemben dugók, hatalmas embertömegek mindenfelé a Művészetek Völgyében, és a Klastrom környéke is kivilágítva, tele autókkal, emberekkel. De a hely szépsége így is megmaradt.  

A színpad a Klastrom előtt volt felállítva, ahol már hangoltak a zenészek. Megdöbbenésünkre a színpad előtt lévő pár méter üres placc volt, amit hátrébb hosszú padsorok követtek, tehát ezt a koncertet is ülősre tervezték!

A színpad felé menet összefutottunk Ms-sel és Zedyvel, majd pár perces eszmecserét folytattunk a többiekkel "az alkohol szervezetre gyakorolt hatásáról", ami felettébb kellemetlen lehet, pláne koncert közben!  Meggyőztek, hideg van, elkel a "védőital". Hittem nekik. Hiba volt!!!

A színpad közelében megpillantottuk Lucáékat, csatlakoztunk hozzájuk. Közben a padsorok megteltek várakozó emberekkel, rengetegen összejöttek, mi pedig leültünk a színpad előtt lévő üres térre, a földre.  Egyre többen követték a példánkat, így ha (az egyébként elég magas) színpadról valaki letekintett a közönség soraiba, nagyjából olyan érzése lehetett, mint a várakozóan üldögélő óvodás gyerekek előtt álló óvónéninek.  

Hamarosan megszólalt a koncert kezdetét jelző helikopteres effekt, megjelent a zenekar, majd végül farmerben, fehér pólóban és egy sötétszínű kapucnis pulcsiban feljött a színpadra Ibolya.. 

Az első pár taktust követően természetesen felálltunk, és mögöttünk a földön ülő emberek ugyanígy tettek.  

A számok a megszokott sorrendben követték egymást, a színpadon és a közönség soraiban egyaránt nagyon jó hangulat uralkodott. Olyannyira, hogy a melegebb öltözet szépen lassan mindenkiről levándorolt.  

Ibolya is jó kedvűnek tűnt. A dalok alatt és a közöttük lévő szünetekben folyamatosan kommunikált a közönséggel, sokat bolondozott az első sorban lévő gyerekekkel. A kicsik a kezüket nyújtogatták felé, ő pedig először kezet fogott velük, majd pedig többször is "kapd el a lábam ha tudod" játékba kezdtek. Aranyosak voltak!  

A zenekar szuper volt, végig együtt "éltek" a színpadon Ibolyával, fél szavakból, vagy inkább szavak nélkül is értették egymást. Olykor ha egy-egy hiba csúszott a produkcióba, összeszokott csapatként szinte észrevétlenül segítették ki egymást. De hát ezt már tudjuk, megszoktuk, mégis mindig csak ámulok milyen remek, profi, és összeszokott csapat az övék! 

Cigis jelenetek ezúttal is voltak, sőt most nem csak Ibolya szívott egy-két slukkot, hanem időnként Bence is kedvet kapott hozzá. Sajnos most is hamar elrepült az a másfél óra és egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy a csapat búcsúzkodik. 

A ráadásdalok természetesen ezúttal sem maradtak el. A Magyarországot, s vele Ibolya énekét most is Bence gitárszólója vezette be. A közönség, ismerős-ismeretlen egymás kezét fogva és a magasba tartva, Ibolyával együtt énekelte a dalt. 

Viszont ezúttal voltak sajnos kivételek is, például a Szilvert mögötti "a lábukon alig-alig álló" társaság. Ők már a koncert közben is többször beordibáltak, a lassú számokat ezzel tönkretéve, és sajnos az állapotuk pont a Magyarország alatt érte el a tetőfokát, amikoris lökdösődtek, össze-vissza tántorogtak, ordibáltak, ezzel kissé kizökkentve bennünket a dal csodálatos hangulatából.

A záró szám szokás szerint az Édes méreg volt, majd Ibolya és a zenekar végleg búcsúzkodni kezdett. Hatalmas taps, ováció, majd a sötét, kiürült színpad láttán a tömeg lassan oszlani kezdett. 

A koncert utáni "kukoricás kalandunk" után maradtunk még pár percig, sétálunk a színpad és a Klastrom környékén, így lassan elértünk a művészsátorhoz és az előtte lévő asztalhoz is, melynél Ibolya dedikált, beszélgetett, meg fényképezkedett mindenkivel aki szerette volna. Nézelődtünk még egy picit, elbúcsúztunk a többiektől, majd kocsiba ültünk. 

Először Joe-t vittük el Monostorapátiba (ideiglenes szálláshelyére), majd elindultunk haza, hiszen hosszú az út még Fehérvárig, hát még Pestig!  A hazaút során meglepő módon szinte minden rendben volt (legalábbis jó ideig ezt gondoltuk), egyedül a kocsi klímarendszere őrült meg kissé. Szilvertet kiraktuk Fehérváron, majd az eddigi sikereken felbuzdulva abszolút magabiztosan haladtunk tovább Pest felé. Néha felmerült a gyanú bennünk, hogy mintha idefelé kicsit más úton jöttünk volna, de mivel az irány jó volt így gondoltuk, hogy nagy baj nem érhet minket..

Később jött a meglepetés. Budapestnek ugyan Budapest volt ahová érkeztünk, de hogy melyik részére, arról fogalmunk sem volt. Az egyetlen, amit biztosan tudtunk, hogy tutira nem ott vagyunk ahol kellene. Még egy utcanév táblát sem láttunk. És most merre tovább? Csilla később nagyjából rájött a megoldásra és valahogy elnavigált bennünket a Ferenc körútig, ahol elköszöntünk Ágitól majd nekiláttunk az éjszakai járat megállójának a felderítéséhez. Csilla ugyanis kitalálta, hogy menjek el hozzájuk és aludjak náluk. Eleinte nem igazán lelkesedtem az ötletért, hiszen a legnagyobb jóindulattal sem mondható el az, hogy Csepel és Újpest közvetlen szomszédságban lenne egymással, de aztán úgy gondoltam, hogy annyi őrültségre ráálltam már az elmúlt 1,5 - 2 évben, miért pont most tegyek kivételt. 

Fél 4 tájban értünk oda hozzájuk. A nagy alvásból mindössze 2 óra lett, mivel nekem korán reggel indulnom kellett haza (vidékre).
Fáradt voltam, de mégérte. Nagyon jól éreztem magam az elmúlt 24 órában.
Köszönet érte mindenkinek, aki hozzájárult!